Szeretném mindenekelőtt leszögezni, hogy én magam eddig csak vendégként vettem részt különféle esküvőkön, és bár többé-kevésbé jól szoktam érezni magam, nem állnak hozzám kifejezetten közel a jól ismert esküvői klisék és modorosságok (szófosó anyakönyvvezető és pap, idétlen vőfély, pohár kocogtatása stb.).
A fentiektől függetlenül azonban tiszteletben tartom, ha valaki fontosnak - talán élete egyik legmeghatározóbb eseményének - gondolja a formális szertartást, és társával ilyen keretek között fogadnak egymásnak örök hűséget. Az ünnepélyes esküvői rendezvény nem szükséges kelléke a házasságkötésnek, maga a jogi procedúra gondolom, akár hétköznap délelőtt, vendégek, sőt tanúk nélkül is lebonyolítható. Éppen emiatt egy esküvői rendezvény lényege nem is elsősorban a tartalomban, hanem a formában rejlik!
Egy templomi szertartásra például állítólag hónapokat készülnek a felek. Beszélgetnek a pappal meg ilyenek. Ezerszer lejátsszák magukban a koreográfiát, hogy majd élesben ne érje őket meglepetés. Fotóst és videóst is szerződtetnek, hogy mindenképpen megörökítsék a feledhetetlen eseményt. Aztán amikor eljön az ominózus nap, általában a következő történik:
Az emlékezetesnek szánt ceremónia megkezdését követő 20 másodpercen belül nyöszörögni kezd a vendégseregben addig csendben megbúvó, békésen alvó újszülött. Rá másfél percre a felgyűrődött szőnyegen hasra esik egy unatkozó öltönyös-csokornyakkendős óvodás, aki ezután könnynélküli sírásban tör ki. Egy harmadik gyerek fennhangon érdeklődni kezd az ünnepség végének várható időpontjáról. A magukat kényelmetlenül érző szülők suttogva próbálják gyermekeiket elhallgattatni, de ez csak olaj a tűzre, hiszen a házasságkötő terem vagy a templom akusztikája a legkisebb neszt is felerősíti. Ugyan vannak másodpercek, amikor csak néhány idősebb rokon visszafojtott köhögésrohama zavarja meg a szertartást, a levegőben végig benne van, végig ott vibrál a következő gyerekzaj vagy gyereksírás lehetősége. Amire általában nem is kell sokat várni. A házasulandó felek ugyan próbálják átszellemülten megélni a pillanatot, de biztos vagyok benne, hogy fél fülükkel ők is a mögöttük zajló történéseket kémlelik.
Természetesen senkitől sem várható el, hogy gyermekeit egy napra intézetbe adja, de véleményem szerint sok apa szívesen vállalná, hogy a nem túl izgalmas szertartás alatt inkább a parkolóban felügyel gyermekeire. Ezzel ugyanis nemcsak ő, hanem nősülő/férjhez menő rokona, barátja is jól jár!