HTML

Tévhitek blogja

A kendőzetlen igazság bosszantó tévhitekről, téveszmékről...

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Friss topikok

Linkblog

HTML

Tévhit #19: Hosszú hétvége előtt félévnyi élelmet kell beszerezni

2009.10.21. 07:39 :: misbelief

Mivel közeleg október 23-a és szerencsére idén is hétköznapra esik, újabb hosszú hétvégének nézünk elébe. Az ország ilyenkor két részre szakad (nem, nem az ünnepi megemlékezésekre gondolok), az egyik fele útnak indul wellnessezni (erről lásd korábbi posztomat), a másik fele otthon marad. Az elutazók étkezését vélhetően a szálloda biztosítja, így jelen tényfeltáró írásom elsősorban a második csoportnak szól.

A hosszú hétvégék előtti munkanapok estéin megfigyelhető, hogy a hipermarketek parkolója a szokásosnál is jobban megtelik, bent pedig felajzott tömeg harcol az utolsó mázsa lisztért és cukorért. A bevásárlókocsik púposra tömve („alapvető élelmiszerekkel” + akciós DVD lejátszóval), a pénztáraknál kígyózik a sor, az üzlet teljes fordulatszámon pörög. Mindez azért, mert egy, esetenként két napig zárva lesznek a boltok, illetve mert plusz egy-két napig nem lehet a munkahelyi menzán ebédelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérem szépen, ez egy TÉVHIT! Mikor jön már rá ez a kegyelmet nem ismerő tömeg, hogy azon a napon, amikor a boltok zárva vannak, AMÚGY SEM mennének vásárolni, illetve, hogy plusz egy-két nap miatt nem kell egy raklap lisztet, tejet, kenyeret betárazni? Értem én, hogy háborús reflexek, meg '56 meg minden, de ez akkor is nonszensz! Hiszen, ha minden kötél szakad, az augusztus 20-a előtt zsákmányolt 50 kiló krumpliból biztos akad még a spájzban!

56 komment

Címkék: ünnep 1956 bevásárlás wellness hosszú hétvége

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhit.blog.hu/api/trackback/id/tr921464736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flashy7 · http://flashy.blog.hu 2009.10.21. 09:30:08

teljesen jogos, bár nem teljesen tévhit, inkább marhaság.
ha van 1 nap, amikor nincsenek nyitva boltok, akkor előtte való nap roham, és utána való nap roham. aki csak simán szeretne venni valamit, az kénytelen kivárni a sorokat, vagy megveszi 1 nappal előtte, mert képes 1 nappal előre gondolkodni. de az a legrosszabb, hogy a rohamozók nagy többsége még bőven emlékezhet arra, amikor szombat délben bezártak a boltok és hétfő reggelig ki se nyitottak...

2009.10.21. 09:31:59

:) pontosan ezt figyeltem meg és csodálkozom rajta minden alkalommal magam is.

rozsakatica (törölt) 2009.10.21. 09:37:28

hát.. nagy az a bizonyos állatkert...alacsony a kerítés....

privateer 2009.10.21. 09:40:29

pedig csak plusz egy nap, és heti bevásárlás is megvolt már előre. Én pl ma este akarok elugrani 1-2 dologért, reménykedem hogy nem lesz nagy tömeg.

Rebca 2009.10.21. 09:41:15

A környékünkön 4 0-24 van, azok mindig nyitva vannak. Tehát kenyér meg ilyesmi akkor is lesz. Én nem megyek verekedni a Sparba :)

milike47 2009.10.21. 09:47:15

@Traktorka: Ezek szerint Te is bevásárolsz az ünnep előtt? :)))

Nite · http://animecomment.blog.hu 2009.10.21. 09:52:14

"+ akciós DVD lejátszóval" - és ne feledkezzünk meg az lcd tv-ről sem, hiszen csakis a gazdasági válságra való tekintettel ezt is raklapszámra viszi a nép :)

Manyizga (törölt) 2009.10.21. 09:53:36

Ezt már régen megfigyeltem és jókat röhögök rajta.
Mi lenne egy valódi katasztrófahelyzete/háború esetén:

3 nap múlva halomra ölnék egymást a népek a boltok kifosztása közben.

Jenya 2009.10.21. 10:08:53

Ilyenkor derül ki, hogy a magyarnak bőven van még tartaléka. Mindig is többet zabáltunk mint más európai nép.
Ha megfigyelsz egy nyugat-e szupermarketet: annyi szelet húst vesz anyu ahányan vannak, slussz.(inkább minőségi darabot-tegyük hozzá) Amit itt felzabál a démosz, abból még lehet kétszer felezni-akkor sem fogunk még éhezni.

molnibalage 2009.10.21. 10:12:06

Szombaton minden nyitva van szóval semmi értelme betárazni semmiből...

puzzztrewew · http://href.hu/x/73ug 2009.10.21. 10:20:13

cigányok, magyarok, svábok, tótok, zsidók, délvidéki magyarok, felvidéki magyarok, kárpátaljai magyarok, erdélyi magyarok, szoci seggnyalók, fidesz seggnyalók, szdsz seggnyalók, mdf seggnyalók, jobbik seggnyalók, meg mindeféle szekértáborba tartozó faszkalap.
TAKARODJATOK EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL, DE KURVA GYORSAN!
kijáratnál a mobiltelefonokat, laptopokat, számítógépeket, szeléssavú internet eléréseket, postagalambokat elkobozom, nehogy valamelyikőtöknek is eszébe jusson üzengetni...
lnk.bz/gjc

Májk 2009.10.21. 10:22:58

okostojások, és ha tényleg háború lesz? a lottószámokat is előre tudod?

endre69 2009.10.21. 10:29:00

@Rebca: csak dupla annyiért. Na ezért megyek én inkább Sparba.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2009.10.21. 10:29:53

Na, hát ezen én is már sokat gondolkoztam. Biztos a 40 éves rutin és az eljövendő forradalomtól való félelem.

Defoe 2009.10.21. 10:34:36

Tuti az ilyenek állnak sorba akkor is amikor 1-2 néhány forintal emelik az üzemanyagok árát. Bazi nagy lóvékat lehet ilyenkor megtakarítani.

teabore 2009.10.21. 10:35:25

Gáz, hogy pont dolgozok, nem tudok bevásárolni menni :D

SzedlmajerLaszlo 2009.10.21. 10:41:38

Ez reflex. Nem csak félelem a kaja hiányától. Kényszer, mert mást nem tud magával kezdeni. Megy a kosarat tologató szegénység, veszi a sok vacak minőségű árút, hazaviszi, pénteken mivel szar idő lesz issza a sörét és hálaistenkedik, hogy este megint milyen veszélyes lesz a rendőrök vs. streetfighterek attak. Ennyi a magyar társadalom nagy része sajnos.

SzL

yerico1 2009.10.21. 10:41:48

Tévedésben van a posztoló. Hétvégén és ünnepnapon otthon van a család, ilyenkor nem menzán vagy büfében eszik, hanem otthon. Azaz jelentősen megnő az otthon elfogyasztott ételek mennyisége. Ezt pedig előre kell megvenni, mert az ünnepnap nem lesz nyitva bolt. Tehát nem tudom megvenni a pénteken megfőzendő alapanyagot utána szombaton, mert a Spar és az egyéb boltok még nem nyújtják az időutazást, mint szolgáltatást. Marad tehát az előre bevásárlás, ami értelemszerűen leglább másfélszerese a normál kétnapos hétvégére szánt mennyiségnek.
Na jó, vannak olyanok is, akiknek nincs családjuk, és nekik csak az tűnik fel, hogy megnő a boltokban az emberek száma.

shitgun 2009.10.21. 10:46:04

Hahá, ezért kell a belvárosban lakni, 500 méteres körön belül 3 éjjel-nappali van, egy kisebb és két nagy Match, a kisebb velem sréhen szemben. Úgyhogy rám nem hat a mizéria, különben is, ténylegy csak egy nap. Mellesleg gondolom azért is vásárolnak sokan a hosszú hétvége előtt, hogy a három napban ki se kelljen mozdulni otthonról, vagy ha igen, ezzel ne kelljen már foglalkozni a rikta, ezért kincset érő háromnapos víkenden. Én is inkább lövöldözök, filmet nézek, csajpajtással múlatom az időt, minthogy shoppingoljak. Így meg némileg érthető.

Viktus 2009.10.21. 10:49:22

@Flashy7:

Sógoréknál minden hétvégén bezárnak ezek a kereskedelmi egységek mégsem rohan mindenki felcuccolni egy havi kaja adagot.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.10.21. 10:53:47

@yerico1: jó-jó, de plusz 10 szelet rántotthús panírjához nem kell plusz 5 kiló liszt. Vagy tévedésben vagyok és tipikus látványt nyújtó púposra tömött kocsik tartalmát egy hétvége alatt elpusztítja a család?! :)

2009.10.21. 10:54:01

@milike47:
tulképp igen, de már rafkós vagyok és ilyenkor a heti bevásárlást igyekszem "lehetetlen" napokon (szerda pl) véghezvinni a fent említett jelenségek miatt.:)

goolky 2009.10.21. 11:01:49

Ez valóban poén. Szerintem régi megszokás, abból az időből, amikor még nem volt hétvégén üzlet. Amúgy sosem értettem, egy hosszú hétvége (3 nap) miatt egy hétre való kenyeret beszerezni, amikor úgyis egyrészt kidobja a nagy részét, másrészt nem is olyan kajákat főz, amihez kenyér kell... :-)

órarugógerincű (törölt) 2009.10.21. 11:04:33

@yerico1: Érdekes, én hosszú hétvégén (ünnepnapon, stb...) is ugyanúgy főzök, mint mindig. Ennek megfelelően az éléskamra sem szorul különösebb megerősítésre, csak azért, mert 1 napig zárva lesz néhány nagyobb bolt. (Megjegyzem a saját tulajdonú kisboltok ilyenkor is nyitva vannak.) Nagyobb mennyiségben csak akkor vásárolok, ha plusz szájak várhatóak (pl. Karácsony, Húsvét).

A posztban leírt jelenség okát (józan ésszel) én sem tudom megmagyarazáni. De tény, hogy a magyar nép a bezárt multikat az apokalipszis előfutáraként értékeli.

arongeri 2009.10.21. 11:07:48

Vihar a biliben...

Egyébként szerintem nem azért van tömeg, mert mindenki betáraz két hónapnyi kaját, hanem azért, mert kétnapi vásárló megy egy nap alatt vásárolni (mivel a másik nap ugye zárva van az üzlet).

Viktus 2009.10.21. 11:10:15

@misbelief:

Lehet az "illatos csirkét" próbálják meg kopírozni amit a kínaiban láttak csak vastagabb hússzeletekkel jó sok panírral legyen magyaros :D

Yakk 2009.10.21. 11:15:57

Berlinben például szombat estétől hétfő reggelig minden bolt zárva van. És érdekes mód, ott is életben maradnak az emberek. Ez csak itt ilyen primkó szokás, hogy még vasárnap is boltba, áruházba, plázába járnak az emberek.

SBlessed 2009.10.21. 11:29:21

A dolog hátterében az áll, hogy az emberek 90% együgyű,az orránál tovább nem látó bunkó. Ezzel a véleménnyel mindenki egyet ért. A probléma ott van, hogy mindenki a maradék 10%-ba sorolja önmagát. Én is. :)

oriza triznyák 2009.10.21. 11:50:53

Ha megnézitek, egy normál hétvégén is tömve vannak a hiperek péntek délután és szombat délelőtt. Az emberek ilyenkor intézik el a nagybevásárlást.

Én speciel a legtöbbször szintén azt csinálom, mint az általatok kedvesen sok hülye köcsögnek titulált polgártársaink. Meg is mondom miért: ha már van 3/4 napom egyben pihenni, akkor rohadtul nem akarok minden nap "kisbevásárlást" tartani, és gyakran el is utazunk ilyenkor. Ergo: előző nap bevásárolok úgy, hogy a hosszú hétvégére és utána legalább a következő munkanapra legyen elég kajánk. Az meg nem kevés. Ennyi.

Önjáró Talajgyalu 2009.10.21. 12:02:08

Nekem az tetszik, hogy nem kell ehhez 3 napos hetvege se. A hetvegere eso unnepnapok (es vele bezaro boltok) elott szinten ez van, csak egy kicsit kisebb leptekben.

Tovabbi folyomanya, hogy 2-3-4 nappa elotte a boltok tokuresek, mondvan "majd a hosszu hetvegere jol bevasarolunk ugyis". Ma este 10 tajban pangott a Vaci uti Tesco, penztarosok unatkoztak munka nelkul, pedig maskor meg olyankor is azert vannak jocskan vevok. Ez persze nem baj, igy legalabb en gyorsan tudtam vasarolni. :)

drhb (törölt) 2009.10.22. 12:31:50

Posztíró, te nagyon sötét vagy.

Jösz a liszttel, meg ilyesmivel. Te hogy csinálnád? Ha mondjuk tegyük fel tényleg 3 napos ünnep lenne(ez nem az mert szombaton a boltok nyitva vannak), vagy csak kettő, akkor te előtte napon nem mész boltba? Vagyis megveszed 2-3 nap előtte a kenyeret, majd a hosszú hétvége utolsó napján száraz kenyeret eszel? Nem kell ahhoz a fél boltot megvennie 1-1 embernek, hogy tömeget lássál boltban, elég, ha csak kenyeret, zsemlét vesz a nép, egész hétvégére. Ha meg főzni akar valaki, aki máskor nem szokott, akkor több alapanyagra is szükség lehet, ami épp nincsen otthon.

Erről barátnőm anyja jut eszembe amúgy, aki egy hétvégére bevásárolt 5 zsemlét az 5 fős családjának, természetesen olyan helyre mentek, ahol nem volt szombat 11 óra után bolt, és ezt tudta jól előre...

Tévhit hogy be kell vásárolni arra az időszakra, amikor nincs bolt? Hát rohadtul nem, akkor is bevásároltak az emberek, mikor nem voltak hétvégén nyitva a boltok.

Kedves posztoló, te azt a játékot játszod, hogy felnagyítod a dolgot, a szélsőséges eseteket hozod fel, majd érvelsz hogy emiatt az egész hülyeség.

drhb (törölt) 2009.10.22. 12:33:15

Ja és üzenem a kommentelők többségének, hogy magatokat minősítitek, mikor szidjátok az egyszerű embereket.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.10.22. 13:03:43

@drhb: ööö, hát az a baj, hogy a poszt nem arról szól, hogy hülye, aki elmegy ünnepnapok előtt vásárolni. Valószínűleg én is ezt teszem, különben honnan ismerném a fenti jelenséget?
Én arról beszélek, hogy nem kell 1-2 szünnap miatt HÓNAPOKRA elegendő kaját, piát, vegyszert beszerezni. Ehhez elég lett volna a poszt címét elolvasni. :)

drhb (törölt) 2009.10.22. 18:43:03

@misbelief:
Akkor viszont ne beszélj tévhitről, ha valóban a szélsőségesen sokat egyszerre vásárló emberekről beszélsz. Mert legtöbben nem egy hónapra vásárolnak.

Mellesleg tudod mennyi a hónapra elegendő kaja, mondjuk egy legalább öt fős család számára? Még az egy hétre elegendő sem férne bele egy bevásárló kocsiba.

(számolj csak utána, egy ember naponta megeszik kb. egy kilónyi, ha iszik mellé fél liter tejet és még eszik hozzá fél kiló gyümölcsöt, az már 2 kiló, ezért egy hét bevásárlás 5 főre 70 kiló körül is lehet)

Szóval az a tévhit, hogy az emberek ilyenkor hónapokra elengendő kaját vásárolnak!

IndaMuncher 2009.10.29. 10:34:02

@drhb: Ezt úgy bírom, hogy nem bírják egyesek csak a LOL kedvéért olvasni az ilyeneket, hanem ha beledöglenek is kurvára meg akarják mondani a rohadt nagy racionális igazságot és elkezdik járatni az agyukat, mikor nem is erről szól az egész. Ááááá....

drhb (törölt) 2009.10.29. 17:46:28

@F.house:
Én értem miről szól az egész. Arról, hogy a blogíró a legtöbb cikkben nincsen tisztában azzal a fogalommal, hogy tévhit.

EvilHedgehog 2009.10.29. 21:47:12

@drhb: Nem...még mindig nem érted....

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.10.29. 23:18:45

amikro emelik a benzin árát 3forinttal akkor este fullig a benzinkút kocsikkal.
tankol 20 litert, fizetéskor meg a majom otthagy 90forint borravalót még.

belekotyogok 2009.10.29. 23:39:32

Látszik, hogy sokaknak fogalma sincs arról, hogy mit jelent egy 5 fős családnak naprakészen bevásárolni - főleg 2-3 napra előre...Mert a sok ember nem csak lisztet vett ám raklapnyit, hanem az éppen kifogyó apróságokat is, és nem hiszem, hogy megvetést érdemel az, aki mindeközben betesz a kosarába egy akciós wc-papírcsomagot, holott otthon még van (de 3 otthon töltött nap alatt 5 fő az átlagnál több papírt használ el...)
Ja, és hogy miért megy ünnep előtti este? Talán mert előtte dolgozik és akkor ér rá?

drhb (törölt) 2009.10.31. 14:52:35

@EvilHedgehog:
Pedig nagyon jól értem. Ha mutatsz egyetlen embert aki szerint ünnepnapok előtt 1 hónapra be kell vásárolni, akkor gratulálok. Addig viszont ez nem tévhit, hanem egy jelenség. A blogíró nem érti.

drhb (törölt) 2009.10.31. 15:00:43

És azt is értem, hogy az egy hónapra előre egy túlzás. Viszont a cikk lényegében nem mond semmit, és köze nincs a tévhitekhez. Az eddigi tévhitek közül talán ha 3 volt ami ténylegesen jelentős számú ember elképzelésével ment szembe(vagyis a többinél még hitként sem létező dolgokról van szó).

Tündi-Bündi 2009.11.04. 06:41:37

Itt ahol lakom körül vagyunk véve közértekkel még multi áruházak is vannak,Én személyszerint marhaságnak tartom,hogy az embernek még a fülén is lógjon a szatyot,ha jön egy kis ünnep és a boltok zárva vannak.Mi sosem veszünk semmi fölösleget minek :D ami van az untig elég.

hegyilany 2009.11.04. 09:33:29

Telitalálat a poszt.

Wekerlei 2009.11.04. 13:53:34

Ennyi szerencsétlen csőlátót még életemben nem láttam. Mi közötök hozzá, hogy ki hol vásárol? Persze egy csóró, akinek még használt autóra sem telik az nem tudja értékelni a kényelmes tágas parkolót, a klimatizált eladóteret, a kényelmes nagy kézikocsit,azt hogy nem kell koszos használt szatyrot vinni, hanem újat adnak ingyen, az Auchanban még bele is rakják az árút stb. A 90'es évek végéig én is "élveztem" a balkáni színvonalú, XIX századi kultúrájú magyar kiskereskedelmet, a simlis boltosokat, akik egy bűvész ügyességével varázsolják be a rohadt gyümölcsöt , meg a mócsingot a szép árú alá, és természetesen csak munkaidőben tartanak nyitva. Mióta munkaidő után is kényelmesen vásárolhatok az útba eső bevásárló központokban, és az olcsóbb árakkal még a benzinköltség is megtérül, azóta csak hetente egyszer kell élelmiszer bevásárlásra pazarolni a drága időmet.
Tessék hasonló kultúrájú magyar lehetőséget teremteni, oda is fogok járni.
Egy ilyen helyet ismerek: a dunaharaszti CBA "Piramis" áruházat. Végszükség esetén, ha csak egy-két apróság kell, akkor felkeresem a helyi közértből szintén a CBA rendszer tagjává avanzsált üzletet. Hát mit mondjak, a régi személyzet ugyanolyan barátságtalan, mint közértes korszakában volt. Kezdetben adtak reklámszatyrot, de ezt a "luxust" már évekkel ezelött leépítették. Éppen most szerepeltek a tv-ben a tejesek akik arra biztatnak, hogy a 100 forintos, tátrai hegyi legelőről hozott, szlovák tartós tej helyett vegyek 200 forintos romlékony magyar tejet csöpögő zacskóban. Miért? Csak! Látott már közületek valaki közelről koszos magyar tehenészetet? A legtöbbet állatkínzás miatt be kellene zárni. Brrr.

Watiras 2009.11.04. 15:50:52

Nekem van annyi tartalékom, tészta, rizs,zöldég, hogy nem tojok be ha zárva minden.
Láttam már,olyat is hogy a kukán landolt a kenyér, mert annyit vettek hogy rájuk száradt.

viktor134 2009.11.06. 14:35:15

éjfélkor kell tecsóba menni.
ótó van, aztán hazahoz. :)

jeannouvel 2009.11.08. 10:09:32

Wekerlei
Örülök,hogy megosztottad velünk - gondolom gondos kutatómunka alapján kialakult -véleményedet,hogy a "romlékony(!)" friss, magyar, jóízű, egészséges, tartósítással nem lepusztított,környékükön 165 forintos pl. házi tejet mellőzve, fogyasszuk szlovák testvéreink - üde tátrai legelők helyett (HAHA)- a mieinkhez teljesen hasonló,szoc.-ból ittmaradt tehenészeteiből származó, tuti, tartósított, tejnek látszó tárgyát, amely két hét múlva, ha kint felejted az asztalon, rózsaszín habot hány és ciánozással felérő bűzbombával árasztja el az egész lakást.
Ha mindezen elgondolkodtál,akkor kérlek üsd fel a Magyar Helyesírás Szabályai idevágó fejezetét: "Az i,u,ü és az í,ú,ű írása" címűt, amiből kiderül,hogy az áru szavunk rövid ú-val irandó. Miután kényelmesen bevásároltál a kedvenc multidban, kikerülve a mindkét kezükben kitömött homless szatyrot lógató csórókat,akik a simlis kisboltból éppen (gyalog!)cipelik haza az ottani legolcsóbb kajákat,remélem még a drága idődből is telik erre a nemes foglalatosságra.Örülök,hogy segíthettem.

gabor321 2009.11.09. 14:43:44

Az biztos, hogy a sok hugyagyú birka megrohanja a tecsót megaz ósant mert úristen hosszúhétvége lesz!
Én a ebben az időszakban a közelébe sem megyek egy ilyen jellegű áruháznak!!!

jeannouvel 2009.11.14. 19:15:01

lombardo kösz,elütöttem

EvilHedgehog 2009.11.14. 19:56:57

Itt többen nem értik még mindíg...
Sőt a blog témáját sem értik...

Parandokht 2009.11.26. 22:09:34

...és Te melyik feléhez tartozol? :D

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.12.08. 13:28:25

Anyám ilyenkor: "mindenki háborúra készül, minket is beleértve".