Most csak azok figyeljenek ide, akinek nem a munkája a hobbija, vagy nem a hobbija a munkája, azaz éles határ húzódik a jól megérdemelt szabadság és a dolgos hétköznapok között. Nyilván sokan ismerik azt a jelenséget, amikor a szabadságról visszatérő kollégát „Na, kipihented magad?” típusú, nem őszinte kérdésekkel fogadják a munkatársak (főként a felettesek), finoman éreztetve, hogy most aztán ideje megbűnhődni a világjárással elvesztegetett egy-két hét miatt. A közfelfogás szerint szabadságot követően az ember kisimultan, feltöltődve, újult erővel veti bele magát a munkába, ég a vágytól, hogy már az első munkanapon megkétszerezze a termelést. Azt hiszem nem is kell mondanom, hogy ez egy TÉVHIT!

Skulo nevű törzsolvasómon kívül biztos majdnem mindenki megtapasztalta már a szabadságot követő „mit keresek már megint itt” érzést,  azaz amikor még bőven jetlag-gel küzdünk a Budapest-Tihany közötti időeltolódás miatt, de a főnök máris zavaros munkahelyi ügyekkel traktál bennünket. Több napba is beletelik ugyanis, mire az ember visszatér a valóságba és megbarátkozik a gondolattal: kisebb megszakításokkal újabb kb. 260 szürke hétköznap következik. Szó sincs feltöltődésről, feltámadt tettvágyról, függetlenül attól, hogy egyhetes olajos masszázs kúrán vettük-e részt, avagy végiggyalogoltunk a Kínai Nagy Falon.

Ezúton kérek tehát mindenkit, hogy legyünk tekintettel szabadságról visszatérő munkatársaink érzéseire, ne untassuk őket az előző hetek érdektelen munkahelyi történéseivel, ellenben segítsünk nekik fokozatosan visszailleszkedni a mindennapokba!