HTML

Tévhitek blogja

A kendőzetlen igazság bosszantó tévhitekről, téveszmékről...

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Friss topikok

Linkblog

HTML

Tévhit #47: A "zsenik" nem tanulnak a vizsgákra

2010.01.19. 12:06 :: misbelief

Az egyetemeken, főiskolákon lassan-lassan a végéhez közeledik a vizsgaidőszak, így biztos vagyok benne, hogy a jelenleg tanulmányaikat folytató olvasóim közül idén is sokan találkoztak egy olyan jelenséggel, amit vélhetően mindenki ismer, aki valaha járt iskolába.

Arról van szó, hogy minden osztályban/csoportban van legalább egy-két eszes, jó képességű, ugyanakkor szétszórt, sok esetben rossz magaviseletű diák, akik látszólag mindenfajta felkészülés nélkül is sikerrel veszik az akadályokat (ezen fiatalok egyébként általában notórius késők is, akikről egy korábbi posztban már szót ejtettem). Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom a főiskolai folyosók vizsgaidőszak alatti hangulatát - a levegőben szinte szemmel láthatók az adrenalin molekulák; jegyzeteiket szorongató, egymást stresszelő csajok járkálnak fel s alá; olcsó öltönyös, copfos rockerek nyugalmat tettetve ücsörögnek; túlkoros, magabiztos kismamák hangosan fitogtatják rövid távú lexikai tudásukat stb-stb. Nos ilyenkor szokott megjelenni a másnaposnak tűnő "zseni", aki állítása szerint semmit nem tanult, legfeljebb a buszon lapozott bele az anyagba. Ezen állítását természetesen azután is fenntartja, hogy négyes-ötössel távozik a vizsgáról, ezzel kivívva diáktársai irigységgel vegyes elismerését.

Vannak persze áltudományos tantárgyak (pl. marketing), amelyek esetében akár hihető is lehet a sztori, hiszen bizonyos feladatok józan paraszti ésszel, megfelelő rizsázási képesség birtokában különösebb felkészülés nélkül is megoldhatók, az érdekes viszont az, amikor a fenti lángelmék olyan vizsgákat is jól teljesítenek, ahol magolás, lexikai tudás nélkül egyszerűen lehetetlen átmenni. Ugyanis hacsak valaki nem autista, nem hiszem, hogy 10 perc alatt memorizálni tud 50 évszámot, 100 latin nevet, vagy ugyanennyi jogszabályt! Azon nyilván lehet vitatkozni, hogy van-e értelme az ilyen jellegű tudást számon kérni, de most nem ez a téma, meg hát valamivel ki kell tölteni azt a 3-5 évet...

Itt inkább arról van szó, hogy az ún. magolás sosem tartozott a legcsajozósabb tevékenységek közé - ezerszer inkább rejszolás közben nyissanak rá az emberre, minthogy meglássák, lebukjon, amint beckhamfrizurával, izompólóban a humánerőforrás menedzsment történetét memorizálja!

45 komment

Címkék: stressz tanulás egyetem vizsgaidőszak főiskola magolás

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhit.blog.hu/api/trackback/id/tr21684371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepinke 2010.01.19. 13:06:04

Sosem értettem, hogy miért ciki az manapság, de régebben is, ha valaki rendesen tanul. Szerintem az a szánalmas, aki cseszik az egészre, "laza", "a lányok kedvence". Aztán mondjuk gimi után elmegy egy felsőoktatási intézménybe és szerez valami szart érő diplomát (kommunikáció, szabad bölcsészet, marketing, stb...). Esetleg nem tanul tovább, de aztán egész életében irigy arra, aki esetleg előrébb jutott, nagyobb elismerést szerzett, mittudomén. Természetesen nem csak ez a két kategóriája van az embereknek.
Én sosem tartoztam az éltanulók közé, de sosem néztem le azt, aki rendesen tanult.
Einstein pedig kurvára ötös volt matekból! :)

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.01.19. 13:07:17

Jaj. Érintettnek érzem magam.

Bevallom, valóban tanultam, de csak utolsó éjjel.
Akkor viszont eszméletlen mennyiséget szűrtem át magamon, és természetesen sokkal hamarabb el is felejtettem utána mindent, mint bárki más.

Mondjuk jeles diploma bejátszott a végén :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.19. 13:18:34

Ismerem ŐT. Sokszor "áthallgat", tehát elég rutinos vizsgázó, vizsga előtti napon áll neki a levelezőlistásokat nyaggatni a hülyeségeivel, csak kérdezni tud, keresni nem.

És nagyon LAZÁN jön be, ha írásban annyira nem is, de szóban biztos a siker. Köcsög :)

Terry Wrist 2010.01.19. 13:22:09

egyetemen ugyan nem, de középiskolában voltak bőven olyan dolgozatok, amikre tényleg nem tanultam szinte semmit, vagy csak minimálisat, és mégis 5-ösöket kaptam elég rendszeresen. persze nekem sem hitték el... most már nincs ilyen, de még mindig jóval kevesebbet (kb. fele-harmadannyit, esetenként még kevesebbet) tanulok egy-egy vizsgára, mint az évfolyamtársak, és mégis jobb eredményeim vannak, úgyhogy ez azért nem annyira tévhit. nem felvágásból (egy csomó idegen ember előtt egy nick mögé bújva nem is lenne sok értelme), de tehetséggel tényleg elég sok mindent meg lehet tanulni jóval rövidebb idő alatt is.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.01.19. 13:23:47

@Modor Tibi: Jól van, Tibor. Felírtalak a fekete füzetembe. Alkalomadtán majd megkereslek egy visszautasíthatatlan kéréssel.
;)

thehandsomest (törölt) 2010.01.19. 13:37:18

Marketing mint áltudomány- végre valaki megírja a frankót. Annyi szar hülyeséget még életemben nem tanultam össze...

sötéthülye.tahóbarom 2010.01.19. 13:46:50

@Pepinke: Az a szánalmas, aki a lányok kedvence?? Nekem ez új.

Pepinke 2010.01.19. 13:49:01

@thehandsomest: Én nem marketinget tanultam, csak ismerek társaságból két embert. Szerencsére ők jófejek, de amit marketing alatt kapnak oktatásban... Én nem mondom, hogy a marketing hülyeség önmagában, de abból diplomát szerezni...
A "zsenik" (hogy a témába is vágjon) nyilván szintén tanulnak vizsga elött, csakhogy a jobb képességeik miatt esetleg kevesebbet tanulnak, jobban megértik az órán az anyagot. Gondolom.

thehandsomest (törölt) 2010.01.19. 13:52:36

@sötéthülye.tahóbarom:
ha gimi végén a McDonalds-ban helyezkedik el mert hülye volt tanulni, na az szánalmas. Két-három jó évért, elbaszta az életét.
@Pepinke:
Szerencsére csak egy féléves tantárgy volt...

chabba (törölt) 2010.01.19. 14:27:05

Néha vannak olyan tárgyak, amelyeket nehéznek tartanak, de valami miatt mégis fekszik az embernek és emiatt klasszikus tanulás nélkül simán fel tud készülni (nálam konkrétan a munkajog és a nemzetközi közjog volt ilyen).

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.19. 16:17:16

Ez tantárgy függő. Nekem volt olyan tantárgy amit tanulás nélkül is könnyedén megcsináltam 5-ösre, azonban órára bejártam. Meg olyan is volt amelyik elsőre, másodikra nem sikerült, pedig bejártam és még tanultam is. Kedvenc esetem az volt mikor egy legelső féléves tárgynál beültem a gépteremben a gép elé, szokásos módon már írtam volna be a Honfoglaló jelszavamat, amikor odaad egy papírt a tanár, hogy ZH. Persze ez 5-ös lett, más tantárgyból meg szenvedtem a kettesért...

Én inkább azt nem értem, hogy anno középiskolában mi a szart tanultak egyesek az érettségire napokig. 4 évig tanultunk gyakorlatilag kevesebbet mint egyetemen egy átlag félév anyaga, és akkor még a végén ismétlésként újba szájba rágták a lényeget, aztán 80%-tól már 5-ös volt, miközben egy sima dolgozatnál ez a határ 90%, a ketteshez meg 20% elég volt. Én akkoriban inkább kosarazni jártam szabadtéri pályákra a haverokkal, és jobb érettségim lett mint azoknak akik saját bevallásuk szerint sokat tanultak, és amúgy is jobb jegyeik voltak évközben, mint nekem. Egyszerűen ez azért van, mert ők nekiálltak magolni, és ez stresszessé tette őket, felületesebb tudással és nagyobb nyugalommal többet értek volna, főleg hogy már kétszintű érettségi volt, ahol a józan paraszti ész többet számított(az pedig nem működik idegeskedve).

Amúgy az hülyeség, hogy tanulni nem menő, az igazi műmájerek inkább órára nem járnak vagy ott lazulnak, aztán otthon nekiállnak magolni a vizsga előtti napokban, és ezt nem titkolják, hiszen ismerősöktől gyűjtik is az infókat.

2010.01.19. 17:18:07

Én a főiskolán nem nagyon talnultam otthon,csak a vonaton, mert Miskolc-Nyíregyháza másfél óra oda és ugyanannyi vissza (levélként), másodéves koromban egy másik karra is beíratkoztam, épp ezért, mert időm az volt.

Ellenben a gyak. jegyekért nagyon meg kellett dolgozni, a seggem szét ültem annyi munkát be kellett adni, be vallom a végén már volt olyan amit megcsináltattam, mert egy aladó leány kelengye ládája kitelt volna a beadandó holmikból.

Nem is lettem, csak jeles, mert bár a munkáim szépek voltak, a vizsgatanításom csak kegyelem kettes, dialektikáról ma sem tudom, hogy mi, egy óravázlatot sem tudnék megcsinálni.

Ezzel csak oda akartam kilyukadni, ha egy szakon minden tantárgy csak olyan seggenülős, és csak el kell olavasni az anyagot akkor nem nagy kunszt, de próbáltam volna én a kalotaszegi varrottasnál rögtönözni, egy vizsgán meg rizottót kellett készíteni, megkóstolják, nincs mellébeszélés. (egyébként 3-ast kaptam rá, bsszmg!)

huhujje 2010.01.19. 18:00:19

Nekem volt egy szaktarsam, aki bejott informatika vizsgara ugy, hogy 10 perccel vizsga elott megkerdezte mibol lesz a zh. Mondtuk, hogy IDL. Fogalma nem volt, hogy mi az. Kert egy fuzetet, az alatt a 10 perc alatt atlapozta, es vegul egyedul o jott ki otossel.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.19. 18:16:10

@huhujje: asszemét...
Hát ezek szerint tényleg vannak igazi zsenik, na de kötve hiszem, hogy annyian, ahányan beállítják magukról.

GentleSpecter 2010.01.19. 18:54:31

Az mondjuk nem hangzott el, hogy van olyan, aki rendesen bejár előadásokra és nem netezik a netbookján, PDA-ján, nem olvassa az előtérből elhozott Metro-t, hanem figyel rendesen és megjegyzi az elhangzottakat, és fel is tudja azt használni vizsgán. Én így élek. A legritkább esetben szoktam leülni tanulni. Csak jog és történelem típusú tantárgyaknál. Egyébként meg sokszor megajánlott jegyet kapok, mert teljesítek órákon is. Igen, stréber vagyok... :D

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.01.20. 03:06:04

Ez bolondság. Amennyiben olyan a tanár, hogy az órai magyarázata az, amit visszakérdez, könnyedén előfordulhat olyan, hogy semmit nem kell a dolgozatra tanulni. Velem is ez volt anno.
Ha az állítólagos okoska óra alatt b*szik figyelni, már más a játék, de nem egy srácot ismertem, aki szinte soha nem tanult a dolgozatokra. Egy voltam közülük. Volt tantárgy, ami nem ment jól (de 66% volt a csoportátlag, míg más tantárgyaknál 80+%, szóval ott szerintem bejátszott a tanár), de egyébként tényleg sosem néztem bele a füzeteimbe.

A blog nem kicsit forráshiányos egyébként. Ilyen szintű "én-tudom-a-tutit"-hozzáállást még én sem vállalok be "odaát", pedig nem kicsit vagyok pofátlan! :D
Na mindegy, majd kaptok ti is egy Re-Akció posztot. Felkarcoltalak titeket a listára, szóval csak ügyesen.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.20. 10:17:08

@hererál: Villám-tévhit: A posztokat mindenki elolvassa, értelmezi kommentálás előtt.
---------------------------
"(...) a fenti lángelmék olyan vizsgákat is jól teljesítenek, ahol MAGOLÁS, LEXIKAI TUDÁS NÉLKÜL EGYSZERŰEN LEHETETLEN ÁTMENNI. Ugyanis hacsak valaki nem autista, nem hiszem, hogy 10 perc alatt memorizálni tud 50 évszámot, 100 latin nevet, vagy ugyanennyi jogszabályt!(...)"

Az egy más eset, ha elég az órán figyelni, ha elég a logikus gondolkodás, a józan paraszti ész stb-stb. Mint én is és mások is írták, nyilván tantárgya és tanára válogatja. A posztbeli jelenség létezik!

2010.01.20. 13:22:56

misbelief, kész, neked ennyi volt, be vagy fenyegetve :)

kinoxalin 2010.01.20. 13:34:25

Én a magolós-picsákat rühellem, de nagyon... Vizsga előtt 2-3 nappal megkezdi a riányálást, jaj, képtelenség megtanulni, eljön a vizsgára, mindenkit végigkérdez, ki mennyit tanult, ő közli, hogy ő szinte semmit, meg amúgy is lehetetlen megcsinálni, majd kijön az 5-ösével, vagy zokogva jön ki a 4-essel, mert így rossz lesz az átlaga! Kitépném a karom, hogy legyen mit hozzávágni a köcsögéhez!

Klárensz 2010.01.20. 14:25:19

Én ezzel a tévhittel nem találkoztam még, sokkal inkább az ellenkezőjével.

Ha valaki tanult 4 napot és mondjuk kettest kap a vizsgán, én meg négyest, akkor úgy kalkulál, hogy én biztos sokkal több időt töltöttem tanulással, mint ő, hiszen sokkal jobb jegyet kaptam.

Klárensz 2010.01.20. 15:09:23

Hol lehet ajánlani tévhitet? Kirakhatnál oldalra egy címet.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.01.20. 18:53:03

@misbelief: Oké, igaz. Azért máskor kevésbé félrevezető címeket kérnénk :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.20. 19:13:59

misbelief:
De nem létezik olyan tantárgy ahol "MAGOLÁS, LEXIKAI TUDÁS NÉLKÜL EGYSZERŰEN LEHETETLEN ÁTMENNI.". Mert akit érdekel a téma, márpedig minden tantárgynál van olyan, az ha bejár az órára, megjegyzi. Ha van még extra anyag, ami nem hangzott el az órán, akkor egyszer elolvassa és megjegyzi. Ráadásul olyan ember is van, aki bármit megtud jegyezni órán vagy első elolvasásra, ezért neki még az se számít, hogy érdekli-e.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.20. 19:15:03

Amúgy egy tantárgy amit magolni kell, alapból teljesen értelmetlen, egyetlen célja a szívatás, hiszen ha valaki magol az úgyis elfelejti, napok, hetek vagy hónapok kérdése az egész.

kinoxalin 2010.01.21. 10:17:01

@Zabalint:
persze, ez így van, de ha nem magolod be, akkor nem mész át az életben, és leszarják, hogy te érted e, a lényeg, hogy mi volt a kép alatt, a kis betűs rész zárójelében...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.21. 10:41:34

Én az egyetemen az órák kb. 90-95%-ra bejártam, ezért a könnyeb tantárgyakra tényleg csak a zh vagy vizsga előtti 1-2 napben tanultam pár órát.

Akinek meg a memóriája jó, annak nem 1 óra alatt kell a blog példájában felhozott dolgokat bemagolni. Ha bejár órára, akkor ott 1-2-szer hallja és leírja. Jó memóriájú embereknek ez egy időre elég is, hogy megjegyezze a dolgokat.

Nagyon sok természettudományos összefüggés és adat van a fejemben. Nem azért, mert magoltam hanem azért, mert sokat használnom vagy használtam őket.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.21. 21:20:50

@kinoxalin:
Ezzel tisztában vagyok. Ezért záratnám be az állami egyetemek 90%-át, mert tized annyi diplomás is bőven elég lesz, a többi szakembert meg képezze magának a versenyszféra, ők tudják mi kell nekik. Azzal nem termel az oktatás plusz értéket, ha hallgatókkal magoltat és ezzel húzza a munkaerő piacra kerülésüket.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.21. 21:22:18

@molnibalage:
Ja, természettudományos összefüggés, de az összefüggés, a postíró szerintem jogász lehet, abból indul ki, ahol könyveket kell bemagolni.

Stiel 2010.01.23. 02:41:14

@Zabalint: Az összefüggéseket meg kell érteni, aztán meg is kell tanulni. Mert bonyolultak, és sok van belőlük. És később lehet, hogy alapvetések lesznek, de az adott vizsgán ott és akkor kell átmenni. Természettudományos képzésen legalábbis szerintem így megy.

kinoxalin 2010.01.23. 15:44:26

@Zabalint: én természettudományos szakra járok, és ettől függetlenül kurva sok magolni való van, persze, sok tantárgynál az a lényeg, hogy megértsd, tisztában legyél az összefüggésekkel, de sok tantárgynál meg arra mennek, hogy magold csak be szépen, oszt annyi!

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.24. 16:12:33

@Klárensz: Üdv! Van kint cím(ügyfélszolgálat), az oldal tetején jobb oldalt!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.24. 16:38:30

@Stiel:
Ja, csak nem minden tantárgynál vannak összefüggések, van amit csak simán be kellene magolni. Amúgy ahol sok az anyag, de összefüggések vannak, ott ha megértettem már meg is tanultam, egy időre.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.25. 10:15:25

@Zabalint: Ott is az marad meg a fejedben, amit használsz.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.25. 12:27:03

@molnibalage:
Amit be kell magolni, azt 1 perc alatt kikeresem netről. A magolás ideje már rég lejárt, csak itthon ezt még az oktatási intézmények nem vették észre.

kinoxalin 2010.01.26. 08:16:29

@Zabalint: teljes mértékben igazad van. Ráférne a hazai felsőoktatásra egy szemléletváltás...

Klárensz 2010.01.26. 11:28:01

Tényleg. Nem voltam elég figyelmes.

webmestar 2010.03.02. 22:49:51

én töriből 1x elolvastam az anyagot és lefeleltem 5ösre. Simán felmondtam akárkinek bármit egy olvasás után. Sajnos a magolós dolgokra lusta voltam, ezért abból puskáztam, ennyi. Így én félzseniként 4-5össel jöttem ki mindig. Szóbelin meg nem kell soha ilyen magolós tudás. (nem is nagyon volt szóbeli főiskolán).
De az államvizsgára tanultam 5 napot! Az kemény volt:S

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2010.04.18. 17:09:08

Imho, az intellektuális teljesítőképességet két dolog határozza meg: a gondolkodási képesség (ide tartozik pl. az absztrakciós készség és analitikus gondolkodásmód) és a memória.

Egy egyszerű hasonlattal élnék: képzeljünk el különböző számítógépeket. Az, amelyiknek brutális a CPU-teljesítménye, de nagyon kevés RAM-ja van, ugyanúgy használhatatlan szar, mint amelyiknek nagyon gyenge a processzora, de a segge alá van rakva több giga RAM.

Az embereknél egy kicsit azért tényleg bonyolultabb, mert az egyik dolog erősítheti, vagy épp gyengítheti a másikat. Nyilván az az ember, aki nem tud gondolkozni, és a memóriája is szar, az esélytelen. Aki kevésbé tud gondolkozni, de jó a memóriája, ezáltal királyul be tud magolni dolgokat, simán sikeres lehet; mert az okosságok betanulásával elégséges százalékban pótolhatja a gondolkodási készséget. Sőt, mivel a poroszos oktatási rendszer pont a magolósmajmokra van optimalizálva, ezért ponthogy nekik könnyebb; a gondolkodós, de rossz memóriájú embereknek meg vért kell pisálniuk. (Az én véleményem az, hogy mindkét típusnak megfelelő lehetőségeket kéne biztosítani az oktatásban.)

Én a gondolkodós-rosszmemóriás típus vagyok. Érdekes módon, a középiskolában digitális technikát valahogy egyáltalán nem kellett tanulnom. Az valahogy megmaradt az óráról, meg logikus is volt. Viszont a történelem-tételek tanulása nagyon pain in the ass volt, és az érettségin sikerült is egy olyan tételt húznom, amit nem is tudtam. Szerintem csak a vizsgabizottság jóindulatán múlott, hogy 3-ast kaptam, ahelyett, hogy megbuktam volna.

Na a zseni onnan ismerszik meg, hogy neki a gondolkodási képessége is magasan átlag feletti, és a memorizáló képessége is toppon van. Egy igazi zseninek lehet, hogy tényleg nem kell tanulnia lószart sem, mert mindent megjegyez az előadáson/gyakorlaton, amit meg mégse jegyez meg, azt ki tudja következtetni az intelligenciájával.

Retardátor, mint semmirekellő 2010.06.02. 15:42:22

Na a zseni onnan ismerszik meg, hogy neki a gondolkodási képessége is magasan átlag feletti

Noname 2 2010.06.25. 23:32:47

Tévhit, hogy például a marketing áltudomány. Az, hogy tanulás nélkül, józan paraszti ésszel meg lehet-e írni egy vizsgát az attól függ, hogy milyenek a kérdések, milyen a dolgozat. Hidd el, hogy akármilyen anyagból össze lehet állítani olyan dolgozatot, hogy a neveden kívűl ne tudjál rá írni semmit sem! :D

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.28. 21:35:33

@Noname 2:
Szerintem meg a szociológia is áltudomány, de ott is össze lehetne állítani egy ilyen dolgozatot. Viszont nem azért nem tudnál rá írni semmit, mert józan paraszti ésszel felfoghatatlan gondolatokat tartalmazna, hanem azért, mert egyszerű dolgokat fejez ki a szaknyelven, túlbonyolítva.
süti beállítások módosítása