Életem során jó párszor utaztam repülővel, azonban tapasztalataim nem túl széleskörűek, mivel ezek mind Európán belüli, 1,5-2 órás, turistaosztályon/charterjáratokon/fapados járatokon eltöltött utak voltak. Igen-igen, zömmel utazási irodákban befizetett mediterrán csomagutakról van szó, a Budapest-New York business class-t elhúzódó üzleti tárgyalásaim miatt eddig sajnos mindig lekéstem.
Amellett, hogy eleve idegesítenek a tartózkodó, távolságtartó, fapofa (vagy éppen műmosolyú) stewardessek, sosem értettem, hogy miért kell szánalmas mennyiségű és minőségű ennivalót osztogatniuk egy olyan repülőúton, ami rövidebb ideig tart, mint mondjuk levonatozni Budapestről Szolnokra (én amúgy a 7-es buszon is töltöttem már ennyit).
A szokásos menetrend ugyebár az, hogy miután a gép elérte az utazómagasságot és az idősebb női utasok reflexszerűen indulnának a mosdóba, a stewardessek a 60 cm széles folyóson kegyelmet nem ismerve útjukra indulnak 59 cm széles zsúrkocsijukkal. Ez tulajdonképpen a repülőút fénypontja, legalábbis ezt a TÉVHITet sikerült belénk sulykolnia a légitársaságoknak. Az ember már-már azt gondolhatja, hogy a 70 ezres jegyből legalább 50 ezer a kaját fedezi, hiszen sokszor hallottuk, hogy a fapadosok többek között a catering elhagyása miatt tudnak jóval olcsóbbak lenni. Nos, én egyszer összeszámoltam, hogy a 2 grammos Rama margarin, az 5 cm átmérőjű mini zsömle, a 80-as éveket idéző lekváros linzer, és a fenséges menü többi alkotóeleme összesen maximum 150 forint/főt tehet ki, így tehát a világ egyik legtúlértékeltebb szolgáltatásával állunk szemben (jó-jó, ettem már kétes összetételű pulykaragut is Malév gépen - az mondjuk legyen 200 Ft/fő).
Érdekes módon, a lehajtható kis asztalra elhelyezett ételt az utasok zöme olyan átszellemülten lakmározza a felszállás után csupán 15-20 perccel, mintha nem zabálta volna tele magát a váróteremben a saját kézipoggyászában található, vélhetően sokkal finomabb útravalóból. Sokan több kalóriát veszítenek azzal, hogy a műanyag késsel megpróbálják kettévágni a szikkadt miniatűr zsömlét, mint amennyit annak elfogyasztásával nyernek!
Véleményem szerint semmi értelme ennek a bohóckodásnak - ha nagyon jót akarnak tenni nekünk a légitársaságok, akkor inkább intézzék el, hogy a monopóliummal rendelkező reptéri vendéglátóipari egységekben ne 900 forint legyen egy 0,33-as Theodora ásványvíz!