HTML

Tévhitek blogja

A kendőzetlen igazság bosszantó tévhitekről, téveszmékről...

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Friss topikok

Linkblog

HTML

Tévhit #30: Az övtáska gáz

2009.11.18. 10:48 :: misbelief

Legújabb karcolatom későbbi szakaszában fogok példákat felhozni arra, hogy mi az, ami valóban gáz, az övtáska azonban - persze megfelelő körülmények között használva - nem az!

Jó néhány évvel ezelőtt a trendkövető társadalmi réteg valamiért kipécézte magának ezt a nagyon is praktikus terméket és az övtáska elleni keresztes hadjárat azóta is tart. A dolog mögött én természetesen igen befolyásos érdekkörök (kézitáska maffia) ténykedését sejtem, hiszen a tudatos és kitartó lejárató-kampány észérvekkel egyszerűen nem magyarázható. TÉVHIT, hogy övtáskát használni gáz!

Azokban a hónapokban, amikor már az átmeneti kabát sem indokolt, egy férfiember számára az övtáska a legalkalmasabb eszköz a pénztárca, az iratok, a mobiltelefon, a lakáskulcs, slusszkulcs stb. tárolására. Minden kéznél van, nagyjából tolvaj-biztos, továbbá az ember mindkét keze szabad (girosz evés ugyebár!). Megfelelő övbeállítással problémamentesen lehet vele ülni, állni, gyalogolni, biciklizni, sőt, a haladó felhasználókat még pisáláskor sem zavarja! A nadrágzsebekbe beerőszakolt telefon, kulcs stb. hátrányait ugye senkinek nem kell bemutatni? Ami pedig a kinézetet illeti: mivel az övtáskák jellemzően sportos kivitelben készülnek, nyilvánvaló, hogy nem javasolt őket szmokinghoz felvenni, de hát nem igaz ugyanez a töretlen népszerűségnek örvendő sport hátizsákokra vagy oldaltáskákra is? Akkor meg?! Jó, nem mondom, hogy csajozós, de a szottyadt seggű (Copyright by CérnaGéza), trottyos női csípőnadrág meg nekünk nem tetszik...

A fentiek hatására elbizonytalanodott olvasóimnak itt egy megkezdett lista a valóban gáz dolgokról:

  • Autóstáska: nem néz ki jobban, mint az övtáska, ellenben az egyik kezet (hónalj alá helyezés esetén az egész kart) mindig lefoglalja.
  • Nyakig begombolt ing nyakkendő nélkül: nem csak retardált külsőt kölcsönöz, de az agyi vérellátást is akadályozza (mondjuk utóbbi nyakkendővel még inkább igaz).
  • Mellkasig felhúzott nadrág: szintén debilitást sugároz és vélhetően a heréknek sem tesz jót.
     

... aki tudja, kérem folytassa!

163 komment

Címkék: divat övtáska

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhit.blog.hu/api/trackback/id/tr441533864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nazareus 2009.11.18. 14:05:31

@ShagBeckur: Láttam videofilmet, hogy hogy lopnak zsebböl, de még a karórát is levette úgy az emberröl az illetö, hogy nem vette észre.

Bár barátomtól övtáskából lopták ki a telefonját kis kölykök, azóta vagyok én is nagyon óvatos. Mindenesetre úgy érzem, hogy onnan nehezebb lopni, ami a szemem elött van, ezért preferálom az övtáskát - és ahogy irtam is, hogy mindig megfogom a tartalmát, ha közel jönnek hozzám.

ShagBeckur 2009.11.18. 14:06:57

@Nazareus: Én is végigtapizom magam rendszertelen időközönként. Főleg, ha motozást érzek. Vicces látvány lehet, ahogy tapogatom a seggem, meg a combom, de nem igazán érdekel :)

Gabe2 2009.11.18. 14:07:51

Javaslom, hogy aki a pénztárcáját, kulcsát stb. a hátsó zsebébe teszi, az sokat üljön le pl. BLV-n vagy kocsiban.
Ugye, kényelmes?
Egyébkét oldalzsebes naci nyáron, kabár többi évszakban.

guy 2009.11.18. 14:09:01

Az övtáska szerintem akkor gáz, ha az azt hordó ember is az. Elterjedt ugyanis egy embertípus (ropikar, sörhas, esetleg kopaszodás), aki rendszeresen hordta, így az előítélet beleépült az övtáskába,

yarisugi 2009.11.18. 14:09:15

Szerintem:

a testfelszíntől nagyon elálló, kiálló, doboz kialakítású övtáskák, szánalmas kis pántocska övvel, kívül, has alá akasztva, fasz fölé engedve szóval pontosan az és úgy amit és ahogy Hulk Hogan visel a poszt melletti fotón vagy amit a HasitasiNemKérKódot reklámfigura hord, na AZ GÁZ.

De elmondanám hogy vannak nagyon más, igényes övtáskák is. Ezek laposak, a test vonalait követő kialakításúak, széles és erős az övpántjuk. Hétköznapi utcai ruhához, UTCÁRA amikor járod a várost bazmeg a szarban koszban tömegben, az ember a póló vagy pulóver alá felveheti úgy hogy kívülről semmi nem látszik belőle. A testre simulás miatt le lehet velük ülni, nem akadályozzák a mozgást, és oldalra vagy hátra is tolhatók.

A személyes iratok (igazolvány kártyák, bankkártyák, jogsi, forgalmi) és a telefon tárolására és hordozására ideális. Rejtve viheted magaddal a cuccokat, szabad a kezed, nem esik ki a gatyád zsebéből futás közben sem és nem nézel ki debil hülyének.

Persze a fikázók csak a tahó kivitelt ismerik és annak alapján beszélnek. Ebből is kiderül ki az igénytelen tájékozatlan köcsög.

Helly Hansen, Hedgren és más igényesebb traveler cucc gyártók kínálatában érdemes körülnézni, nem a sarki gagyiárusnál.
Lehet akkor nem kizárólag a fenti képen látható táska ugrana be ha azt mondják "övtáska".

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2009.11.18. 14:10:57

Az a gáz, hogy ennyi vackot kell magunkkal vinni. Személyi, jogsi, forgalmi, pénz, ilyen kártya, olyan kártya, stb... Minden adatunk elférne egy körömnyi chipen, így a férfiemnbernek megoldódna minden autóstáska/övtáska problémája a hétköznapokban. (A nők meg felőlem vihetik magukkal a fél fürdőszobát a táskájukban ha akarják...)

Övtáska egyébként praktikus, de utcára nem venném fel. Kiránduláshoz azonban elég gyakran magammal viszem. (A fákat nem érdekli a divat. :) )

Ami gáz még:
- Flitteres póló férfi(?) emberen
- Nő rövid farmernadrágban, harisnyával
- 3/4-es (asszem ez a neve) harisnya (ami optikailag elvágja a hölgyek lábát keresztbe)

ShagBeckur 2009.11.18. 14:11:11

@Gabe2: Tárca nincs megtömve apróval, szóval nem gáz leülni benne. Ha vezetés közben zavarna, akkor az ajtó zsebébe bedobom, majd kiszálláskor visszateszem, de általában nem zavar. Telefonnak van tartója, az se zavar kocsiban.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.11.18. 14:12:57

A reptereken lehet kapni ruha alatt viselhető -igaz, kisebb tárolókapacitású - övtáskákat, nekem is ilyen van (Travel Blue a márkája).
www.amazon.co.uk/Travel-Blue-Money-Belt-Luxe/dp/B000R2BQ3G/ref=sr_1_13?ie=UTF8&s=sports&qid=1258549909&sr=8-13

Ezt akár egy szál laza póló alatt is lehet viselni észrevétlenül, egy nem túltömött pénztárca és az iratok elférnek benne, kulcs vagy mobil már kevésbé.

ShagBeckur 2009.11.18. 14:14:06

@wadallat: Most, hogy mondod, ezt senki sem említette. Nem övtáska, hanem övre fűzhető táska. Én olyat hordok bringázáskor, vagy túrázáskor.

Mondjuk én utcára csak zárt cipőben megyek ki és csak olyan nadrágban, amiben van derékszíj:)

yarisugi 2009.11.18. 14:17:42

@wadallat:
Örüljél hogy most most van és nem régen amikor a személyi egy jó nagy füzet volt, sok oldallal, a jogsi meg akkora volt mint a forgalmi csak rózsaszín. Kártyák meg nem voltak, vihetted magaddal a pénzt vagy az ótépé takarékbetét könyvet XD

A pénztárca viszont tényleg vérgáz. Brifkó mint valami fizető pincérnél vagy kis buksza. Már csak a nyeles fésü hiányzik hozzá. Szánalom. Inkább használok papírpénzhez klipszet mint hogy pénztárcát hordjak, az aprót meg bedobálom a parkolóórákba gyorsan XD

xiau.ling 2009.11.18. 14:17:50

@Fenna82:
kellemes testalkatú sportosabb/lazább öltözködésű lányokon szerintem jól áll egy szolid övtáska hátul hordva, mert kiemeli a csípőjüket. persze nem az olyan lazára hagyottakról beszélek, amik már a lábuk közt hintáznak járáskor.

különben meg egy szandál, hozzá harmonizáló bokazoknival szerintem nem gáz, inkább higiénikus. viszont egy rikító fehér térdzoknival már eléggé az.

Doryyka 2009.11.18. 14:17:59

Övtáska naggyon jó. Ahogy öreg bácsik viselik, szandál-zokni-rividgatya-kinyúlt póló, baseball-sapka, na az a gáz.

Veér Farkas 2009.11.18. 14:19:31

Igaz, az övtáska nem egyszerűen gáz.
EXTRAGÁZ.

Ahhoz képest a fekete öltöny fehér zoknival meg barna makkos cipővel a fasorban sincs.

xiau.ling 2009.11.18. 14:19:39

@yarisugi:
sajnos nekem is régi jogsim van még. utálom is rendesen. csak azért kell hordanom valami táska félét, mert semmibe nem fér bele.

yarisugi 2009.11.18. 14:20:52

@xiau.ling:
Hát cseréltesd ki kártyásra és akkor könnyebb lesz az életed XD

váév építők (törölt) 2009.11.18. 14:21:15

javaslom, bocsássuk szavazásra!
szerintem az fog kijönni, hogy nem gáz, mert elég sok gyökér van az országban...
pedig igenis gáz, még bicikleseknek is...
piacos-seftelős külsőt kölcsönöz mindenkinek aki hordja:)

xiau.ling 2009.11.18. 14:21:38

@Veér Farkas:
öltönyhöz akármilyen rikító zokni, szerintem sokkal illúzió rombolóbb mint egy szolid övtáska. nem gáz, hanem parasztos a fehér zokni a tornatermen kívül, ha nem fehér gatyához veszi az ember.

Veér Farkas 2009.11.18. 14:21:54

@wadallat:
Na ja, itt Magyarországon a jót is el tudják baszni.

Amerikában pl. a jogosítvány egyben személyi is, a lakcímedhez meg senkinek semmi köze, kivéve az adóhatóságot.
Nálunk erre 3 külön kártyát találtak ki.

ShagBeckur 2009.11.18. 14:22:00

@yarisugi: Tárca miért lenne gáz? Nem kell teletömni, meg nem a taxis tárcáról beszélek, az fix :)

yarisugi 2009.11.18. 14:24:37

@Veér Farkas:
Beszélsz hülyeségeket te is.
Tedd hozzá hogy MILYEN övtáska és HOL gáz.

Ha egész nap ügyintézel vagy turista vagy és az övtáska rejtett, ami fontos mert csak hülyék rakják ki kívülre hogy a tolvajok simán hozzáférjenek, szóval ilyenkor nem gáz hanem praktikus.

Ha társaságba mész vagy igényesebb öltözéket veszel fel, ahhoz gáz.

Ha fosadék doboz alakú övtáskát hordasz kívül, az is gáz.

Makkoscipőre és öltöny alól kivillanó fehér zoknira viszont semmilyen körülmények között nincs bocsánat. Akkor sem ha parancsra tetted XD

kalman.kalman (törölt) 2009.11.18. 14:25:26

Zsebben tartani minden cuccot kellemetlen, de az övtáskában meg nagyon egy helyen vannak, ha azt elveszik tőlem, akkor minden odavan. Lakcímkártya, lakáskulcs, az elég nagy szívás, ha együtt lopják el.

Amúgy az eredendően gáz ember (jóllakott TSZ elnök fej), ha nem is hord övtáskát, és csodás öltönyt húznak rá, akkor is rossz ránézni. Johnny Depp meg hordhat, amit akar (papucs, övtáska, lyukas zokni, fehér póló farmernadrágba gyűrve), a nők úgyis csípik. Neki még a bajuszt, szakállat is elnézik, amit amúgy utálnak. Szóval nem mindegy, hogy kin van az az övtáska.

ohh_vazze 2009.11.18. 14:25:47

".. az agyi vérellátást is akadályozza (mondjuk utóbbi nyakkendővel még inkább igaz)."

Hát igen... ennek sok értelme volt...

ziza133 2009.11.18. 14:26:00

Oldalso nadragzsebbe rakva a cuccokat kurva szarul nez ki, dagad ket oldalt a mobiltol/kulcsoktol/penztarcatol.
Ha hatsoba rakom, nem zavar annyira, de leulni nem lehet. Leulni sehogy sem lehet, mindig ki kell pakoljak a zsebeimbol, azt meg utalom.
Ovtaskat csak nyaralas alkalmaval hordok..oda fasza.
Legjobb nem hordani semmit sem magadnal :D

yarisugi 2009.11.18. 14:27:03

@ShagBeckur:
Ki hord magával kápét? Ez már önmagában gáz. Kápének külön kis bukszát cipelni, abból pénzt elő kotorászni aztán jól ott felejteni valami szaros hamburger büfében, az gáz.

Ha meg nem rakod tele pénzzel, minek a tárca? Zsebed van, klipsz, berakod a taknyos zsebkendő mellé és kész.

ShagBeckur 2009.11.18. 14:27:05

@kalman.kalman: Dehogy kellemetlen. Megfelelő méretű zsebek kérdése az egész.

Nadrágot venni tudni kell :)

Bobby Newmark 2009.11.18. 14:30:09

Eheh, hát senkinek nem ugrik be alternatívaként a TARSOLY? Ősmagyar motívumokkal díszített lemezzel, ofkorsz.

Pedig pont arra való, mint egy övtáska, de mellette tükrözi a politikai beállítottságot, erősíti a nemzeti öntudatot, és bakanccsal együtt hordva távol tartja az idegenszívűeket!

Hát nem ez a tökéletes választás 2010-re?

:P

yarisugi 2009.11.18. 14:30:34

@kalman.kalman:
Hülyeség. Ha körbeállnak hárman és kirabolnak akkor rádszólnak hogy pakoljál ki. Nagyon rábaszol ha a zsbedben marad valami. Szóval akkor mindegy.

Zsebedet villamoson úgy kivágják a gyűrű alá szorított zsilettel hogy észre se veszed.

Viszont ha rejtett övtáskád van (nem ez a gagyi külső doboz), jó esetben meg se látják, nem célpont és tudsz úgy futni és verekedni az életedért hogy nem hullik szana széjjel minden cuccod XD

ShagBeckur 2009.11.18. 14:31:48

@yarisugi: Tárcában vannak az igazolványaim, a nagy címletek, fontosabbnak tűnő cetlik. Apró nem itt van.

Klipsz csak akkor okés, ha nagy köteg a bankjegy, nem kétszázasokból (már úgyis kivonták).

Kártyát meg csak végszükség esetére hordok magammal, jobb szeretek fizikai címletekkel fizetni. Egyrészt gyorsabb, másrészt mióta egyszer lerohadt egy MOL kúton a POS és 3-4 ember nem tudott fizetni fél órán keresztül, azóta megfogadtam, hogy jobb nekem a kápé:)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.18. 14:32:34

Övre fűzhető bőr övtáska, elég nagy a pénztárcához, személyihez, jogsihoz-forgalmihoz. Lehetőleg valami egyéni mintával, szíjas-csatos zárral.

Nem a "zősmagyar" tarsolylemezesre gondolok, hanem egy övre fűzhető téglatestre. (Bár, az sem rossz.)

Ja igen, kell hozzá alkat is, mert különben mindig beleakad a kezed.

Férfiember mindig is az övre fűzve hordta a fontos dolgokat, úgyis mint bicska, erszény, dohányzacskó, pisztoly, kard, tőr (bilincs, tartaléktár...)

Ja igen, és az övre fűzhető mobiltartó is végtelen praktikus, a mai kis mobilokkal már akár öltöny alá is felhelyezhető.

Ja, és a PDA-nak is van egy tokja az övemen.

Igen, ez három táska, a jobb kezem alatt. Elég nagy a haskörméret, férne még több is... :) Viszont mindhárom táska ugyanabbór a tábla bőrből készült, és ugyanaz a minta ismétlődik rajtuk. Örök darabok.

Szerencsére nem kell öltönyben ülnök a back officeban, farmer+ing/pulóver/póló mellé pedig pont jók ezek a praktikus bőr kiegészítők.

yarisugi 2009.11.18. 14:33:33

@ShagBeckur:
Ezerzsebes mchammer vagy deszkás tépdgatyó, lifegő szárakkal amiket jól lehúz és ide oda csapkod a sok cucc a cipzáras zsebekben, na ez nehogy már nem gáz XD hozzá egy vietnámi papucsból kiforduló retkes láb, kész a trendi megjelenés XD

ShagBeckur 2009.11.18. 14:33:41

@ShagBeckur: Ja igen, én bementem, odaadtam a tankolás árát, majd elhajtottam. Nem kell nekem az a szopás, hogy most tudok-e egy helyen kártyával fizetni, vagy se, hol van automata, preparált-e az automata stb :)

ebenbry (törölt) 2009.11.18. 14:35:17

Víziló testű lányok azért hordják az övtáskát, hogy eltakarja a seggüket, a kisseggűek meg azért, hogy azt higgyem, van alatta segg. Mindkettő átlátszó megoldás és gáz.
Túrafelszereléshez nem gáz az övtáska, öltönyhöz igen.
A pocakos, kopaszodó férfiak, vagy óvodás fejű férfiak övtáska nélkül is szörnyűek, az övtáska már csak ráadás. Ha leveszik sem lesznek szebbek. Akkor meg nem mindegy?

ShagBeckur 2009.11.18. 14:37:26

@yarisugi: Mint írtam fentebb, csakis zárt cipőben lépek ki utcára. Jobb ez így mindenkinek :) Szandál nem oké, papucs kényelmetlen és nem praktikus.

Mint írtam azt is, csak övvel veszek fel nadrágot, az egy férfinek olyan, mint a nőnek a nemtommi. Szükséges.

Azt nem tudom miből gondolod, hogy szarul áll rajtam a gatya, megnyugtathatlak, hogy nem :) Törekszem a praktikusságra, de norálisan is ki kell nézni, ha az ember az utcára lép:)

yarisugi 2009.11.18. 14:39:36

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Igen, ez a bőr tölténytáskás megoldás is ismert. Kicsit retrós hippis, a 80-as években sokan hordtak ilyet. Sok belőle azért kényelmetlen tud lenni és 1. világháborús katonai kinézeted lesz tőle, közlegény patrontáskákkal XD

Volt belőle régen vérciki verzió ami olyan volt mintha egy nagy here zacskót akasztottak volna az övre XD

Mobiltelefont viszont nem jó ötlet testközelben hordani. Sugároz az mert tartja a kapcsolatot a legközelebbi cellával és jól besugározza elektro mágnesesen a hasadat. Jobb oldalra vagy hátra tolni de legjobb a legrövidebb ideig test mellett tartani.

Nadrágokra kéne hosszúkás combzseb a mobilnak, mint a seregben a kanálgép tartója ha valami egyáltalán tudja mi volt az XD De ott könnyen sérülhet, lophatják.

ShagBeckur 2009.11.18. 14:41:22

@yarisugi: Erre is megoldás a nagy zseb :)

Nekem a mobil inkább combközép körül, kicsit talán fentebb helyezkedik el, nem a zacsi környékén.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.18. 14:47:05

@yarisugi: Az a hosszú zseb az atomvillanáskor beadandó jódinjekció helye volt, nem? :)

Ha meg a mobilt messzire teszem magamtól, akkor nem tudom magammal vinni... Érted, madzagon nem húzhatom magam után...

Ja, a táskák nem ilye pihepuha szattyánbőrök, nem is olajban keményített valamik (emlékeztek a régi kézigránát-szerű gömbölyű keménybőr pénztárcára?), hanem jófajta, 1,5 mm vastag marhabőrök (egy 3 mm vastag, 4 cm széles övre fűzve). Van tartása, üresen is akkora mint kitömve, de nyomásra enged, csavarodik, hajlik ha kell.

Cérnavékony alkaton nagyon eláll, nekem viszont úgysem simul a kezem a testemhez, alatta meg elfér.

Bobby Newmark 2009.11.18. 14:47:23

@yarisugi: Oszt' akkó' miva', ha "besugározza elektromágnesesen a hasadat"? A metró meg a villamos is, a TV/monitor is, a falban futó vezetékek, sőt, még a Nap is!

De azé' fé'jjé tőle, persze.

Jól megvezetett téged a zsebtolvaj-lobbi, barátom.

a katona fehérben 2009.11.18. 14:48:29

Nem az övtáska gáz, hanem az, ahogy kinéz az emberen.

yarisugi 2009.11.18. 14:54:37

@Bobby Newmark:
Az is lehet hogy megvezettek XD de én nem szeretem akkorse az ilyen elektromos bigyókat a hasamnál XD

errrrrrrrrr 2009.11.18. 14:56:55

vietnámi papucs zoknival. az az igazi gáz.
övtáskában vannak egész jó darabok. persze nem a nike/fila/stb.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2009.11.18. 14:58:06

@yarisugi: "Volt belőle régen vérciki verzió ami olyan volt mintha egy nagy here zacskót akasztottak volna az övre." Az azért nézett ki úgy, mert a marha herezacskójából készítették, vagy azt utánozták, mivelhogy régen, falun, amikor még a rendelkezésre álló nyersanyagoknak minden szilánkját igyekeztek hasznosítani a kínai műanyag termékekben még nem bővelkedő emberek, a zacsiból is lehetett csinálni ezt-azt. A szemétdomb azért volt akkora, mert hosszú időn át is csak annyi haszontalanná vált, sérült holmi gyűjt össze a háznál. Ma egy hét alatt összeraknánk annyit a csomagolóanyagokból, az évente esedékes lomtalanításkor kihajigált, egy régi világban még javításra érdemesnek tartott kazalnyi lomról már nem is beszélve. Lehet, hogy a mostani rendszer jó, de a régi sem volt ostobaság.

yarisugi 2009.11.18. 14:58:36

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Nem, katona, atomvillanáskor az ember az ellenkező oldalra vetődik XD így nem elég hogy elégsz de még tiszta kosz is leszel előtte XD

A kanálgépet tartottuk a hosszú zsebben, univerzális szerszám volt silózáshoz XD és melóhoz egyaránt.

yarisugi 2009.11.18. 15:00:31

@Androsz:
Ez oké meg környezetbarát de azért mégis horror hogy a marha zacsija fityeg ott. Szerintem tök ijesztő XD

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.11.18. 15:08:00

alapvetően a nők szerint gáz az övtáska.
1. csajok is hordanak, nekem bejön.
2. a feneketlen női táska, na az gáz. mellé egy nemtommilyenmárkátreklámzó papír fülestasak, mert egy táska nem táska.
3. mobilt a feneketlen női táskában tartani, az gáz. emiatt maxraállítanicsörgést-és-mindig-úgyfelejteni, az gáz. de még így sem hallani, ha csörög, az gáz. de ha mégis hallani-de-időben-nem-találni-és-nem-bírni-felvenni. gáz, gáz, gáz.

ehhez képest a seggemen lifegő övtáska menő.

spájdernecc 2009.11.18. 15:10:35

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
csatlakozom :)
táska, bicskatok, mobiltartó, zippo-tok
és leszarom, hogy ciki-e vagy sem :)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2009.11.18. 15:12:47

Az övtáska pedig lehet, hogy a divat iránt érzékenyek szemét csípi, de mivel táskát nem hordok, az övtáskában kell magamnál tartanom minden cuccomat, pénztárcát az összes igazolvánnyal, kulcscsomót, noteszt, tollat, MP3-lejátszót a tartalékelemmel, bicskát, buszjegyet, de még vécépapírt is, mert ha sürgős helyzetbe kerülök, kevés helyen számíthatok arra, hogy a sok nálam divatosabban öltözködő ember nem vitte magával a szűkmarkúan kimért adagot, természetesen nem az övtáskájában, hanem számtalan zsebeinek egyikében. Amivel bizonyára tényleg divatosabban festenek, mint én, aki egyetlen helyre összerakhattam a holmiimat, és a zsúfolt buszon is elég, ha csak az egyik kezemet rajta tartom, nem kell folyamatosan körbetapogatni magamat.

Ja, és a régimódi, víz alatti videólejátszásra ugyan nem, de telefonálásra kifogástalanul alkalmas mobilomat pedig az övemre csíptetem, félhátul. Útban nincs, nem karistolja össze a zsebemben a többi cucc, nem kell fél percig kotorásznom utána, és nem zendít rá a kedvenc slágeremre, mert még egy SMS rövid jelét is megérzem a rezgéséből.

Hozzátartozik, hogy én mindig farmerben, pólóban járok, de hát vannak ilyen avítt, igénytelenül mutatkozó emberek. De köszönöm, megvagyok valahogy. He.

cso zsi 2009.11.18. 15:13:06

@yarisugi: A nyári, rövid (biztos az is ciki) nadrágjaimban épp így hordom a telefont. Kanálgép-zseb sokszor hiányzik, főleg, hogy van hozzá kanálgépem.
Ami többek közt elfér az övtáskában.
Az oldalzsebes (akár rövid, akár hosszú) nadrágokban a futás problémás, mert ha kitömted egyik oldalról iratokkal-pénzzel, másik oldalról mobillal, akkor a tárgyak tömege megindul, és a nadrág nem úgy mozog, mint üresen. A pocakra méretezett nadrágszíj meg a csípőnél állítja meg a gatyát. :)))
Biztos hóttciki mellényt hordani, de időjárásfüggően abban tartom a dolgaimat.
Amennyiben már az egy szál póló is sok, akkor övtáska.

Az övtáskának egyébként több évszázados múltja van, hisz a régi vásározók is "pénzes övet" hordtak.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2009.11.18. 15:13:57

@yarisugi: Hát, szokás dolga. A mai szemnek furcsa, tényleg. De nem is lett tartós divat belőle.

Silent Bob 2009.11.18. 15:15:37

Ugyanmár, "patront" kell használni, mint a Pillangóban. Az a biztos.

Kaumatzi 2009.11.18. 15:15:56

hihetetlen aranyos itt minden ember, zoknis-szandálos-övtáskás verziókkal...mennyire ráérnek...de gustibus non est disputandum...ennyi...bárki elmondhatná, hogy neki éppen mi nem tetszik, de kit érdekel...ettől még az nem lesz kevésbé vagy inkább gáz...mindenkinek megvan a véleménye és ez jó is így...azt ráerőltetni másra - na az a gáz...

ergerberger 2009.11.18. 15:16:16

"A dolog mögött és természetesen igen befolyásos érdekkörök (kézitáska maffia) ténykedését sejtem"

Rosszul tudod, mert az övtáskát a ZSIDÓ VILÁGÖSSZEESKÜVÉS próbálja lejáratni, ugyanis kellemetlen érzés, ha rálóg a körülmetélt farokra! Erről is a ZSIDÓK tehetnek!!!
Meg a buzik, csak úgy, bónusz!

Bobby Newmark 2009.11.18. 15:20:19

@spájdernecc: És úgy nézel ki, mint Batman? :P :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.11.18. 15:22:04

a leggázabb lányon szandi, vagy papucs úgy, hogy járás közben láb valamely része túllóg/lelóg a lábbeli talpáról (rendszerint lábujjak csúsznak előre a pacskerből jó egy centit)

Bobby Newmark 2009.11.18. 15:25:22

@cso zsi: "Amennyiben már az egy szál póló is sok, akkor övtáska. "

Na ezt még nem említette senki, nagyvárosban fedetlen mellkas, na AZ AZ IGAZÁN GÁZ!

kalman.kalman (törölt) 2009.11.18. 15:28:36

Nincs az övtáskával semmi baj, ha ki van tömve húszezresekkel a nagybani zöldségpiacról hazafelé jövet, akkor vállalható. Még susogós melegítővel és kívül hordott aranylánccal is.

spájdernecc 2009.11.18. 15:29:18

@Bobby Newmark:
sajnos fülessityakot, meg köpönyeget még nem sikerült szereznem :)

Sztávrosz_ (törölt) 2009.11.18. 15:29:21

Az a gáz ha a divat magasabb prioritással rendelkezik az életedben mint a praktikum.
Avagy a design funkcionalitás nélkül, barbarizmus.

yarisugi 2009.11.18. 15:31:42

@cso zsi:
Pénzes övet hordtak, pontosan, szüval nem csak hogy nem gáz hanem jó régi hagyományos dolog. Nem véletlen hogy "money belt" néven adják ma is az igazán testhez álló darabokat az utazóknak.

Ez az ormótlan doboz övtáska amit itt fikázunk viszont nem jó sem utazóknak sem városi dzsungelben lopakodóknak XD nagy szar. Hasitasi úrnak való tényleg, a parkolóba, gagyizni.

indapasssucks 2009.11.18. 15:33:57

@flimo13: na, neked sincs főnököd, ugye? :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.11.18. 15:38:49

Mi ezen az eldönteni való? Mindenki azt hord amit akar.

Fontos előírni mások számára? Nekem nem.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2009.11.18. 15:39:46

Tudjátok, mi az igazán igazi gáz? Egy csinos lány strandpapucsban, hosszú szövetnadrágban. Ehhez képest nekem még a vastag aranyláncos kopasz, meg a nadrágból finoman kibuggyanó meztelen derék a novemberi szürkeségben is jelentéktelen ízlésdöccenő.

cso zsi 2009.11.18. 15:43:01

@Bobby Newmark: Mivel nálam a mellkas-pocak arány fordított, mint Hulk Hogannél, így azért színes, nagy karkivágású atlétánál kevesebbet nem hordok utcán.

Egyébként mindig a praktikum volt nálam előtérben, mint a divat.
Anno Trapper, és Wrangler farmerokat/öltönyöket hordtam, a cimborák piros/fehér/narancs címkés "léviszt".
Amíg ők évi kettőt vettek, addig nekem elég volt évente egy új, a régi szárlevágás áldozata lett, és megvolt a nyári gatyó is. A lévik meg általában ott koptak ki, hogy rövidnek alkalmatlan volt.
(az első zseb kilógott a levágáson túl)

exilis 2009.11.18. 15:50:46

Nekem van övtáskám. Amikor pergetve horgászom ebben vannak a villantók, és egyebek. Tök praktikus.

Bozdurgán 2009.11.18. 15:51:16

tényleg praktikus, de attól még gáz:)

ez olyan lehet mint Jeremy Clarkson cool meg uncool táblája:)
Eleinte fasza volt aztán megjelentek belőle a piacos neonzöld kivelűek , aztán túl sok olyan ember kezdte használni akikkel nem szivesen vállal senki önkétnt közösséget.
Kiránduláshoz persze mehet, de amúgy...

Ezért hát gáz, ha prakrikus ha nem:) a jégeralsó is praktikus, de ha dugni meg az ember nem biztos hogy azt veszi fel...

betépett felhasználó 2009.11.18. 15:52:50

1 profi ovtaskaba bele is pisalhatsz

AvgDvl 2009.11.18. 15:55:42

A divat egy köcsög sznob dolog, és akit az ilyesmi zavar, azzal úgysem vagyok hajlandó szóba állni, mert nem éri el a zöldszemes ostoros értelmi színvonalát.

_UnderCover_ 2009.11.18. 16:04:54

Legendás a napirajzról: "Maga edukál itt a pólóra vett övtáskával, mi? Fffhasz!"

napirajz.hu/archives/2007/07/30/STRANDPAPUCSBAN/

Támadhatatlan az érvelés. Azóta is mindig ez jut eszembe a témáról.

Sidaries · http://delorean.blog.hu 2009.11.18. 16:05:04

@ShagBeckur:
Bazz, nekem is pont így van. :)

Bal első zseb: telefon
Jobb első: kulcs, kocsikulcs, rágó, zsepi
Bal hátsó: pénztárca

ezsolt 2009.11.18. 16:17:03

kopott spar szatyor, benne mobiltel, persze védôburkolatban

Veér Farkas 2009.11.18. 16:17:10

@yarisugi:
Minden övtáska és mindenhol.
És mint írtam, nem gáz, hanem EXTRAGÁZ.

dr.kevorkian 2009.11.18. 16:17:50

az a gáz, hogy egyesek ilyeneken vitáznak

Veér Farkas 2009.11.18. 16:18:41

@yarisugi:
"Makkoscipőre és öltöny alól kivillanó fehér zoknira viszont semmilyen körülmények között nincs bocsánat. Akkor sem ha parancsra tetted XD"

Na, akkor vedd hozzá, hogy ez így együtt mind nincs akkora gáz, mint az övtáska, és vond le a következtetést.

Veér Farkas 2009.11.18. 16:20:58

@kalman.kalman:
Jaj, haggyad mán ezt dzsonideppet.
Baszd meg, ha híres vagy, tök mindegy, hogy nézel ki, Woody Allennek is az ágyába bújna több tízezer magyar picsa, pedig ő szépnek azért nemigen mondható, és fiatalabb korában sem volt az.

nitro1 2009.11.18. 16:21:25

"Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy."
Leszarom, hogy ki mit gondol, azt hordom, ami számomra praktikus és kényelmes.

ezsolt 2009.11.18. 16:21:53

a spar szatyrot meg lehet autóstáskaként is hordani, négyrét összehajtva, vagy akár kézben is.

praktikus, elegáns

Bobby Newmark 2009.11.18. 16:24:42

És kirándulásra hátizsák+övtáska helyett taktikai mellényt vinni gáz-e? :P

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2009.11.18. 16:32:01

@Sidaries: Pénztárcát hátsó zsebben hordani gáz. Arról árulkodik ugyanis, hogy az illető még nem is hallott arról, hogy a zsebtolvajok már minimum negyven éve minden igényt kielégítő részletességgel kidolgozták a hátsó zsebből való kiemelés teljes módszertanát, és egyes körökben az általános alapoktatás részévé tették. Ugyanis amikor megérzed, hogy egy ritka fakezű zsebtolvaj - mert ha nem az, akkor nem is érzed - kivette a tárcádat és hátrafordulsz, már a körülötted unott arccal álldigáló alakok egyikénél sincs a zsákmány, és teljesen fölösleges dolog azzal foglalkoznod, hogy megtaláld, kinél van. Akkor inkább jöjjön az övtáska porig sújtó szégyene.

La Tangolita 2009.11.18. 16:33:29

Misbelief, egesz pontosan mi az "a szottyadt seggű (Copyright by CérnaGéza), trottyos női csípőnadrág"?

errrrrrrrrr 2009.11.18. 16:35:16

nemes pannon ménnek szőrivel borított, derék magyar igavonó erős bőrébül, kuruc kender rostjábul készült fonállal megvarrott, jó magyar fődben gyökeredző nyárfa törzsibül faragott címeres tarsoly az igazi.

cso zsi 2009.11.18. 16:38:16

@Bozdurgán: Mit tudsz te a behavazott fenyves szépségeiről, bakancsban, kigombolt nagykabátban, fának támasztott hölggyel? :))))

Jó az a jéger, nem véletlen adták a seregben is. Nekik egészséges emberekre volt szükségük, nem a kifutóról lelépett próbababákra.

diktatorikus kleptokrácia 2009.11.18. 16:39:39

gáz a hasitasi, a baccpapucs, a makkoscipő, a színes zakó, a garfield-os zokni, a zsíros retrófrizura.
hasitasi helyett: www.nogun.hu

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2009.11.18. 16:51:50

@Zanzo: aha... és ez a nogun akármi szerinted nem gáz? Gondolkodj picit, mielőtt ízlésrendőrt játszol...

cso zsi 2009.11.18. 16:59:39

@unknown_blogger: Lehet, hogy nem gázabb, mint a hasitasi, de ennyi erővel hózentrógert is viselhetnék. Azt legalább nem nézik fegyvertartónak.

diktatorikus kleptokrácia 2009.11.18. 17:01:01

@unknown_blogger: nem gáz, kényelmes és rejtett viselet. ja, és nem tudnak kirámolni, az is tuti

IndaMuncher 2009.11.18. 17:37:46

@La Tangolita: Na most ez vagy az Mc Hammer nadrág, vagy olyan farmer pl amilyet egyszer egy randimkor viselt egy csaj: Baromi bő, és a bokánál gumírozott. Nagyon gáz. alakja még lett is volna a csajnak, de iszonyúan elcsúfította.

Bobby Newmark 2009.11.18. 18:24:07

@cso zsi: Kizsebelés megelőzése szempontjából miért is baj az, hogy fegyvertartónak nézik? :P

cso zsi 2009.11.18. 19:10:58

@Bobby Newmark: Próbálj meg egy ilyennel bemenni egy éjszakai szórakozóhelyre, esetleg elbeszélgetni rendvédelmi szervekkel.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.11.18. 20:32:43

@La Tangolita: ...hát ezt nehezen tudom az idézett szövegnél plasztikusabban körülírni és sajnos a Google képkeresőbe se tudom, hogy mit kéne beírni.

Arról a szűk, ugyanakkor a seggnél szottyadt farmernadrágról van szó, amit ma leginkább 16-22 körüli picsák hordanak (azok, akik az iwiwre telefonnal készített csücsörítős, oldalra hajtott fejjel kamerába nézős béna "modell" képeket töltenek fel magukról).

Klárensz 2009.11.18. 21:07:35

@misbelief: az a fajta nadrág megmutatja, hogy melyik nőnek nincs önkritikája, mert csak annak áll jól (normálisan), akinek nagyon kidolgozott, izmos hátsója van, mindenki másnak szarul áll

Klárensz 2009.11.18. 21:11:24

bítídáböljú ez a két srác tévhitben él-e?
failblog.org/2009/11/04/fashion-fail-4/

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.19. 01:38:38

Szerintem az a gáz, mikor az emberek nem szarják le, hogy mások mit viselnek.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.19. 01:42:08

@Androsz:
Övtáskából könnyebb kiszedni az értékeket, mint egy szoros(vagyis a tárgy éppen begyömöszölhető oda) farzsebből. Ugyanis tömegben hiába van elől az övtáska, a figyelem könnyen elkalandozhat.

xtlight 2009.11.24. 10:59:44

A férfiaknak egyetlen táska való, és azt úgy hívják, hogy PÉNZTÁRCA. Minden más buzis :)

La Tangolita 2009.11.24. 14:48:24

@F.house: @misbelief: Oke, oke, kosz a valaszt, most megnyugodtam, mert ilyen nadragot nem hordok. Mondjuk szerintem meg nem is lattam senkin. Nem tudom, hogy nem arrol a bizonyos torok basa-modellrol van-e szo, aminek nepszerusege nehezen ertheto.

irdesmond 2009.11.25. 13:29:24

Nő léttemre hordok néha övtáskát, igaz egy rózsaszín estpackem van, szeretem, és nem érdekel, hogy éppen mi a menő.