HTML

Tévhitek blogja

A kendőzetlen igazság bosszantó tévhitekről, téveszmékről...

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Friss topikok

Linkblog

HTML

Tévhit #46: Egy brutálisan csípős étel gasztronómiai élményt okoz

2010.01.15. 07:00 :: misbelief

Jelen poszt magját hónapokkal ezelőtt elvetettem az alkoholról szóló tanulmányomban, és most úgy érzem, megérett a kifejtésre! Mindjárt az elején szögezzük le, hogy önmagának is hazudik, aki szerint egy fájdalmasan csípős étel élvezeti értéke nagyobb, mint ugyanazon ételé enyhén vagy akár nem csípősen. Nem, nem és nem! Persze sokszor megkaptam már, hogy ízlésekről felesleges vitatkozni - ezzel általában egyet is értek, de ez esetben sajnos nem tudok engedni.

Nem egyszer tapasztaltam társasági étkezések során, hogy vannak, akik már kóstolás előtt jól artikuláltan „erős pistát” kérnek a pincértől. TÉVHIT azonban, hogy itt egy valós igényről van szó, valójában ezzel csak tudatni, közölni akarnak valamit embertársaikkal. Hogy mit is? Több mindent: „ínyenc vagyok, gourmet vagyok, maximalista vagyok, igényes vagyok - nem rossz, amit a szakács összehozott, de én még egy kicsit feljavítom!” De ami még fontosabb: „felnőtt vagyok, kemény vagyok, bevállalós vagyok, ha szénné is ég a nyelőcsövem és a gyomrom, kibírom, megcsinálom!” Na de mi ehhez képest a valóság? Hát az, hogy felesleges egy órákon át főzött jóízű kaját úgy feljavítani, hogy a csípős ízen kívül végül semmi ne maradjon. Ott van a tévedés, hogy ha igaz, ezeket a fűszereket nem is az ízük miatt, hanem praktikus okokból kezdték el használni, nevezetesen, hogy a LEHEL hűtő felfedezése előtti sanyarú évezredekben elnyomják velük a mérsékelten friss döghús szagát! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokan kifejezetten sportot űznek a nagyon csípős dolgok hajszolásából. Chili, wasabi, vagy a fentebb emlegetett Erős Pista… Nem szeretnék ujjal mutogatni egy népszerű gasztroblogra, ahol pár hónappal ezelőtt külön poszt is született e tárgyban. Régóta szeretném javasolni éttermeknek, hogy leves gyanánt áruljanak tűzforró csapvizet, amelyet a csípős-rajongó vendégek igény szerint beerőspistázhatnak, hiszen a végeredmény ugyanaz! Én azért mindenesetre örülök, hogy amikor például halászlevet eszem, érzem is a hal ízét. Köszönöm a figyelmet.

23 komment

Címkék: gasztronómia wasabi chili csípős erős pista

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhit.blog.hu/api/trackback/id/tr601673333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2010.01.15. 11:54:15

Vannak kaják amihez szeretem a csípős ízt párosítani. (halászlé, húsleves, marhapörkölt, ...) De nem brutálisan! Így jobban megfelel az ízlésemnek.
Aki meg brutál csípősen tolja, azt én sem értem meg. Vagyis talán egy kicsit: Ő akar lenni a vagány csávó/csaj, körbekóstoltatja a kajáját, hogy érezze mindenki, hogy ő mit győz le...

Teljesen korrekt post, kíváncsi leszek bele köt-e valaki. :)

CernaGeza 2010.01.15. 13:42:37

Vigyázz, megjönnek a gasztronácik aztán csak nézhetsz:)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.15. 14:55:15

@CernaGeza: á, nincs olyan szerencsém, ahhoz címlap kéne! :)

Teddyke 2010.01.15. 18:57:00

Ez a blog olyan, mint ha én írnám :-)
ŐŐŐ, én írom?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.15. 19:34:53

A csípőset én is szeretem, de nem ízelnyomás végett; itthon mindig van pl. Tabasco, amivel a jellegtelenebb ízű hirtelensült húsokat (pulykamedalion, csirkemell) egy kicsit feljavítom.

Na és paellába is teszek, meg általában a rizses cuccokba. De persze nem ész nélkül.

Kicsit OFF

Magyar nemzettársaink első körben a sózásról kéne leszokjanak. Hányszor láttam már étteremben olyat, hogy meg sem kóstolja a kaját, de a fél sótartót ráborítja...

rusty 2010.01.15. 21:46:16

Csak egy mondattal vitatkoznék:
"Mindjárt az elején szögezzük le, hogy önmagának is hazudik, aki szerint egy fájdalmasan csípős étel élvezeti értéke nagyobb, mint ugyanazon ételé enyhén vagy akár nem csípősen."

Vagyis egészen pontosan csak a végével vitatkoznék. Nekem a halászlé (vagy pl egy pörkölt) nem az igazi, ha nem csíp egy kicsit.

@tiboru:
Teljesen igazad van a sóval kapcsolatban.

Flashy7 · http://flashy.blog.hu 2010.01.15. 22:14:13

jogos. na meg könnyű annak húdecsípős kaját enni, aki évtizedek alatt hozzászokott és most már a pokol kénkövei is túl gyengék a függősége miatt :)

zöldtücsök 2010.01.16. 19:44:29

Vicces, mikor pl a mama meg apu addig vágják a paprikát a kajába, míg csuklani nem kezdenek... sose értettem, mi a jó abban, ha valami olyan csípős, hogy már nem érzed az alapízt.. bár néhány tábori kajára ráférne:D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.01.16. 20:37:43

Ó igen, a tökös túlpaprikázók! :)

Vágják a paprikát mintha muszáj volna, szórják a levesbe a magját, majd nekiállnak. Fejük-nyakuk vörösödik, köhögnek, csuklanak, szemükből a könny kicsordul (legjobb ha ilyenkor odakapnak még mindig paprikás kézzel), de csinálják...

Hát bzmg, csinálják!

Étkezésből én nem csinálok kinek-a-fasz-a-hosszabb játékot! (úgyis én eszek a leggyorsabban és a legtöbbet! :) )

irdesmond 2010.01.17. 18:24:01

A jó kaját nem kell túl erőzni, de pl, amikor egyszer kórházba kellett mennem akkor só+bors+erőspistával mindent ehetővé varázsoltam.
Megjegyzem: a csípősnek szánt ételek is akkor a legjobbak, ha az erőspaprikát eleve belefőzik, után erősíteni nem az igazi.

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2010.01.18. 01:01:33

Sajnálom a post íróját, hogy ilyen körülményesen igyekszik kimagyarázni, hogy ő nem felnőtt, nem kemény, nem bevállalós. :)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.18. 11:05:29

@mimindannyian: nem tudlak követni, ezt kifejtenéd bővebben?

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.01.18. 16:16:27

A csípős is olyan, mint a kokain. Minél többet szívsz, annál kevésbé elég :)

IP2 2010.01.23. 00:35:50

Hát, lehet, hogy meg leszek kövezve, de az Erős Pista szerintem max. enyhén csípős :)

riska_ 2010.01.23. 01:48:10

van igazság abban amit, írtál de pl. az on is elgondolkodnék, hogy a kis falusi öregek vajon kinek is akarnak felvágni egy kis erősözéssel? vagy pl az otthoni kaját a tükörképednek erősözöd? talán még annyit sem árt hozzátenni, hogy az erős pisrtának, főleg a bolti csoda változatának nem sok köze van az erőshöz, cserébe jól el tudja szúrni mindennek az ízét. arról meg, hogy az erős ételben más ízeket is lehet-e érezni... ha nem szereted az erőset, biztos nem. de talán meglepődnél hány pokolian erősen falatozó ismerős mondja meg halál pontosan miből, hogyan, milyen arányban készült egy számukra akár ismeretlen étel is. persze, a már szénné égetett ízlelőbimbóikkal. :) de egy kis tanács: aki szereti, ne fikázd. sztem nagy többségben mi sem mutogatunk ujjal arra, aki nem szereti...

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2010.02.01. 17:33:03

Ezt a posztot én sem értem. Ha valaki nem szereti, ne rakjon bele erőset. Ha valaki szereti, akkor tegyen. Én is teszek olyasmibe, amihez megy (mint pl. a fentemlített halászlé), és akkor is beleteszem, ha egyedül, otthon tolom. Nem annyira, hogy már semmi ízt ne érezzek.
Belátom, van olyan, aki túlzásba viszi, de ez nem jelenti azt, hogy a többi 'erőskedvelő', mint én, nagyképű, ostoba kivagyi figura lenne.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.01. 21:29:40

@Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak: A poszt kizárólag azokról szól, akik kifelé "szerepelnek", teátrális mozdulatokkal teszik extrán csípőssé a kaját, olyan módon, hogy lehetőleg mindenki tudomást szerezzen arról, hogy neki ez a heppje!

privateer 2010.03.03. 13:42:26

@misbelief: én ezzel a hozzászólással értek egyet.
az egy dolog ha a kaja csípős. De fő gond tényleg az említett utánsózás csípőzés.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2010.04.18. 15:16:02

Én kajakra szeretem a csípőset. :D Hát mondjuk az kellemetlen, amikor sikerül túl sok erőspistát raknom a levesbe, és könnyező szemmel, vörös arccal kell megzabálnom, de hát my fault, ha már beleraktam a pistát, bizony meg kell enni a levest. :D

Egyébként az sem igaz, hogy a csípős elveszi az étel ízét. Én igenis meg szoktam kóstolni a levest először erőspista nélkül is, és ha úgy gondolom, hogy valóban jobb pista nélkül, akkor nem rakok bele. Mondjuk általában rakni szoktam. Meg persze nem mindig pistát, van, amikor borsot, vagy valami egyéb csípős szószt.

Amúgy meg a brutálisan csípőssel vigyázni kell, mert nálam pl. csuklást okoz, ha nem óvatosan eszem, adott esetben meg akár meg is fulladhat az ember. Majdnem egy hete volt, hogy full részegen behabszoltam egy Hot Chili burgert, ugyanis akkor nem érdekelt, hogy óvatosan egyem, mert csípős. Hát, vagy fél óráig csuklottam tőle. :D

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.05.01. 13:27:08

A tűzforró csapvizet még ma elkezdem árulni a fehér mercim csomagtartójából :)

zsoci 2010.06.16. 14:02:45

Csak az a gond, hogy az erős pista alig csípős, inkább sós.

És nem a csipős nem veszi el az étel izét, ezt mindig azok eröltetik akik utálják.

Xmas 2010.06.16. 14:59:16

Már elnézést, de légy szíves látogass meg egy normális indiai éttermet. Természetesen csak akkor, ha SZERETED a csípőset.

A csípős ételek szeretete mellett egy brutálisan csípős étel lehet gasztronómiai élmény.

Ez a blog engem kivégez, butaság az egész, sőt kifejezetten idegesítő.