HTML

Tévhitek blogja

A kendőzetlen igazság bosszantó tévhitekről, téveszmékről...

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Friss topikok

Linkblog

HTML

Tévhit #32: A műfenyő ízléstelen

2009.11.24. 07:20 :: misbelief

Mielőtt bárki azt hiszi, hogy a Nők Lapja Caféra tévedt, közlöm, hogy ez egy férfias téma, a karácsonyfával kapcsolatos problémák ugyanis alapvetően minket érintenek!

Na szóval mához egy hónapra szenteste, ennek apropóján szeretnék még időben eloszlatni egy témába vágó téveszmét. Noha legalább tíz éve már itthon is kaphatók kifejezetten élethű műfenyők, a lakosság zöme még mindig hősiesen kitart a valódi fenyőfa mellett. A közvélekedés szerint ugyan igaz, hogy a fa méregdrága, hazaszállítása macerás, az alját ki kell faragni, sosem függőleges törzse miatt eldőlésre hajlamos, 1-2 hét után szárad/görbül/hullik, kidobása szintén nem egyszerű, na de a fenyőillat mindenért kárpótol! A műfenyőn ezzel szemben látszik, hogy mű, az egész dolog természetellenes, ízléstelen, na és persze nincs illata.

Kezdjük akkor a legelején... Annak ellenére, hogy a hozzá kapcsolódó meghitt hangulat, a gyerekkori emlékek stb. miatt magam is kedvelem, az ún. karácsonyfa (mindegy, hogy valódi vagy műfenyő-alapú) úgy, ahogy van természetellenes és ízléstelen. Gyakorlatilag ugyanis arról van szó, hogy egy kivágott örökzöld növényt beviszünk a nappaliba, majd különféle színű fröccsöntött gömböket, zöld drótra fűzött zseblámpaizzókat és egyéb giccses tárgyakat aggatunk rá. Megítélésem szerint innen már felesleges tovább feszegetni az ízlésesség, természetesség kérdését, ugyanis az egész szokás valamennyire abszurd.

Ha azonban ezen túllépünk, akkor igenis kimondhatjuk, hogy vannak szép és vannak nagyon ronda karácsonyfák. Meggyőződésem, hogy ezt legkevésbé az dönti el, hogy valódi avagy műfenyőt díszítettünk-e fel, sokkal inkább számít a díszek minősége, a színek harmóniája stb. Egy 30.000 forintos (tehát azért nem teszkós) műfenyő ma már megtévesztésig hasonlít egy szép valódira, a csúnya valódinál pedig sokkal jobb. Az ára elsőre lehet, hogy soknak tűnik, azonban ne felejtsük el, hogy 8-10 évig biztos szolgálni fog minket.

Most pedig kifejezetten férfitársaimhoz szólok: higgyék el, egészen más érzés 24-én reggel felhozni a pincéből a gondosan dobozba csomagolt "fát", mint minden évben újra és újra végigcsinálni az igazi fával járó macerát. A fenyő illat pedig szintén TÉVHIT, én évek óta nem éreztem ilyet a valódi fenyőt istenítő rokonoknál sem...

263 komment

Címkék: ünnep karácsony fenyőfa karácsonyfa hellókarácsony műfenyő

A bejegyzés trackback címe:

https://tevhit.blog.hu/api/trackback/id/tr551547190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.24. 08:35:52

Valódi fenyő párti vagyok, még akkor is, ha sokkal több rumlit okoz, mint a műfenyő.

sötéthülye.tahóbarom 2009.11.24. 08:55:03

Igen, és az is tévhit, hogy a guminő ciki, manapság már olyanokat lehet kapni, hogy húhh..

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.11.24. 09:07:15

nem győztél meg.
igazi fenyőt akarok: kivágottat, cipeltet, feldíszítettet, fenyőillatút.

főzni is hülyeség ilyen alapon, ha rendelhetsz is kaját, nem?

Sátán meg a Jocó 2009.11.24. 09:18:01

nem tévhit, csak nem mindegy, milyen fajta fát veszel.

a szúrós leveleit sűrűn hullató fának van fenyőillata, a nem szúrós. ezüstös levelűnek nincs.

szal a fenyőillatért meg kell szenvedni :)

felfoldi.kornel 2009.11.24. 09:20:57

A blog írója eléggé frusztrált egy ember, az ilyenekből lesznek a zsörtölődő nyugdíjasok. Rossz neked.

Fenyő illat pedig van, csak megfelelő fenyőt kell venni a Normannak nem lesz illata ez igaz, de egy sima lucfenyőnek igenis van és nem 3 percig tart.

Ja és blogolni is természetellenes, inkább írjad pergamennre.

betépett felhasználó 2009.11.24. 09:21:55

gumino
mufarok
nylonfenyo

mar van, de nekem kell egy original jézusszimulátor!!!!!!!

melos9 2009.11.24. 09:22:03

egyetértek a szerzővel, évek óta műfenyőnk van, és épp olyan giccses, mint az igazi (hiszen az egész karácsonyi körítés egy nagy giccs, ezért szeretjük). viszont valóban, semmi macera vele, és ha narancsba szegfűszeget szurkálok meg mécseseket gyújtok, akkor máris van illat is. éljen a műfa!

cworm (törölt) 2009.11.24. 09:26:57

nem érdemlitek meg misbelief bölcsességeit. környezetpusztítók!

Koky_ 2009.11.24. 09:27:11

Én cserepes fenyőt veszek, kb 3000 Ft, amit utána vissza lehet vinni a kereskedőhöz és visszaültetik. Eddig vágottat vettem, de ez így humánusabb :)

Logan Grimnar 2009.11.24. 09:28:10

Hogy te milyen igénytelen vagy! Használj guminőt, egyél mekdonaldszos szart és a műfenyőd alatt örülj a kínai cintányéros-lépegetős télapónak! :-)))))

sallersanyi 2009.11.24. 09:32:33

@Zka: Ez a blog NEM katasztrófa - sőt az egyik legjobb a magyar webkettő világban. Vannak köztük jobb és rosszabb posztok, de több a jobb. Mondjuk ez most nem az.

gumirocker 2009.11.24. 09:38:42

Egyetértek a blog írójával - mi éppen most vettünk műfenyőt, erdei fenyő imitátor a lelkem, de tök élethű és "csak" 8.400.-Ft volt, az egyik hiperben... A blog beszúrt képén látható luccok kevésbé élethűek, ezért lett erdei...
Két karácsonyfánk volt kiültethető - meg is vannak, de több fenyőfának már nincs hely egyszerűen a kertben, mert hogy nőnek is az istenadták...
No és az sem mellékes, hogy miattunk nem fognak több fenyőfát se kivágni, se kiültetni... szóval én kifejezetten pártolom a műfenyőket, ha már...

Mellesleg azt honnan lehet tudni, hogy tényleg visszaültetik-e? (Sztem ahhoz irdatlan mennyiségű földterület kéne, no meg a növények se szeretik és szerintem nem is bírnák ki ezt az oda-vissza ültetgetést... ezért én utána járnék, hogy ténylegesen mi történik velük)

Bozdurgán 2009.11.24. 09:40:24

Gondolom a csajodnak is műrózsát veszel a születésnapjára, mert azt elég egyszer megvenni oszt utána minden évben fel lehet hozni a pincéből.Tök élethű a selyemvirág minek kinlódjon az ember az eredeti szúrós szarral.
A műfenyő önmaga tökéletességében biztosan szép, amennyiben szép lehet bármilyen utánzata egy élő nővénynek.
Szerintem legalabb annyira undorító mint a selyemvirág ami temetőbe tökéletes, de a nappalimba biztosan nem tenném ki.

szcsongor 2009.11.24. 09:41:33

En megvedenem a blogirot. Sokaig volt nalunk otthon mufenyo, mert meguntuk a favadaszatot, farigcsalast, meg azt, hogy tobb ezer forintot kidobjunk minden evben a fara. Igy vettunk egy igenyes, tenyleg nem teszkos fat, es evekig orvendeztunk vala neki. :)
Az elottem szolok valszeg a teszkoban kaphato tenyleg ocsmany, kinaipiacos mufenyoket lattak csak, pedig vannak szepek, az igazira megtevesztesig hasonlitok is, csak nyilvan azok dragabbak. De par ev alatt behozza az arat, raadasul orulhetunk is magunknak, hogy miattunk nem kellett X fat kivagni. Es tenyleg sokkal kenyelmesebb az egesz, 24-en eloveszed, utana meg elrakod, es takaritani se kell utana fel evig a tuleveleket...

Kaumatzi 2009.11.24. 09:41:39

mondjuk a blog lehetne jó is, de azért a bejegyzések többsége hulladék...bár elismerem, van köztük pár érdemi is...igazából az az érdekes, hogy valaki az egyéni ízlése alapján próbál általános(nak hitt) dolgokat "megváltoztatni"...ki a szart érdekel, hogy a műfenyő ciki e vagy sem, mindenkinek a saját dolga olyat használni, amit akar...szerintem az egész fenyőfa mizéria egy sucks, de ettől még nem leszek megmondóember, hogy mindenki marha, aki fenyőfát állít...

Bozdurgán 2009.11.24. 09:44:16

@gumirocker:

A fenyúőfa kivágás nem a legjobb érv:)
Ezeket a fákat direkt erre ültetik, termelik a zokszigént 2-3 évig aztán kivágják, és ültetnek újakat. szerintem ez faszább mintha mintha semmi sem lenne ezeken a területeken.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.11.24. 09:45:19

a műfenyő PONT annyira - bár másért - kispolgári giccs, mint a valódi

tess kimenni az erdőbe (na jó, legalább parkba) oszt ott karácsonyozni

otthonra meg elég egy adventi koszorú

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.11.24. 09:47:20

...azért a guminős hasonlatokkal szerintem csínján bánjunk - akik már beírták, azokról sajnos ország-világ előtt kiderült, hogy sosem volt alkalmunk megtapasztalni az élő nő és a mű nő közötti különbséget.
(Felhasználói kérésre a vonatkozó posztokat szívesen kimoderálom!)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.11.24. 09:48:29

@misbelief: párdon, műnővel kapcsolatban nekem sincs tapasztalatom! :D

Mpett 2009.11.24. 09:48:52

Egy valamit ne felejtsetek el! Az igazi fenyőfa nem az erdőből jön, hanem szántóföldi körülmények között direkt ebből a célból termesztik egész zalai falvak. Ha igazi magyar fenyőt veszel a magyar mezőgazdaságot támogatod, ha műanyagot, akkor a kínai fröccsöntőt!

873ujr3rk 2009.11.24. 09:52:06

"méregdrága, hazaszállítása macerás, az alját ki kell faragni, sosem függőleges törzse miatt eldőlésre hajlamos, 1-2 hét után szárad/görbül/hullik, kidobása szintén nem egyszerű"

már megint faszság.
az alját a bótba megfaragják, becsomagolják, felrakom a tetőre, hazaviszem. mi ebben a bonyolult ??
a törzse kibaszottul függőleges, miért vennék görbét?
bebaszna ha feldőlne, azért vettem talpat és nem a falnak támasztom.
két hét alatt nem szárad, illetve kidobni ?
kiviszem a kuka mellé oszt elviszik.

házisárkány 2009.11.24. 09:52:14

Nem lehetne kicsit liberálisabban hozzáállni a témához? Aki műfenyőt akar, bármilyen indokkal (kevesebb macera, hosszú távon olcsóbb, környezetkímélés stb.), az vegyen műfenyőt. Megteheti, milliófélét lehet már kapni, 20 centistől a plafonig érőig, sima zöldtől a behavazotton keresztül a feketéig(!). Aki meg az igazira szavaz, az vegyen azt. Miért kell ezért egymást pocskondiázni? Úgyis mindenkinek a saját lakásába kerül a fenyő, nem fogod látni, hogy a szomszédodnak milyen van, nincs is hozzá semmi közöd. Ne vonjunk már le olyan következtetéseket a fenyővásárlási szokásokból, hogy aki ilyet vesz, az becsületes magyar ember, aki meg olyat, az nemzetgyalázó kurafi! Nem ér ennyit az egész! Tolerancia, drágáim! És tessék örülni a karácsonynak, az egy nagyon szép ünnep. Ne veszekedéssel készüljetek rá! Én pl. minden évben feldíszítem a lakást advent első vasárnapjára, használok műfenyő girlandokat és valódi fenyőágakat egyaránt, attól függően, hogy hová kerülnek. Esténként mécseseket gyújtunk, illóolaj kerül az aromamécsesbe, lélekben készülünk a téli napforduló megünneplésére, nem pedig azzal, hogy a plazákat járva űzötten telepakoljuk a bevásárlókocsit olyan tárgyakkal, amiket aztán a szerencsétlen megajándékozott vagy a szekrény mélyére suvaszt, vagy igyekszik csendben továbbadni. Jó esetben aztán pár év ,úlva körbeér a cucc, és nálad landol... :-) Kellemes készülődést kívánok mindannyiótoknak, narancs-, fahéj- és fenyőillatú ünnepet, odafigyelést és szeretetet.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.11.24. 09:52:19

Valószínűleg ugyanazok ragaszkodnak a minden évben frissen kivágott fácskákhoz, akik soha nem vásárolnának az asszonynak pl csincsillabundát, mert ők szeretik a természetet.
Pedig nincs különbség: a csincsillát is farmokon nevelik, kimondottan a prémjéért.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.24. 09:54:30

Szerintem az igazi fenyő is lehet formátlan, ahogy a mű is lehet szép. Igaz, az mégiscsak mű.

Bozdurgán 2009.11.24. 09:58:07

@bunkó:

ja nincs különbség.
Az egyik egy fa a másik meg egy emlős.
Tényleg semmi különbség.

Levéltetű 2009.11.24. 10:03:39

Az igényes műfenyő szép, fenyőillatú mécses is van azoknak akinek ez hiányzik.

xtlight 2009.11.24. 10:05:17

A fenyőfa vásárlás, cipelés, beállítás a karácsonyi készülődés férfias része. Ha már ennyit sem tudtok megtenni, legalább vágassátok le a tökötöket is. Nekem egyébként nincs bajom az igényesebb műfenyőkkel, viszont megtérülést számolni egy szobadísznél nem normális dolog, de ha már: egy jó fajta 2 méteres fenyőfa városi piacon kb. 5-10 ezer forint. Egy szebb műfenyő 50-60 ezer. 5-10 év alatt térül meg a beruházás, utána kezd majd nyereséget termelni. Egyrészt évi 5-10 ezer forintnál sokkal többet költök semmire sem való, használhatatlan dolgokra, nem okoz gondot, akinek meg igen, az ne vegyen fát. Aztán meg két-három év múlva már arra sem fogok emlékezni, hogy mennyibe került a műfenyő, nem mellesleg addigra elkopik, fényét veszti, kitágulnak az illesztések, szóval ki is lehet majd dobni. Akkor meg mit nyerek vele? A készülődés varázsa, a karácsonyi hangulat helyett előkotrom a szekrény aljából a fröccsöntött műanyagot, kipattintom a szoba közepére, aztán nesze neked karácsony. Nem hiszem, hogy megéri.

Liora · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.11.24. 10:05:17

Az hozzátartozik a témához, hogy igazi fából két féle van (már ebből a szempontból):
1: amit direkt erre a célra ültetnek, aztán megveszed a faiskolában, teszkóban, nagyobb virágárusnál.
2: amit a cigányok ellopnak az erdőről, és a lakótelepi parkolóban árusítják illegálisan.
Aki pedig ezen második fajtából vesz, az támogatja a feketegazdaságot, illetve hozzájárul az erdőpusztuláshoz is, de persze fontos, hogy 3500 forintból le legyen tudva az a kurva karácsony...

Szóval éljen a műfenyő.

epres négercsók 2009.11.24. 10:10:17

@Levéltetű: Epres négercsók is van, csak éppen nulla benne az eper :)
Bocsánat, hogy itt belekontárkodom a férfiak dolgába(?), de én nő létemre évek óta fenyő-felelős vagyok otthon, egyszerűen mert én választom a legnagyobb gonddal a fenyőt.
élő fenyő védők: teljes mértékben igaz, hogy disznó dolog kivágni ezért a kb. két hétért a fenyőket. De ha belegondoltok, ugyanaz van, mint mondjuk a sertésnél: direkt azért nevelnek ennyit, hogy aztán elfogyasszák az emberek 1-1 fél órás ebédre. És attól, hogy nagy természetvédők leszünk, a fát sajnos akkor is ki fogják vágni.Én sosem mentem oda, hogy ezt vagy azt a fát vágják ki nekem, de ha már ott áll halomban, annak a szegény fának tökmindegy, hogy én viszem-e haza, vagy valaki más, esetleg pont senki, és akkor aztán végképp hiába halt hősi halált a karácsonyi hangulatért.
A műfenyő pedig lehet bármilyen gyönyörű(??), nem fogja SOHA az élő fa hatását kelteni. Talán pont attól szép az igazi fenyő, hogy van benne egy bájos szabálytalanság. Nem kell olyat venni, ami nagyon dől, az aszimmetrikus fát pedig lehet korrigálni díszekkel.
Én láttam olyan karácsonyfát, ami ritkás műfenyő, kék-ezüst díszítéssel. Hát engem, aki valszin a legnagyobb karácsonyfa-fan vagyok a környéken, a hideg rázott tőle.
Illat: valóban sima lucfenyőt kell venni, az még vízkeresztkor is illatozik :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:11:10

@Bozdurgán: nincs sok. aki hallott már aratáskor egész búzamezőket sikoltani, az szívesen eszik vegetariánusokat.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.11.24. 10:14:44

A cserepes fákat visszaviszed a kereskedőhöz, aki őt majd visszaülteti az erdőbe, ahol megnő hatalmasra és akkor majd mókuskák fognak játszani az ágain? Te még hiszel a mesékben? Ember, ez nem romantikus lányregény, ez ipar!
Először is hová viszed vissza: karácsony harmadik napjától a kereskedő Tátralomnicon síel.
De a mégis van hova: a néhány hetes szobafogság után a természetbe visszakerülő fácskáknak csak egy része marad életben. Cserépből kiszedve, gödörásva, visszaültetve nem lesznek, hiszen a plusz munka forintveszteség. Maradnak a cserépben és minden évben újra és újra el lesznek adva, amíg bírják.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:16:20

@misbelief: szerintem hagyd. az igazifenyőfa-igazikarácsony hívek nagy része fuldokolva eszi a tőtöttkáposztát a fa alatt, úgy utálja a famíliát, de hát - ahogy más is írta már - "itt ünneplés lesz bazmeg, ha beledöglünk is": plafonig érő normannfenyővel, erkélyre mászó mikulásfigurával, hitelre vásárolt plazmatévével, stb.

pusztáknépe, cseszd meg....

Körömcsiga 2009.11.24. 10:16:53

@bunkó: valószínüleg neked egy fadarab sincs a lakásodban, mindened műanyagból és fémből van otthon, igaz? :) Az állat legyilkolása kicsit más téma.

Asidotus 2009.11.24. 10:18:10

Édesanyám még kb. száz éve vett egy műfenyőt, egész pofásan néz ki. Mi úgy nőttünk fel, hogy ő volt a karácsonyfa. A Szívünkhöz nőtt, amit egy évente vett és kidobott igazi fenyő nem tud.
Én a saját otthonomban már szobafenyőt szoktam feldíszíteni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.11.24. 10:20:34

@sallersanyi: semmi baj nem volna ezzel a bloggal, ha a 32 tévhitnek kikiáltott dolog közül akár EGY tévhit is volna. Vagy esetleg nem hívná őket tévhitnek a szerző. De szerintem ezt már elmondták előttem egy csomóan.
Mellesleg aki nem érzi az igazi fenyő fenyőillatát, az látogassa meg a fül-orr-gégészét.
Mondom ezt úgy, hogy vagy 10 éve csak vendégségben láttam fenyőt, mert se én se anyámék nem állítunk karácsonyfát, mert hülyeségnek tartjuk. Most akkor írjak blogot arról, hogy TÉVHIT, hogy karácsonyfát állítani mókás?

epres négercsók 2009.11.24. 10:23:19

@házisárkány: És valóban Te mondtad meg a lényeget.
El lehet itt mondani érveket és ellenérveket ehhez a témához, és a poszt is akkor lett volna teljesen korrekt, ha körbejárja az itt majdnem minden kommentben felmerülő érveket. Szóval el lehet mondani, hogy ki miért szereti ezt vagy azt, de az ellentétes véleményért szapulni a másikat, szomorú...

Körömcsiga 2009.11.24. 10:23:23

@Zka: a normandnak tényleg nem sok illata van.
@tévhit - műfenyő
Bazi nehéz ám egy igazi fenyővel, lemegyek a 200m-re levő fenyőárushoz, viszek talpat. Fenyő megvesz, talp ráfarag helyben. Otthon már csak be kell tolni a szobába és kész.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:24:28

@Zka: a magad fajta gyakorlatilag úgy ír blogot, hogy egy csomó blogban elmondja, hogy az adott blog és blogíró miért hülye/fölösleges, miért téved, miközben te magad zseni vagy, és azért nem írsz blogot, mert a világ nem érdemli meg.

nincs jelentősége(d), csak úgy mondom...

rattenfanger 2009.11.24. 10:24:55

Én Fenyő Miklóst díszítem fel idén.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.11.24. 10:25:57

Ez egy szimbólum. Aki nem érti, annak tényleg jó a műfenyő.

Za-firka 2009.11.24. 10:26:06

Az árusított fák több mint fele illegálisan kivágott/legyilkolt. Nekem nem venné be a gyomrom, hogy pár nap miatt több száz hektár erdőt pusztítsanak ki. Ne vedd meg, jövőre már kevesebbet vág ki. Bár, ezeknek eszük semmi...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:26:52

@Metal Warrior: na ja. a házasság is egy szimbóleum, oszt mégis sokan beérik barátnővel.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.11.24. 10:27:43

@Bozdurgán: "ja nincs különbség.
Az egyik egy fa a másik meg egy emlős.
Tényleg semmi különbség."

Ha elvből nem eszel soha semmiféle állati terméket, akkor elnézést kérek, Tőled.
Ha meg eszel, akkor meg nem értem: szerinted hol kellene meghúzni a határt a természet tiszteletében? Ahogy éppen pillanatnyi érdekünk diktálja? Ha karácsony van, akkor állatbarát vagyok, szilveszterkor meg malacellenes?

tabanyi 2009.11.24. 10:28:22

"A műfenyőn ezzel szemben látszik, hogy mű, az egész dolog természetellenes, ízléstelen, na és persze nincs illata."

Maga a karácsony mű, természetellenes és ízléstelen.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.11.24. 10:28:27

@idelle: írok blogot én is, csak nem vetem a disznók elé :)

epres négercsók 2009.11.24. 10:28:57

@epres négercsók: Ja, és szerintem is igaz, hogy ezzel sok-sok család megélhetése van biztosítva (és nem csak azt a másfél hetet dolgozzák ám karácsony előtt!), ha számlát is adnak, még jobb.
És szerintem is megvan a varázsa annak, hogy kimegy az ember a fenyőárushoz, válogat, közben beszívja a finom illatot, és amikor megvan az igazán passzoló fa, azt örömmel viszi haza.
Természetesen nem vitatom, hogy másnak ugyanez a "szertartás" a teszkóban is jó, nem fogok ezért senkit lefikázni. Nekem mindezekért bejön az élő fenyő, másnak meg a műfenyő, hát Istenem, nem vagyunk egyformák.

rattenfanger 2009.11.24. 10:29:09

Én műfenyő mellett szeretek gumihalból készült halászlevet enni, annak tök jó a kandesza.
Amúgy meg idén Fenyő Miklóst faragom bele a fenyőfa talpba.

Körömcsiga 2009.11.24. 10:29:25

@Metal Warrior: Na ez is egy érdekes dolog. Aki nem hisz benne, az majmolja az ünnepet meg veszi a műfenyőt, hiszen milyen jó már ajándékozni - ennyit lát az egészből, de egy csonka misére egyik se megy el. Akkor meg minek?

ringer 2009.11.24. 10:29:55

Én erdész vagyok, és szeretném megjegyezni, hogy a piacra kerülő fenyőfák mintegy negyede tisztításból származik, azaz a (nagy) fenyőfák nevelése során a ritkítóvágások idején kivágott fákból. Ti. a fenyvesek telepítésekor - hogy az előírásoknak megfeleljünk - kb. 7 ezer fenyőt telepítünk hektáronként, de ebből a fenyves 10 éves korára már csak kb. 1500 darabra van szükség, különben nagyon felnyurgulna, és így hó- és jégtörésre érzékennyé válna az állomány.

siss 2009.11.24. 10:31:10

Mi pár éve vettünk műfenyőt. Az elején utáltam, de aztán rájöttem, sokkal inkább ez, mint az igazi - akármit csinálunk, nem vagyok megveszekedett zöld, de mégiscsak erdők halnak bele abba, hogy pár napig gumigömbök lógjanak róluk. Olyan, mintha az ember kedvét töltené egy kurvával, aztán átvágott torokkal hajítaná a csatornába.

rattenfanger 2009.11.24. 10:31:33

Hejj, valami baj van a blogmocival?
Azt írja nem ment el a komment, aztán pár perec múlva meg ott van és én meg jól beégek a következő kommenttel :)

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.11.24. 10:31:38

@Körömcsiga: "valószínüleg neked egy fadarab sincs a lakásodban, mindened műanyagból és fémből van otthon, igaz? :)"

Rengeteg fából készült dolog van itthon. De ezek nem csemetékből készültek és nem cserélem őket évente :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:31:42

@tabanyi: a karácsony tök természetes. a fél világ egy zabigyerek születését ünnepli, akit az állítólagos (virtuális) apja hagyott, hogy megöljenek.

a másik fele azt ünnepli, hogy végre úgy tehet, mint ha szeretné azokat, akikkel együtt él.

a harmadik "fele" szép csendben szereti egymást.

2009.11.24. 10:32:29

Az elfajzott környezetvédőknek jelezném, hogy ezeket a fenyőket azért termesztik, hogy kivágják karácsonyra. Ha senki nem vesz igazi fenyőt, akkor nem is fogják termelni.

Na most akkor hogy jobb annak a kis édibédi zöldnek? Ha meg sem születik, vagy ha éldegél, aztán kivágják?

Ennyi erővel jajonghatnátok a karalábé sorsa felett is. :-)

Egyébként meg igazi fenyő. A többi plösss, eltunyult népek marhasága.

A költségérvek meg nevetségesek, egy szar játékkonzolra képesek az emberek húsz évnyi fenyő árát kidobni, úgyhogy hagyjuk már....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:33:25

@Zka: "írok blogot én is, csak nem vetem a disznók elé"

tehát fos...!? :-))))

exilis 2009.11.24. 10:34:33

Ha a csajod mellében ott szilikon, a szájában a kollagén, a körmére műanyag lapokat ragasztott, a haját hidrogén peroxid szívta szőkére, ha több időt töltesz egy 19 colos képdoboz előtt mint a szabad levegőn, ha a hétvégi célpontok között első helyen a Pláza áll, ha többször eszel készen vett ételt, mint saját készítésűt akkor az ún. eredeti fenyőtől való viszolygásod teljesen rendben van és helyénvaló. Miért is fáradoznál valamiért, amikor már megveheted készen, becsomagolva, problémamentesen. Még a végén elvenne néhány órát a drága idődből, és kevesebb jutna ennél jóval fontosabb dolgokra.

bombadil 2009.11.24. 10:35:07

@misbelief: nah te aztán soha a büdös életbe' nem fogod meggyőzni az átlagmagyart arról, hogy ne igazi fenyőfát vegyen a 3-napos kedvtelése miatt... itt kérem hagyományok vannak, meg "direkte-azé-ültetett-fenyőfák", meg romantikus fenyőillat, meg áldozatkész fafaragók pffff.
Bocs, de ez egy reménytelen poszt a világnak ezen a felén. A karácsonyhoz Magyarországon hozzátartozik a zigazi fenyő, még akkor is, ha beledöglik a zegész világ környezete.
Nem baj, ha az év többi napján felrúgjuk egymást az utcán meg a hivatalban, a lényeg, hogy 3 napig csodálatosan romantikus illatban álmodozzunk...
P.s. A normális ismerőseim évek óta műfenyőt díszítenek. Én is.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.11.24. 10:35:55

@idelle: azt nem tudom, de az a szűk réteg akinek szól/akit érdekel az olvassa és kedveli :) Egyéb szép szavad van-e hozzám? :)

epres négercsók 2009.11.24. 10:36:12

Az értelmes és informatív kommenteket nem akarjátok esetleg meghallani egymás szapulása helyett? Gondolok itt pl. @ringer: és @házisárkány: kommentjére.

xtlight 2009.11.24. 10:36:15

@Körömcsiga: Szóval azt gondolod, hogy egy vallástalanná, és össztársadalmivá vált globális családi ünnepet úgy kell szépen megünnepelni, hogy részt veszünk egy esetlegesen kiválasztott egyház mesterkélt, archaizáló, hipokrita, és képmutató szeánszán, amit korábban létező, mára már sikeresen kipusztult más vallásokból kritika nélkül lemásolt, illetve kitalált, a tömegek irányításának szégyenteljes, de nem titkolt céljával?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:37:42

@Zka: "azt nem tudom, de az a szűk réteg akinek szól/akit érdekel az olvassa és kedveli"

engem is szeretett az anyám az első órákban, de aztán megmutattak neki.

"Egyéb szép szavad van-e hozzám? :)"

nincs, gördülhetsz tovább fikázni más blogokba. :-)

epres négercsók 2009.11.24. 10:38:31

@idelle: Azért kapja a riszpektet, mert azt sugallta, hogy csak az a normális, aki műfenyőt vesz?
Ugyanezt kérdezném, ha az lenne csak a szemében normális, aki élő fenyőt vesz.
Szóval?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:39:58

@epres négercsók: azért kapta a riszpektet, mert nem olyan korlátolt (pl. a szövegértelmezésben), mint te. fenyőfától függetlenül.

Tarkin kormányzó 2009.11.24. 10:40:28

Rühellem a karácsonyt (direkt kisbetű)! Sok sutyerák bunkó paraszt teremt piacot ennek az iszonyatos mészárlásnak. Vérforraló, ahogy eljátszják a szeretteljes együtlétet miközben szerencsétlen fenyő csendben haldoklik mellettük. Amíg volt hely a kertben (illetve szüleimnél, illetve a telken) mindig pici, gyökeres fenyőt vettünk. Egy kivételével mindegyik szépen megfogta, mára már hatalmasak. A növendékek miatt minden évben rettegünk, hogy kivágja-e valami gyökér paraszt éjszaka. 2 éve már műfenyőnk van és semmi gond nincs vele. Teljesen autentikus (igaz nem volt olcsó) és tökéletesen megfelel arra a célra, hogy a gyerekek kilapátolják alóla az ajándékot. Onnantól kezdve úgyis magasról szarják le az egészet. Ezért igazán kár lenne megölni egy élőlényt. Anyósom (aki nem él velünk) balhézott egyszer, hogy nincs fenyőillat meg mennyire pronyó(!) dolog a műfenyő. Gyorsan rövidre zártam a vitát azzal, hogy ha vágott fenyő lesz, az biztos, hogy többet nem látnak. Azóta csönd van.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:41:51

@Tarkin kormányzó: "Anyósom (aki nem él velünk) balhézott egyszer, hogy nincs fenyőillat meg mennyire pronyó(!) dolog a műfenyő. Gyorsan rövidre zártam a vitát azzal, hogy ha vágott fenyő lesz, az biztos, hogy többet nem látnak. Azóta csönd van."

az lehetett az egyik legszebb karácsonyod...

exilis 2009.11.24. 10:44:59

Az egész történet nem a környezetvédelemről szól, hanem a család válságáról, a lustaságról és az elkényelmesedett konzumvilágról.

Ha lenne egy cég amely műfenyőt szállítana házhoz feldíszítve, akkor lenne rá igény.

xtlight 2009.11.24. 10:45:23

@idelle: leoltja a családját a "szeretet ünnepén", megosztja, és még büszke is rá. Vegyen műfenyőt minden évben.

gorillka 2009.11.24. 10:45:29

@xtlight: sok gondolatomat leírtad.
A fenyővásárlás, állítás ugyanolyan része a készülődésnek, mint a mézeskalácssütés, szaloncukor kötözés.
Az én férjem sportot is csinál belőle. Meddig húzza-halasztja a beszerzést (23-ig), megtalálja-e az előző évi talpat (nem), nyitva vannak-e még 24-én kettőkor az árusok (igen).
Gazdaságossági számítást soha nem végeztünk, mert az ünnep nem erről szól.
Ez olyan "beruházás", ami élményt ad (mint egy utazás), ott sem számolgatunk.
Ha a környezetvédelem oldaláról nézzük, a fa egy viszonylag megújuló dolog (energiaforrás, ha úgy tetszik) és közben oxigént állít elő, míg a műanyag miből is van?
Még egy gondolat. Nekünk annak idején műfenyőnk volt. Feljött a pincéből, apu széthajtogatta, anyu vagy később mi feldíszítettük. Ünnep után pár héttel leszedtük, összehajtogattuk.
Minden évben ugyanaz. Nem melengeti a szívem, ha eszembe jut. :-)

TakiBá 2009.11.24. 10:45:43

Különben is: lustaság fél egészség !

Elképesztő hova megy ez az ország.

sötéthülye.tahóbarom 2009.11.24. 10:45:56

@misbelief: "...azért a guminős hasonlatokkal szerintem csínján bánjunk - akik már beírták, azokról sajnos ország-világ előtt kiderült, hogy sosem volt alkalmunk megtapasztalni az élő nő és a mű nő közötti különbséget.
(Felhasználói kérésre a vonatkozó posztokat szívesen kimoderálom!)"

Hát ez bizony így van, de nem kell kimoderálni, én bevállalom, hogy nem haladok a korral, és a valódival is beérem.

Bozdurgán 2009.11.24. 10:47:15

@bunkó:

A természet tiszteletánek semmi , de semmi köze az iparszerűen nevelt élőlények megöléséhez.
Ha egy állatot/nővényt aztért nevelnek, hogy legyen belőle vacsora,vagy karácsonyfa,vagy bunda akkor az nem károsítja a természetet.
Szerintem minden olyen törekvés álszent vagy beteges, ami az iparszerűen termelt élőlények hasznosítása ellen emel szót.

És határ csak a természetes közegben élő élőlények között, és az iparszerűen termeltek között van.
Az egyik nekem hízik, a másik meg magának.
Az egyiket használom, a másikat meg tisztelem.

Cukorpofa 2009.11.24. 10:47:27

egyetértek a szerzővel, hozzátéve még az állandó tűlevél-problémát és a levitézlett fa vízkeresztkori feldarabolását, "zöldkukásítását" az udvaron, majd a lakás alapos porszívózása után nyári kánikulában tűlevélbe szaladni egy csöndes sarokban, vagy küszöb alatt :)

2009.11.24. 10:47:42

Helyes. A fenyőfatermesztők pedig építsenek szép nagy műanyag feldolgozó / fröccsöntő üzemeket a fenyőtenyészetek helyére, ahol műfenyőt lehet gyártani. Ja és kell még fenyőillatúillóolaj gyártó üzem is, hogy kerek legyen az egész. A zoxigént meg majd kivesszük a vízbül.

epres négercsók 2009.11.24. 10:50:21

@idelle: Most mi ebben a korlátoltság? Ha azért vagyok korlátolt, mert a jelenlévők 90%-ával ellentétben nem fikázok másokat a meggyőződése miatt? Talán mert elismerem, hogy nem feltétlenül van az, hogy nekem van igazam, és a másik meg egy idióta, mert másképp gondolja, mint én.
Ha ezért korlátoltnak tartasz, akkor ezt bóknak veszem.

prof. Perselus Piton 2009.11.24. 10:50:49

Ha évek óta nem állítok sem igazi, sem műfenyőt, akkor azzal a magyar vagy a kínai gazdaságot támogatom? vagy simán csak álságosnak találom a "szeretet" ünnepét?
A blog pedig nagyon tetszik...

exilis 2009.11.24. 10:51:58

Ha már tévhit: A környezetvédelem kihangsúlyozása jó Marketing hívószó volt a fenyőkölcsönzőknek meg a műfagyártóknak. Valóságalpja nulla.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 10:52:43

@epres négercsók: olyat feltételezel, amit nem mondtam. na ezért.

Bozdurgán 2009.11.24. 10:55:00

@bombadil:
igazad van, annak amit leírtál tökéletes kiegészítője a műfenyő:)
Szerencse, hogy másoknak mást jelent a karácsony:)

epres négercsók 2009.11.24. 10:56:25

@idelle: Közölted (kijelentetted), hogy korlátolt vagyok. Én megkérdeztem, mégis miért. Aztán beközlöd, hogy mert olyat feltételezek, amit nem mondtál. Hát ennek baromi sok értelme van. Vagy magyarázd már el értelmesen (--> válaszolj a kérdésre), vagy inkább hanyagold a félredumát.
Na nem mintha bármit is számítana, hogy ismeretlenként mit gondolsz rólam...

tabanyi 2009.11.24. 10:56:25

Egyébként, mindkét fa többnyire szénből és hidrogénből van, akár csak a Fenyő Milkós.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.11.24. 11:00:36

@Bozdurgán: "vacsora,vagy karácsonyfa,vagy bunda akkor az nem károsítja a természetet.
Szerintem minden olyen törekvés álszent vagy beteges, ami az iparszerűen termelt élőlények hasznosítása ellen emel szót."

Egyetértek. Csakhogy amikor valaki a mai Magyarországon élő fenyőt vásárol, akkor igen nagy az esélye annak, hogy nem erre a célra termelt növényt vásárol, hanem őmiatta valahol egy nemrég telepített erdő szenved kárt. Márpedig én nem kívánom támogatni Szolárium Szabolcsék fenyőfelderítő expedícióit - ez is környezetvédelem.

bombadil 2009.11.24. 11:00:39

Szándékosan fogalmaztam szélsőségesen - a bántás szándéka nélkül. Pusztán azt szerettem volna elmondani, hogy attól, hogy valami "kőbe vésett hagyomány", még nem biztos, hogy mindig, minden időben célszerű.
Egyébként pedig egyetértek abban, hogy az ünnep szépsége nem a fenyőfa mibenlétén múlik.
Ennyi.

Este 2009.11.24. 11:01:43

igen, fákat kivágni disznóság..mármint ha nem ültetnek helyettük másikat. A fenyők ültetése,gondozása, eladása valakinek a bevétele, hogy demagóg legyek, talán ezeknek az árából telik a karácsonyi vacsorára nekik. Vehet mindenki műfenyőt, annak a gyártásához semmi sem kell, csak sok sok műanyag, annak az előállításhoz meg nem sorolom mi minden, mert megint demagóg leszek. Lehet vitázni azon, melyik a környezet barátabb megoldás. Nem értem, mi a fenéért kell egyáltalán vitázni ezen? Kinek a mű, kinek az eredeti, vérmérséklete szerint..Az adventi időszak a felkészülésé. Van akinek élmény elmenni fát választani, mert az is a készülődés része, van akinek mindez rémálom és 24 reggel csak leszalad a pincébe a műfáért. Lebuktam, mert élő fenyő párti vagyok :) Mégegyszer..mi a fenéért kell ezért vitázni bárkivel is?

Galván_Tivadar 2009.11.24. 11:03:56

Cserepes fenyő rulez. Fenyőillatú, nem kell farigcsáni, nem hal meg, egyszer kell hazacipelni és aztán évekig elvan, karácsonyi szezonon kívül a kertben tengetheti napjait.

Grafithuszar 2009.11.24. 11:07:08

Egyetértek a postíróval, amíg kisgyerek is van a családban addig oké, az igazi fenyővel járó macera, de amúgy sokkal jobba műfenyő:
-Nem kell faragni kevesebb a macera vele
-úgyanúgy néz ki mint az igazi, sőt még szebb is sok példánynál
-Hosszútávon sokkal olcsóbb.
-Ja és nem ölsz meg vele egy fenyőfát sem, így hulladék sem lesz belőle.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.11.24. 11:08:37

Akinek túl nagy szenvedés a karácsony (fenyővel, főzéssel stb.) az miért nem hagyja az egészet a fenébe és megy el valami wellness szállodába az ünnepek alatt?
A kínai műfenyővel is van szenvedés.
Mottó: "kényelem az urunk, pusztulhat a világ!"

Bozdurgán 2009.11.24. 11:08:54

@bunkó:

Az viszont nem az én kompetenciám, hogy megállapítsam, hogy lopott e a fa , vagy legális termelőtől származik.
Én ez ellen, csak annyit tudok tenni, hogy olyan helyről vásárolok, ahol talán ellenőrzik a forrást.Pl. zárt piacok és környezete.

MingiMongi 2009.11.24. 11:10:43

Ez már biztos nem trendi, de mi élvezzük ezt a hatalmas nyűgöt. Együtt elballagunk a férjemmel a faárushoz, kiválasztjuk a delikvenst, hazavisszük. Bizony, tűlevelek potyognak az autó kárpitjára, jajj! Aztán ha eljött az ideje, előkotorjuk a talpat, emberem belefaragja, felállítja. Még a macska is nagy érdeklődéssel figyeli az eseményeket. Aztán én felsöpröm a hulladékot. Mind e közben együtt vagyunk, zenét hallgatunk, forralt bort iszogatunk és baromi jól érezzük magunkat. Akinek ez ilyen nagy terhet jelent, hogy egy hónappal korábban már előre utálja az egészet, az menjen el valami velnesz-fitnesz hotelbe karácsonyra és hagyja a francba az egészet.
Magam részéről semmi bajom a műfenyővel sem, csak nekem nem kell.
A nagy favédőktől kérdezem, hogy nyáron a grillpartinál is tiltakoznak? Mert a bogrács alatt lévő fahasáb sem a gyártósorról került le.

nácivadász tűsarkúban 2009.11.24. 11:10:51

@idelle: hehe, ez tökéletes leírás, gratulálok!! 10 pont :-)

labi 2009.11.24. 11:13:27

Rohadék rasszidták az állatvédők, hogy különbséget tesznek az élőlények között! :)

Csak a kis "tündibündi" állatkákat védik, de ki emeli fel a szavát a csatornapatkányokért, heringekért, ízeltlábuakért, növényekért? Fujjj....

Oxigéntermeléssel példázók:
Hát, ahhoz nem igazán tűlevelüeket kellene ültetni, hanem inkább valami mást a helyére...
Aki oxigéntermelés miatt áll ki a fenyők fiatalon kivágása érdeképen, az inkább díszítsen otthon öreg platánfát, az olyan ültetvényeknek tényleg lenne komolyabb oxigéntermelő értelme. :)

a vásárlás amivel a gazdaságot erősítik:
Na ja... Mifelénk a komplett romulán szakaszok ilyenkor a nagyobb fenyőket felezik meg, az alját ott hagyva xarnak... Aztán eladják az árusoknak, akiktől én még életemben nem kaptam számlát.

Cserepes fenyősök:
Ehem, próbáljátok meg ti kiültetgetni a fenyőt utólag, ami a minuszokból be lett rángatva a 22 fokos szobába, ott melegítették az izzók, a szaloncukrot lopkodták róla a gyerekek, majd vissza lett téve hirtelen a minusz fokokba.
A kevés túlélő kivételével leginkább fabrikett formájában láthatjátok majd viszont az űberzöld választásotokat.

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 11:14:31

Tadaaam!

A szeretet ünnepének szimbólumán milyen kedélyesen egymásnak ugrik a netes csürhe.
Lehet, h ez a "web2" pár száz évvel korábban érkezett :)
Mondjuk legalább szórakoztató olvasmány vagytok, úgyhogy itt egy kis olaj a tűzre:
- A karácsonyfának - mint azt mindenki tudja, akinek nem megrágott ropi van az agya helyén - az égvilágon semmi köze Jézushoz (Jézus!)
- Támogassuk a magyar mezőgazdaságot fenyővásárlással (irgalmas isten, hát már a karácsonnyal is a döglődő honi mezőgizdaságot kell támogatni?)
- Csincsillafarm = fenyőtelepek (ha csincsilláből lesz az ágy, a bútor, és a tetőszerkezet, akkor tényleg ugyanarról beszélünk majd)

- Sima anyázás: Ez jóóó, folytassátok csak :)

MagyarZizzi (törölt) 2009.11.24. 11:16:35

Sosem gondoltam volna, hogy ekkora vita lehet egy egyszerű fenyőfából. :-)
Mi otthon mindig vágott fenyőt veszünk, amióta csak az eszemet tudom. (Azóta tudom, hogy két évesen megpróbáltam bemászni mögé, sikeresen feldöntöttem, és összetörtem az összes díszt.) Nálunk a karácsonyi hangulathoz hozzátartozik az is, ahogy apukám meg a család egyéb férfitagja szerencsétlenkedik a fával, mikor felhurcolják az emeletre, hogy minden este meggyújtjuk rajta a gyertyákat, és ott üldögélünk meg beszélgetünk körülötte, és január 6-án kidobjuk az ablakon. Igen, gyertyákat használunk, nem villanyégőt, és nem, nem hagyjuk ott a fenyőt a járdán, hanem elvonszoljuk a kukáig. Én nagyon szomorú lennék, ha ezek közül bármiről le kéne mondanom karácsonykor.
De azt is meg tudom érteni, akinek erre valami miatt nincs ideje, vagy kedve. Az egyik barátnőméknél a súlyos beteg testvére miatt muszáj műfát használni, és rövidre fogni a karácsonyt, de soha nem szóltuk meg egymást emiatt. És a műfát is fel lehet díszíteni ízlésesen, láttam már kifejezetten szépeket.

MingiMongi 2009.11.24. 11:18:02

@Grafithuszar:
Mert a műfa sose lesz hulladék?
Ugyan később, csak a lebomlási ideje 600-szorosa az igazinak, úgyhogy ez elég gyenge érv. A gyártási eljárás környezettudatosságáról már nem is beszélve. Hivatkozz a kényelemre, aztán pont.

Bozdurgán 2009.11.24. 11:18:31

@labi:

a zokszigéntermelésről csak annyit, hogy jobb a fenyő mint a semmi.és azt legalább pótolják.

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 11:20:25

@Bozdurgán: Mi lesz azon a helyen, ahova a semmit pótolták? :)

Bitang Inas 2009.11.24. 11:20:42

hehe, picsogó pasik, hogy fárasztó faragni

MUHAHAAHAA

a) kedves férfitársa vonókés..ismerős ez a szerszám? kb. 5 perc alatt befaragod vele a fát.
b) ha fát veszel, a magyar parasztot támogatod évről évre (faültetvény) persze nem a lopott fát kell megvenni...ugye...
ha meg műfenyőt a kínai ipart.

ha pedig nincs kisgyerek a családban, és nem vagytok velejéig szentimentalisták...minek fa?

egy szép asztaldísz és kakukk.

Mr. Acid 2009.11.24. 11:21:32

Olyan gyönyörű, hogy rengeteg városi ember tényleg elhiszi, hogy a zösszes karácsonyfa az erdőből származik...
Hát kérem nem. Tessenek eljönni egyszer Nagykanizsától D-re, Surd és Nemespátró környékére, és csodálkozni, hogy teljes falvak élnek a fatermesztésből, mely fák szántóföldi körülmények között, egymástól jelentősebb távolságra éldegélnek. Erdőt max. a szomszéd domboldalon látnak.
Meg arról is lehetne beszélni, hogy mennyi munka van egy karásonyfában, amíg az kikerül a piacra. De nem, jöjjön inkább a kínai műfenyő.
Erdőből meg maximum koszorúnak lopnak fenyőfákat, mivel azok általában felfelé nőnek, nem pedig oldalra, ezét karácsonyfának abszolúte alkalmatlanok.
Mi lesz a következő? Halottak napján műanyag koszorút a sírokra?

oriza triznyák 2009.11.24. 11:21:59

Nem volt türelmem mind a 100 kommentet elolvasni, szóval lehet, hogy valamit kihagytam, de:

1. Mostanában rohadt nagy divat fikázni a karácsonyt és fanyalogni, hogy milyen undorító, giccses, és felesleges. Nos: senkinek nem kötelező ünnepelni, de akinek meg fontos, pl. mert vallásos, vagy szereti a hagyományokat, az ugyan hadd tehesse már, ahogy akarja.

2. A karácsonyfaállításról, már ha valaki veszi a fáradságot olvasásra is: www.dunaujvaros.com/tallozo/karacsonyi/011201_karfa.htm

3. Amúgy meg a fenyőillat minden macerát megér. Hozzátartozik az Ünnep hangulatához.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.11.24. 11:23:38

@Körömcsiga:
Ja,ja, erről van szó.
Az vesz műfenyőt szerintem, aki nem érti az ünnepet. Vagyis nem tudja, hogy mit ünnepel...

@idelle:
A házasság szerintem nem csak szimbólum. Én nem is értem be "barátnő"-vel, de ez megint egy olyan dolog, hogy akinek a házasság "csak egy papír" annak tényleg kár házasodnia.
Ugyanez van a karácsonyfával, akinek csak egy teher, meg "ez a szokás", annak tényleg kár vennie... Bármilyet...

Este 2009.11.24. 11:24:26

amúgy meg akik itt a fafaragás miatt nyavalyognak..szóval ahol a fenyőt árusítják, ott (jobb helyeken?) lefaragják egy géppel ha kéred, utána betolják egy másikba és becsomagolják, hogy kényelmesen haza lehessen vinni...aztán ha még mindig nem fér be a talpba, akkor már a konyhakés is segít a maradékon..

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.11.24. 11:25:39

@Grafithuszar:

>> -Nem kell faragni kevesebb a macera vele

Olyan talpat kell venni, amibe nem kell faragni. Én 6-7 éve vettem egy öntöttvas fenyőtalpat aminek kb olyan vastag a luka, hogy a másfél literes ásványvizes flakont simán beleállítom. Eddig még nem sikerült olyan fenyőt találni, ami ne ment volna bele, 3 csavarral rögzítem, 5 perc alatt áll a fa.

>> -úgyanúgy néz ki mint az igazi, sőt még szebb is sok példánynál

Ha nem 24-én délutánra halogatod a fenyővásárlást, akkor találsz olyan fát aminek a nyomába sem érhet a mű

>> -Hosszútávon sokkal olcsóbb.

Spórolok egy évben 6-8000 Ft-ot a karácsonyon? Hát ebből nem fogok meggazdagodni :)

>> -Ja és nem ölsz meg vele egy fenyőfát sem, így hulladék sem lesz belőle.

Ugye te nem csak húst, de még zöldséget sem eszel épp ilyen megfontolásból? A karácsonyfának való fenyőt ugyanis épp úgy termesztik, mint a kukoricát vagy a sárgarépát. És mivel azt gondozni kell, kivágni és elszállítani a piacra, nem kevés munkahelyet teremt az igazi fenyő vásárlása. Hazai munkahelyeket, nem úgy mint a médincsájna teszkós műfenyő.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.11.24. 11:25:52

@Wywern: Úgy érzem, hogy neked inkább az "Ízléses-e a fröccsöntött műanyag menóra" blogban kéne hozzászólnod! :)))

Thresher 2009.11.24. 11:29:34

Kivételesen igaza van a posztírónak...Sőt, a bejglit is a teszkóból vegyünk, a felpuffadt halat a részeg cigányoktól, ajándéknak plazmát hitelre, háttérzenének meg Postás Józsi "Megmostam a lábam, ihaj" c. száma.

...Így szép a karácsony.

labi 2009.11.24. 11:29:42

@totorohun: "szájában a kollagén"

Nos, a kollagén az egy rostos fehérje, ami a bőrben, csontban és kötőszövetben található...
A bőr kötőszövetének 70%-a...
Szóval ha a te nőd szájában nincs ilyen, akkor legonkább te mesélhetnél nekünk a guminős tapasztalaidról, mert azokban tényleg nincs... :)

gonosztojás (törölt) 2009.11.24. 11:35:41

Hát, akinek a Karácsony csak attól Karácsony hogy igazi fenyőfát vesz, az inkább verje ki a brét, mert az is ünnep neki.
Szerintem az összetartozás és öröm érzésének abszolut nem feltétele hogy mű az a fa vagy igazi.
Emögött a "csak az igazi" mögött érzek némi sznobságot is..

exilis 2009.11.24. 11:38:07

@labi: Ha már ezen lovagolsz, akkor a szilikonba is köss bele, hiszen ma már legtöbbször nem azt ültetnek be. Találsz pár helyesírási hibát is.

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 11:38:15

@Kóser Malac: Már zsidózni is lehet? :)
Franc, arról lemaradtam...
Na mindegy. Egyébként R katolikusnak kereszteltek - ugyan én nem kértem -, de aki ez alapján osztja fel a világot, nyugodtan sorolhat a zsidók közé is (vagy bárhová, ahol "Ő" nem tartózkodik :)

ged 2009.11.24. 11:38:38

Aki karácsonyra képes kivágni egy ÉLŐ fát, hogy az alatt ünnepeljen, az egy gonosz undorító féreg. Remélem őt is legyilkolják, hogy egy ünnepségen díszítő elem legyen!

Bozdurgán 2009.11.24. 11:40:07

@gonosztojás:
ja gondolom anyádnak is művirágot viszel anyák napjára, mert szerintem az összetartozás és öröm érzésének abszolut nem feltétele hogy mű az a virág vagy igazi.
Emögött a "csak az igazi" mögött érzek némi sznobságot is..

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 11:40:30

@gonosztojás: Sznobság? Akkor meg is van a megoldás. Importáljunk BMW, és Merci karácsonyfákat! :)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.11.24. 11:44:27

@Thresher: "Sőt, a bejglit is a teszkóból vegyünk, a felpuffadt halat a részeg cigányoktól, ajándéknak plazmát hitelre, háttérzenének meg Postás Józsi "Megmostam a lábam, ihaj" c. száma."

Ezek az asszociációk teljesen tévesek. Sétálj el egy igényesebb virágbolt előtt, talán már előkerültek a normálisan feldíszített, dekorációnak szánt műfenyők, bár te meg nem mondanád, hogy azok nem igaziak...

labi 2009.11.24. 11:46:01

@Metal Warrior: "Az vesz műfenyőt szerintem, aki nem érti az ünnepet. Vagyis nem tudja, hogy mit ünnepel..."

Hát, szerintem akitudja hogy mit ünnepel karácsonykor, az pont azt is tudja hogy a fának semmi köze hozzá. :)

Nem mellesleg utána lehetne nézni, hogy az "ősi pogány faállítás beépülése a keresztény ünnepbe" dolog is mikor terjedt el mifelént... Márminthogy mióta van faállítás errefelé karácsonykor...
Olyan nagyon sokat nem kell visszamenni... :)

feketerosseb (törölt) 2009.11.24. 11:46:49

Képzeljétek vannak olyanok, akik tortával ünnepelnek szülinapot, pezsgővel szilvesztert, meg tojással húsvétot.

Meg vannak, akik nem.

Itt pont arról lenne szó, hogy miért kell lenézni valakit saját szokások miatt.

Mások a preferenciák, más az értékrend mindenhol.

Melyik a jobb:
- igazi fenyőfa, egész napos veszekedéssel
- műfenyő, veszekedés nélkül

És ez csak egy kis példa...

gonosztojás (törölt) 2009.11.24. 11:48:05

@Wywern:
Bazze mekkora ötlet...gazdagéknak minden pénzt megérne... társuljunk:)))

Bozdurgán
te meg egyértelműen hülye vagy.LOL

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 11:50:05

@gonosztojás: A merci egész egyszerű lenne. egyszerűen csak a csúcsdíszt kéne legyártatni :)

Thresher 2009.11.24. 11:50:08

@misbelief: És akkor gondolom az áruk is pont annyi mint az igazinak?

De nekem nem azzal a tudattal van gondom, hogy műfenyőm van, hanem azzal, hogy műfenyőm van és olyan ocsmányul néz ki hogy felraknám a buszra és integetnék.

De ha olyan kvázi-fát akarsz venni, vegyél, szíved joga, csak csengesd ki érte a gubát, és találj neki helyet valahol, ahol az év maradék 11 hónapjában nem lesz útban...

gorillka 2009.11.24. 11:50:51

@feketerosseb: "Melyik a jobb:
- igazi fenyőfa, egész napos veszekedéssel
- műfenyő, veszekedés nélkül"
Ha nálatok az igazi fa együtt jár a veszekedéssel, akkor nem kérdés. De vannak családok akik meg tudják oldani veszekedés nélkül is.

labi 2009.11.24. 11:51:49

@Bozdurgán: "ja gondolom anyádnak is művirágot viszel anyák napjára"

Speciel anyám utálja a vágott virágot, mindíg azt mondja hogy ne dobjak ki pénzt olyan marhaságra amit két nap múlva már dobnhat ki. :)
Akkor már inkább egy átlag csokor árából vegyek neki egy jó könyvet, vagy ha mégis virágot akkor olyat amit kiültethet a kertbe. :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.11.24. 11:51:51

@feketerosseb: "Melyik a jobb:
- igazi fenyőfa, egész napos veszekedéssel
- műfenyő, veszekedés nélkül"
Ahol ez előjön, ott már rég megette az egészet a fene...

labi 2009.11.24. 11:52:24

mindent kétszer kell elküldenem hogy egyszer elmenjen.. grrrr....

gonosztojás (törölt) 2009.11.24. 11:52:40

@Wywern:
Vagy valamelyi divatos újmodell formájára nyírni..:))
Na azt még ki kéne fundálni, hogy hogylehetne kék-fehér propellert ráfesteni BMW felirattal..

Thresher 2009.11.24. 11:53:42

Ja, még valami: a "Kevesebb vele a macera" érv erősen fail illatállományú, hiszen pl. egy bejglivel is szarakodni kell (lisztes lesz a kezed, fúj) és az ajándékokat is be kell csomagolni papírba. (Az a sok cellux, te jó ég!) Akkor a fenyőfa preparáció mivel más mint a többi előkészület?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.11.24. 11:54:21

@ged: Azt a fát azért ültették, hogy karácsonyfa legyen. Inkább rohadjon rá a termesztőre, aki menjen csődbe?

Ezért tart ott ez az ország ahol, mindenki a teszkós kínai szart veszi mindenből a hazai helyett.

moto.sapiens 2009.11.24. 11:54:45

Vágjátok ki az oxigént adó erdőket gyermekeitek elől egy vallási ünnep miatt okoskák, miközben az év többi részében ateistaként éltek, és azt hiszitek mindent megtettetek az utókorért csak mert újrahasznosított Teszkós zacsiba pakoltatok a hétvégi moslékvásáron.

0123evian (törölt) 2009.11.24. 11:54:58

ha egy pasi évente egy alkalommal nem birkózik meg a fenyőállítás problémájával, az legyen apáca. nő létemre bármikor megfaragom egy fenyő alját.
az utóbbi években hol veszek fát, hol nem, mert kicsi a hely. volt már műfenyőnk, mindenki utálta a családban. azóta ha van, igazi van. mondjuk én nem vagyok, sem műköröm, sem műmell, sem műláb párti...

0123evian (törölt) 2009.11.24. 11:55:52

ha egy pasi évente egyszert nem bírkózik meg a fenyőállítás problémájával, az szerintem legyen inkább szőke nő, az jobban passzol..

Zsuuli (törölt) 2009.11.24. 11:57:13

Nekünk tavaly olyan (igazi) fánk volt, amiről mindenki azt hitte, hogy mű, mert annyira tökéletesen nézett ki. :)
Ennek ellenére gondolkodom, hogy idén tényleg műfenyőt vegyünk...:)

Ja, és a tavalyinak szaga/illata sem volt...az csak a lucnak van, de az meg 5 perc után leömleszti magáról a leveleket.

DArchAngel 2009.11.24. 11:57:37

Párommal a társasházban nem állítunk fenyőt. Egyrészt, mert párom rühelli a karácsonyt, másrészt mert falun töltjük az ünnep nagy részét szüleimnél, ott pedig apuval kikapjuk az épen soros fát, és bevisszük egy nagy edényben, majd használat után visszaültetjük.
Ezt elég környezetbarátnak lehet nevezni, és igenis, van a fenyőnek illata.
Nekem pontosan attól "több" egy élő fa, hogy nem tökéletes, itt-ott foghíjas, kacska.

Persze, ha lesz saját gyerek, akkor majd meg kell fontolni, mi alá hozza a Jézuska az ajándékot a kölöknek. Már ha akkor még mindig szokásban lesz...

ősi homár fapados · http://zsigavagyok.tumblr.com/ 2009.11.24. 11:57:42

engem a biznisz jellege zavar (meg az esküvő-, meg a halottbiznisz biznisz jellege), az erdőnyi, sárban fetrengő, macskahúgyos fenyő látványa

a karácsonyt az egyik legunalmasabb, leggiccsesebb, (épp ezért v. fordítva) a legképmutatóbb ünnepnek gondolom már gyerekkorom óta, amitől - főleg ha gyereked van -, nem tudsz szabadulni, mert meg kell felelni a közfelfogásnak (vásárlási kényszer)
bár én pár vázába tett ággal is beérném, amit évente az udvaron lévő fáról vágnék le, de hát ugye "Nemhogy mikróra, meg plazmatévére nem tellik nekik, de még karácsonyfára se!"
ezér a műfenyő a kompromisszum, de az legalább nem akar másnak látszani, mint ami (fenyőillat! hehehe): giccs!

Mr. Acid 2009.11.24. 11:58:07

@moto.sapiens: Istenem... Ennyi hülyét!

Képzeld, tavasszal egy aranyos, picike kis fenyő kerül a kivágott helyére. Valamint a karácsonyfát NEM erdőből hozzák, hanem karácsonyfa ültetvényről.

labi 2009.11.24. 11:58:51

@Gery.Greyhound: "Azt a fát azért ültették, hogy karácsonyfa legyen. Inkább rohadjon rá a termesztőre, aki menjen csődbe?"

...vagy termesszen a földjén valami másik dolgot? :)

azt ne mond már, hogy tele lenne az ország hatalmas üres műveletlen pusztákkal, ha nem lenne a fenyőre kereslet. :)

A "fenyőfagyártó" szépen átállhatna valami más fafajtára a bútoriparnak, vagy akár energiafűz termesztésére is, ami remek dolog lenne a gázfűtés kiváltására ugye... ha már környezetvédünk is közben.

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 12:01:02

@0123evian: Műkörömmel nem is lehet fát faragni :)

Cpt. Flint 2009.11.24. 12:02:07

Azoknak (újra) akik nem csak írnak, hanem esetleg olvasnak is:
1. A Mo-on árult karácsonyfák 90 %-a ültetvényszerű termesztésből származik. Ennek is 90 %-a Magyarországról, a maradék (szinte kizárólag a jegenyefenyő) import.
Erdőből lopott fát nem nagyon találni, mert:
a) egyre kevesebb fenyőerdőt ültetnek (erdei és feketefenyvest még igen, de az szerintem nem alkalmas karácsonyfának, kevesen is veszik)
b) az erdei körülmények között nevelkedett fenyő nem nagyon alkalmas karácsonyfának (mondjuk ez alól az erdei és feketefenyő megint csak valamennyire kivétel, mert az ugyanolyan ritkás mindkét esetben).
2. A műanyagipar SOKKAL környezetkárosítóbb, mint a faültetvény.
3. Az "elhasznált" karácsonyfa tüzelésre alkalmas.
4. Ha "lábon" veszed (falvakban, városok vonzáskörzetében egyre több helyen van ilyen) és csak karácsony előtt vágatod ki, akkor:
a) nem hullik le karácsony végéig
b) ellenőrzött helyről, magyar termelőtől vetted.
5. Igazi "fenyőillata" csak a lucnak van.
6. A lucfenyőnek 800-1200 Ft métere; azaz 3000 Ft-ból megvagy évente egy normál lakásban; ehhez képest a 30-50 eFt-os műfenyő hol gazdaságos???
7. Aki kicsit is tájékozott, az tudja, hogy a fenyő (v. bármilyen zöld, ugye a briteknél inkább magyal) a téli napforduló, a tavaszvárás, a megújuló természet jelképe; nem a keresztény ünnepé. De Európában és É-Amerikában összeforrottak. A műfa számomra nem jelképez semmit, csak a lustaságot és az igénytelenséget. Ugyanúgy, mint a művirág, műanyag koszorú, viaszgyümölcs.

Akinek nem tetszik, ne ünnepelje a karácsonyt, és/vagy ne állítson fenyőfát. De másokról az ünnepi szokásaik alapján (főleg rossz) véleményt mondani (azért ugye nem emberáldozatról beszélünk) nem túl szerencsés dolog szerintem. Van a karácsonyi (ill. bármelyik) ünnepkörnek elég sok ostorozandó vadhajtása, mint ahogy voltaképp az egész életünknek. Ezek főleg a felszínességből, a rohanó életvitelből és a fogyasztói szemléletből fakadnak. Nem hiszem, hogy a karácsony legnegatívanbb, legelmarasztalhatóbb része pont a (valódi) fenyő állítása lenne.

Mr. Acid 2009.11.24. 12:02:15

@labi: "...valami más fafajtára a bútoriparnak."

Ötletek? Mert mivel a normand fenyő vágásfordulója kb. 8 év, míg az akácé 20-30. A fenyők kivágása utáni cirka 3 évtizedben mit csináljon? Malmozzon?

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2009.11.24. 12:02:55

Na@Mr. Acid: Na asszem ezzel a megjegyzéssel ért másodszorra körbe a beszélgetés! Úgyhogy megyek! Jók legyetek! Amúgy is sérült a dolog viccessége, ha minden megjegyzért kétszer kell beírni ide :)

robinzone 2009.11.24. 12:03:16

Először is: rossz a szaglásod. Keress fel egy fül-orr-gégészt/hagyd abba a dohányzást...
Másodszor: a karácsonyfa beszerzés és állítás ugyanolyan "szertartás", mint rágyújtani egy cigire. Csak körülményesebb.
A megfelelő fa kiválasztása mindig izgalmi állapot, a jó fa beszerzése férfiúi dicsőség. Mindez nincs a műfával.
A cserepes fenyők elterjedése jó. Egy súlyos hátránya, hogy másfél méternél nagyobb fát gyakorlatilag nem lehet megmozdítani, így aki nagyobbat szeretne, kénytelen vágottat venni. Ez sem lenne igazi tragédia, ha sokkal keményebben ellenőriznék és BÜNTETNÉK a bérelt IFÁ-val egész erdőket ellopó szemétládákat. Ezeket a fenyőket ugyanis direkt erre nevelik. Hatékonyabb gazdálkodással jóval kevesebbet kellen kivágni is.
A műfenyő gagyi. És sok olajba kerül ám az a műanyag!:)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.11.24. 12:03:23

Haverom anno megvette a fenyőt, hazavitte, aztán nem találta a tartót. Nem volt kitartó ember, kötött rá egy kötelet és fejjel lefelé felakasztotta egy mennyezeti kampóra.
Valahogy ihletett kapott és a kamrából behozott kolbásszal díszítette fel.
Érdekes látvány volt. No és az illata....! :-)

Mr. Acid 2009.11.24. 12:06:16

@Wywern: Ja, észérvekkel szemben nehéz lehet fenntartani egy eléggé védhetetlen álláspontot.

robinzone 2009.11.24. 12:06:39

a falopás egész évben zajlik - ipari keretek között...

gentry 2009.11.24. 12:10:46

Mi már évek óta nem állítunk karácsonyfát. Teljesen értelmetlen azért kifizetni tizenezer forintot, hogy egy héten át kerülgessünk egy növényt a lakásban.

labi 2009.11.24. 12:13:43

@Mr. Acid:
Nem egy szezon alatt fog elmúlni a kereslet - ha elindula világ ebbe az irányba - szóval nem hirtelen kell átállni az ilyesmire.

MacChicken (törölt) 2009.11.24. 12:24:25

Előveszem a kínai műfenyőt, és felteszem a fenyőillatot árasztó lemezt a lejátszóra. Nem szakad meg a szívem, amikor a halott kisfát kidobom január elején szétszáradva. :)

Egyébként pedig a családunkban a legvallásosabb csapat már ilyenkor novemberben kiosztja a lovit a gyerekeknek, hogy vásároljanak csak, mi meg nem győzzük a gyerekek vásárlási és ajándék elvárási mániáját leépíteni. Akkor miről is szól a karácsony? Vagy esetleg ez valamiféle megváltást jelent a templonyban, hogy ő több lovit adott ajándékra, mint más???
Különben is, Jézus nem is decemberben született... Már ha létezett egyáltalán.

borigabi 2009.11.24. 12:31:01

Hát gyerekek! Ennyi gyökér dolgot rég olvastam így egybegyűjtve... Gratula. :)

Komolyan ilyeneken megy a vita, hogy a karácsonyfa-vásárlással melyik gazdaságot támogatod, mennyire vagy környezettudatos, stb? És fanyalgunk ezen és azon. Szép!

Floridában egyszer vettem műfenyőt, csak a plasztik-fíling fokozásáért - kinn is volt áprilisig, majdhogynem a nyúltetem is alá került. Nekem a karácsonyhoz hozzátartozik az igazi fenyő - igen, az én orrom is érzi, hogy van illata :P -, a karácsonyi ételek, az ajándékozás. És legfőképpen az, hogy együtt van a család. Aki ezt nem érti, azt sajnálom, bár a kommentekből kiderül, hogy elég sok félresiklott, flusztrált arc ül egész nap a gép előtt....

Jöhet a fika, úgysem valószínű, hogy mégegyszer erre járnék és elolvassam. :)

BKV reszelő 2009.11.24. 12:31:24

Hát...a karácsony feelingjéhez hozzátartozik - sőt talán ez teszi széppé igazán - a készülődés, a fenyő faragása, felállítása, ilyesmi. Neked gondolom a nylonnő (Gyk.: guminő) is bejön, mert sosem fáj a feje, megtévesztésig hasonlít az igazira (ha a drágát veszed ugye és bekened vazelinnal a lukat rajta) és akkor lesz neki is jó, amikor neked. :) (2-5 sec. ?)

Lady Devonshire · http://www.csacsogi.blog.hu 2009.11.24. 12:31:32

éN VAGYOK AZ ARANY KÖZÉPÚT.
Itt pesten van egy kis műfenyőnk ami fel lesz szépen kék ezüst színekben díszítve, úgysem leszünk itthon.
A szüleinknél pedig igazi színes élő fa fog állni.
:D

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2009.11.24. 12:34:29

műfenyőt állítunk már évek óta, de minden szobába egy vázába teszünk pár ezüstfenyő ágat is.

RustySpoon (törölt) 2009.11.24. 12:34:44

A témánál maradva: műfenyő = igénytelenség. Akinek jó az csinálja, egészen addig nem érdekel, amíg be nem szól, hogy én vagyok a környezetszennyező..
1. Műfenyő nem bomlik el, az igazi elkomposztálódik és nem keletkezik szervetlen hulladék.
2. Műfenyő előállítása áramot igényel, aminek előállítása környezetszennyező. Az igazié semmit nem igényel, csak némi gondozást és sok napfényt meg esőt.
3. Az igazi fenyőt TERMESZTIK. Ezt valamiért a környezetvédő "aktivisták" elfelejtik, főleg ha ők közben 2x annyiért az ugyanott termesztett földlabdásat próbálják eladni. Nagyon ritka az, hogy a vadon nem karácsonyfának szánt fenyőből lesz a szoba dísze, mert azok nem nőnek olyan szabályosan, ha facsoportból szedik ki, csak a csúcsa használható, stb.. Ha lopják akkor is ált. ültetvényről :)
4. Amíg megnő, használ a környezetének, zoxigént termel ugyan úgy mint a többi fa.

A valóság pedig az, hogy aki műfenyőt állít, az lustaságból/igénytelenségből teszi és nem azért, mert védi a környezetét. Ha azért tenné, akkor a fentiek miatt látható, hogy TÉVED.

labi 2009.11.24. 12:38:14

@BKV reszelő: Hát, bizonyos mennyiségű eltelt idő után lehet hogy a guminő behozza a lemaradását. Sőt. :))))

Rebelde 2009.11.24. 12:39:34

szerintem mindenki döntse el maga, hogy milyen legyen a fenyő, egyáltalán legyen a fenyő, és ennyi...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.11.24. 12:40:27

Hogy senkinek se legyen igaza, én az idén cédrust fogok állítani.

cynicalbitch 2009.11.24. 12:42:30

nordmann fenyő, ha kérhetem - Abies nordmanniana (kaukázusi vagy nordmann fenyő.

én elfogadom, hogy jó a komposztba a fenyőfa, bár még február végéig sem épül be abba a rohadt aszfaltba, megfigyelésem szerint.

cynicalbitch 2009.11.24. 12:43:56

@labi: ha egy férfi megtanul főzni, mosni, vasalni, utána már kész ajándék egy guminő.

NEM POFÁZIK, és ez a lehető legtöbb, amire egy férfi vágyhat...

cynicalbitch 2009.11.24. 12:47:32

@borigabi: "flusztrált"

kéhlek szépen, legalább egy helyesílási szótál odafél az igazi fád alá?

Körömcsiga 2009.11.24. 12:49:57

@xtlight: Nem, azt gondolom, hogy aki nem érti, hogy mit ünneplünk, az ne irogasson tévhit blogokat. A tévhit az, hogy a műfenyő és az ajándék után rohangászás a karácsony szükségszerű és gazdaságos velejárója.

Körömcsiga 2009.11.24. 12:54:12

@moto.sapiens: a faipari kitermelés értékeinél talán kerekítési tizedes számjegy a karácsonyi "kitermelés". A fenyőbútor boltba gondolom be se nézel ilyen hozzáállással, az asztalod kizárólag fém/üveg/műanyag (amelyek kitermelése is kemény széndioxid keletkezéssel jár).

fehso2 2009.11.24. 12:54:30

műfenyő = guminő

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 12:56:26

@Körömcsiga: "A tévhit az, hogy a műfenyő és az ajándék után rohangászás a karácsony szükségszerű és gazdaságos velejárója."

tekintettel arra, hogy csak Maon mintegy 9-9,5 millió ember gondolja, hogy ez velejáró (ha nem telik rá, akkor, hogy velejáró lenne), elég erős tévhitről van szó. tehát akár még foglalkozni is lehet vele.

2009.11.24. 12:58:45

De jópofák a nagy favédők. Biztos bőrcipőjük sincs, selyemnyakkendőjük, gyapjúpulcsijuk se, nem esznek kenyeret, nem isznak tejet. És biztos ledózeroltatnák a nagyanjuk házát, mert fával fűtenek. Utálom ezt a rohadt divatos képmutatást, kihasználjuk a természetet, mert emberek vagyunk, fát állítunk, mert szokás sok helyen, nem tavaly kezdődött ez a cécó, mégis valahogy egyben van még a Föld, sőt, fák is vannak még. Ha meg tényleg a fenyő szenvedése és értelmetlen halála nem tetszik, akkor ne egyél kenyeret, ne hordj ruhát, ne használj bútort. Akinek ez nem tetszik, az költözzön jurtába a pusztába, egyen füvet és járjon meztelenül.

fehso2 2009.11.24. 13:01:54

Én újra szeretem a Karácsonyt. De nem volt ez mindig így.
Gyerekként nagyon vártam, aztán serdülőként lázadtam ellene, aztán egyetemistaként elvoltam, aztán dolgozóként már jó volt összejönni és együtt lenni, apaként pedig a gyerekemben látom az izgalmat, és ez nagyon-nagyon jó.

hegyilany 2009.11.24. 13:05:10

@bunkó: Tévedsz. Magyarország jelentős karácsonyfa-termelő ország. Nézz szét Zalában, Vasban, rengeteg karácsonyfa-ültetvény van, melyek fontos bevételi forrást jelentenek a(z amúgy az országos átlaghoz képest szegényebb) helybélieknek.

Koky_ 2009.11.24. 13:06:31

@bunkó: A Bauhaus feltételezem nem fog Karácsony után megszűnni. Ha már ilyen érdeklődő vagy, nem hiszek a mesékben.... Persze látom, te vagy itt az ügyeletes "megmondóember" :)

Csomsy 2009.11.24. 13:08:21

Hihetetlen hogy egy ileyen egyszerü kérdéből ennyi baromságot sikerült összehozni.....taps,taps
Jönnek az ünnepek lehet versenyezni kinek nagyobb megint,ki zabált többet kinek sikerült az összes akciós szart megvennie....stbLehet szidni a bunkó városiakat,a szüklátókörü vidékieket,álltalában egymást.
Nem tök mindegy kinél mien fa van?A lényeg hogy legyen egy közösség aki egymásnak örül és nem annak mien a fa vagy mit kapott ajándékba........

Gratulálok nektek,szép ünnepet.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.11.24. 13:11:05

Karácsony = faszság
Mondom ezt középkorúként.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.11.24. 13:11:38

@Tarkin kormányzó:
"megfelel arra a célra, hogy a gyerekek kilapátolják alóla az ajándékot. Onnantól kezdve úgyis magasról szarják le az egészet."

Sajnállak téged meg a "családodat" :) Jó kis karácsonyi hangulat...

Hát nem tudom. Ha úgy történne, vagy történik épp a dolog, hogy megy pár köcsög és kivág egy fenyőerdőt, vagy a parkot csupaszítja meg stb, az tényleg türhetetlen.

De az, hogy van egy direkt ilyen "karácsonyfa" gazdálkodás, a saját földjén nem búzát, hanem fenyőt "termeszt" és évről évre ezt adja el, szerintem nem brutális.

Virágot nem szokott senki venni? Vagy csirkét? Ne mondd, hogy csirke nélkül nem tudnál élni.. Félreértés ne essék, nem vagyok vegetáriánus, csak a hasonlat miatt mondtam..Nem szeretem mikor ezért a fenyőfa miatt papolnak emberek..miközben mondom, simán zabálnak hambugert, kocsival járnak, virágot vesz az asszonynak stb.

Ugyanolyan demagóg duma ez a "jajj szegény fenyők" mint mikor arról sopánkodnak, sőt, tényként kijelentik, hogy sz.r a Karácsony, mert teljesen elanyagiasodott. Senki ne beszéljen más nevében. Nekem a Karácsony még mindig az, ami volt egészen kiskoromtól fogva. Pontosan emlékszem arra az érzésre és ezt az érzést minden évben érzem. Speciel nekem ehhez jól jön egy fenyőfa illat is, és karácsonyi vásárok is(ahol semmit se veszek). Sőt, még a karácsonyi halászlé is, pedig a halat amúgy utálnám gyárilag.

Aki akar, vegyen műfenyőt, nekünk is van, csinos is, bár én nem békültem ki vele még mindig(minden évben ugyanolyan, nincs az az érzés, hogy "elsőre beleszerettem ebbe a fába" és a műhibái ellenére is túl tökéletesnek látszik. De felesleges túlcifrázni ezt az ügyet... Arra kell gondolni, hogy amiért ezt a fát kivágták, cserébe ültetnek is egyet, ami nyolc év múlva újra ott lesz.

ps: amit nem csípek, hogy városközpontokban, ha nem egy igazi fenyőt díszítenek fel, hanem egy rendes erdőben levő ősfát képesek kivágni ezért. Na, az aljasság.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.11.24. 13:12:58

Az azóta érkezett guminőzősöknek hadd linkeljem be ezt:
@misbelief:

xtlight 2009.11.24. 13:13:44

@Körömcsiga: Nem tudom, te mit ünnepelsz, én konkrétan semmit, csak örülök annak, hogy együtt van a család. Boltokba nem rohangálok, mert egyrészt mindenkinek megvan nagyjából mindene, amire szüksége van, másrészt amit nem bír megvenni magának, amint felmerül az igény, azt én sem tudom kifizetni. Csak a gyerekek kapnak ajándékot, nekik pedig elég könnyű eltaláni az ízlését, nem igényel sok utánajárást. Mögöttes tartalom nem kell, semmiféle álságos képmutatásban nem veszünk részt, élvezzük, hogy otthon lehetünk a családdal, barátokkal. Akinek ez nem elég, és valami álmagasztos dologra vágyik, azon nem segít a műfenyő sem, meg a templom sem, legfeljebb a pszichiáter.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.11.24. 13:20:42

@sanche: "ps: amit nem csípek, hogy városközpontokban, ha nem egy igazi fenyőt díszítenek fel, hanem egy rendes erdőben levő ősfát képesek kivágni ezért. Na, az aljasság."
Mer' a kínaiak nem gyártanak 10+ méteres műfenyőket. :)

fehso2 2009.11.24. 13:21:13

@misbelief:
Akkor műfenyő = konzerv halászlé, halrudacskák porból készült krumplipürével, tartár helyet tubusos majonéz, utána dejós bolti beigli (dió nélkül, tartósítóval), alföldi asztali bor

Picitures doktor 2009.11.24. 13:25:00

Nem olvastam minden hozzászólást,lehet ismételni fogok,bocs.Igenis az az igazi fenyőállítás,amikor behozzuk a fenyőt,talpastul,esetleg havasan a szobába,és a melegben elkezd terjengeni az illata.Tudjátok,ez hozzátartozik,meg egy-két ragtapasz,és a gyantacseppek a munkáskesztyűn,esetleg a szőnyegen is.És a sok munka ,amivel a nagy sütés-főzés együtt jár.A közös éneklés,kis csengő,és a csillagszóró.A vacsora,aminek minden részét nyersen veszem meg,és megszenvedek vele,hogy időben kész legyen,és tökéletes.Van a házban egy "család",karácsony után a feldíszített mű-fenyőt felvágják a szekrényfalra,és következő évben leveszik.No ez a kis-karácsony.A mienk a KARÁCSONY.

Mikrobi 2009.11.24. 13:35:58

Az biztos, hogy az igazi karácsonyi szimbólum és dekoráció nem a karácsonyfa, hanem a betlehem. De ha már állítunk karácsonyfát, akkor igazit. Nincs indok, ennyi.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.11.24. 13:43:52

@Mikrobi: betlehem nekem egy vacak város, tele idióta vallási fanatikussal.
Ne mondjuk meg már, hogy kinek, mi..

Franky4fingers 2009.11.24. 13:44:31

Kíváncsi lennék, hogy az itt, a faállítás és a karácsony, mint szokás ellen kikelőknek mi a véleménye a virágcsokorról.

Az is faszság?

NA ugye, hogy nem.

Rui Blaaz 2009.11.24. 13:44:50

ésakkor:
"A karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon a 19. században jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első „magyar” karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon."

Nos, előtte vajon mi volt, okostojások? Szobafenyők nélküli sötét középkor? Mert nem ismerték ezt a NAGYSZERŰ SZOKÁST? És ha a kandírozott gyíkbéltekergetés terjedt volna el? AZT lehetne utálni?

Amúgy:
gratulálok minden fisznek, aki erre a napra vár, hogy végre legyen "szeretet"... mintha nem lehetne mindennap.

webmasfel 2009.11.24. 13:46:04

Amit sokan nem értenek, hogy a karácsony egyik lényege a várakozás és az ehhez kapcsolódó készülődés. Akik az ünnep álszentségéről szólnak, lehet hogy inkább ezen kéne elgondolkodniuk. Nem megúszni kell a feladatokat, köztük a karácsonyfa állítás nehézségeit, hanem élvezni. Nyilván nehéz felkészülni az ünnepre, hiszen a világ úgy ki van hegyezve már a karácsonyra, hogy mindenképp rohanás és bosszúság is van benne. De akinek fontos, és ráfókuszál, azért rengeteg örömöt lel benne. Én egy barátommal együtt szoktam menni fát venni 22-én v. 23-án éjszaka. Mindig veszekszünk, vitatkozunk, szívunk, de aztán meg annyit röhögünk a bénázásunkon, hogy már most várom milyen jó lesz.
Persze le lehet csupaszítani úgy is a karácsonyt, hogy semmilyen fenyőt nem állítunk, nem csomagoljuk be az ajándékokat, sőt, pénzt adunk, hiszen azt nem is kell csomagolni. De az már nem karácsony, csak karácsonykor van.

Mihama Rabbi 2009.11.24. 13:47:15

"Frusztrált népünk veszni fog"

Pálinkás mázel tov a kedves kommentelőknek, külön köszöntöm az alacsony színvonalú beszélgetést.
Szerény véleményem szerint, aki egy ilyen igazi fa vagy műfa vitából kabinetkérdést csinál, mi több, anyázásba fordul át, az nem csak karácsonyt, meg szeretetet nem érdemel, hanem csak egy karácsonyfát a seggébe, ahogy a régi vicc mondja.

Lehet, hogy van, aki még nem érti: a blogokban a blogoló elmondja a véleményét, osztán kész.

A konkrét ügyhöz: kik vagyunk mi emberek, hogy megítélni merjük más emberek ránk nézve ártalmatlan szokásait?
Vajon az igazi szeretet attól függ, hogy mi álldogál a sarokban.
Nagyanyámnál évtizedeken át egy, a Szovjetunióból (he-he) származó, kb. harminc centi magas echte műanyag karácsonyfa állt az asztalon. Mindenki nagyon szerette, rendkívül hangulatos volt.
Mi régóta nem állítunk élőfát, mivel ünnepek alatt általában utazunk, semmi értelme nem lenne. Műfánk van, és mondhatom, legalább olyan hangulatos évről évre előbányászni a pince valamelyik sarkából, mint igazi fát farigcsálni.

Persze a régi, fenyőillatú karácsonyok abban a formában már nem jönnek vissza. De volt időnk megtanulni, hogy "legyen mindenkinek a kedve szerint".

Béke veletek!

Loismustdie 2009.11.24. 13:48:04

Khm...ez a befaragós kb. húsz éve volt igaz amikor egyetlen egy fajta lábat lehetett kapni, de azóta egy százasért a fenyőfás is lecsapja neked baltával, ha még nem sikerült azóta állítható talpat szerezni. Hogy tetszik-e vagy nem, nyilván ízlés kérdése, de illata van, max. van akinek nincs szaglása, az olyanok nem érzik. Mellesleg hol marad a családi faválasztás, díszítés? A fa kidobása szervezetten történik, az sem túl macerás szvsz. kb.

Rui Blaaz 2009.11.24. 13:51:02

javítanám magam:

kandírozottgyíkbél-tekergetés

asszem így már helyes...

peca1000 2009.11.24. 13:54:04

Kényelmes vagyok, ezért jó a műfenyő. Megmentek vele 1 igazit. Na jó 600 évig szennyezem vele a környezetet, de hát az kit érdekel! :)

Csakhogy az asszony gondolt 1-et, és elvitte be az iskolába a kölyköknek, hogy mostantól igazi fenyőt vegyünk.
Azért el kell menni, haza kell cipelni, szúr, sajnálom szegényt, görbe, kicsi, csúnya (olcsó :), aztán hullatja a tüskéit.

A kaja is műanyag, miért ne legyen a fa is?

Lady Devonshire · http://www.csacsogi.blog.hu 2009.11.24. 14:00:35

Szerintem örülnünk kellene hogy még létezik az amiről vitatkozunk: A karácsony.
Legyetek trágárak, veszekedjetek, a lényeg hogy szeretitek a saját szokásaitokkal, saját családjaitok hagyományaival. És ezeket a szokásokat bármi áron megvéditek, még itt is. Én ennek örülök.

Pista bá 2009.11.24. 14:05:25

Az igazi fenyő vs. műfenyő témakörben hangoztatott érvek analógok az igazi nő vs. guminő témakörrel.

A tévhit blog hosszas megfigyelésem szerint valóban tévhitekkel foglalkozik: a blogger saját tévhiteivel.

Mr. Acid 2009.11.24. 14:10:27

Na, kedves "favédők", így néz ki egy kicsit zsúfolt karácsonyfa-ültetvény: apromix.hu/pic/39201/80297/w13zx8_b.jpg
Meg így: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/eb/Vas-Landscape06.JPG

Cpt. Flint 2009.11.24. 14:15:52

Lehet pocskondiázni, meg mondvacsinált, erőltetett dolognak nevezni a karácsonyt... de szerintem a legtöbbünknek szép emlékei vannak a gyerekkori karácsonyokról. Annak is, akinek az év többi napja is csodálatos volt. Ez vajon miért van? És ha így van, az én gyerekeimnek miért ne adasson ez meg?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.11.24. 14:27:06

@Pista bá: Na de mindenki tudja, hogy a guminő jobb tulajdonságokkal bír...! :-)

Pista bá 2009.11.24. 14:33:41

@espadazo: Ez kétségtelen, és az emberek többsége mégis az igazihoz ragaszkodik, pedig lehet, hogy ez is tévhit, mármint hogy az a jó nekik, az igazi.

The Green Manalishi (törölt) 2009.11.24. 14:40:28

"Akkor műfenyő = konzerv halászlé, halrudacskák porból készült krumplipürével, tartár helyet tubusos majonéz, utána dejós bolti beigli (dió nélkül, tartósítóval), alföldi asztali bor"

Csak azt tudnám, hogy veled együtt miért gondolják olyan sokan, hogy a műfenyő használata (amelyre évente egy alkalommal kerül sor) miért jelenti automatikusan és bizonyosan, hogy az illető minden más területén az életnek is mindig pótlékokkal él, egyfajta műanyag élete van?

Korlátolt, polarizált, végletekre leegyszerűsítő gondolkodásotokat furcsállom.
Ezek szerint aki ragaszkodik a valódi fenyőhöz (mert az a természetes) az egy szőrcsuhás, lentarisznyás, nemezpapucsos, szőrőshónaljú-lábú, nyershúsevő, bionatúr, természet gyermeke?

A műfenyőnek vannak praktikus okai s ömagában nem zárja ki, hogy az illető remek karácsonyi vacsorát készítsen, vagy egyébként meghitt, ünnepi hangulatot teremtsen. Ahogyan a valódi fenyő sem garantálja, hogy a karácsonyozás jól sikerüljön.
Kicsit túlságos jelentőséget tuljadonítanak ennek a kérdésnek néhányan, ítélkeznek, okoskodnak látatlanba.

fehso2 2009.11.24. 14:55:43

@The Green Manalishi:
Ha végigolvasod a posztot, rájössz, hogy miért írtam. Ha nem jössz rá, akkor nem neked szólt, amit írtam, ne is foglalkozz vele!

The Green Manalishi (törölt) 2009.11.24. 15:11:12

@fehso2: Ööö, ez nem személyes támadás ellened, inkább a jelenség illusztrálására használtam a hozzászólásodat.
Lehet, hogy nem tettem jól, vagy lehettem volna pontosabb - ez esetben elnézést kérek.

Szűcslaci 2009.11.24. 15:12:44

A karácsony az Karácsony, a fenyő meg fenyő.

Cpt. Flint 2009.11.24. 15:13:12

@The Green Manalishi: "Kicsit túlságos jelentőséget tuljadonítanak ennek a kérdésnek néhányan, ítélkeznek, okoskodnak látatlanba."

Ahogy a blogoló is ezzel a posttal, ugye... És ha ő igen, akkor aki ezt kommenteli, az miért ne?

Szűcslaci 2009.11.24. 15:14:22

Aki nem a fenyőnek megfelelő éghajlaton él, az nyilván nem lehet jó keresztény. Hiszen nem vág ki magának igazi fenyőt telente.

Pista bá 2009.11.24. 15:19:23

@Szűcslaci:

Divat fikázni azt, ha valaki igazi vát pusztít.

De ezek direkt karácsonyfának ültetett példányok, úgy, mint ahogy a hónapos retket is azért termesztik, hogy megegye a keresztény és nem keresztény, ahelyett, hogy a földben hagyná.

Fals az érvelésed, hogy megfogalmazzam rövidebben is.

Szűcslaci 2009.11.24. 15:29:03

@Pista bá:
Nem ez csak riposzt arra, hogy karácsonyozni csak igazi fenyőfával lehet. A karácsony az egy vallásos ünnep. Sokkal hamarabb megünnepelték Jézus születését, semmint a fenyőfa állítása divatba jött volna. Haladjon a korral - süssön Váncza sütőporral!

The Green Manalishi (törölt) 2009.11.24. 15:34:12

@Cpt. Flint: a poszt épp arról szólt, hogy nincs olyan nagy jelentősége annak, hogy igazi fenyőt állítanak-e vagy sem.
Szerintem arról van szó, hogy a többség számára - valszeg érzelmi, (nosztalgikus) okoból - a fenyő csak igazi lehet (ezzel önmagában nincs bajom), de nem tudja elképzelni, hogy valakinek megfelel a mű és ezzel együtt az illető kellemesen, meghittem karácsonyoz. Szükségesnek érzik saját - érzelmektől is fűtött - érveik, értékeik védelmét, visszaigazolást keresnek, ezért támadásba lendülnek, szinte démonizálják a műfenyőt, mint a szintetikus világunk tipikus manifesztumát - aki ilyet használ, fogalma nincs az ünnepről, az szinte nem is lehet jó ember. Ezzel szemben állunk mi, (igaz emberek) akik igazi fenyőt használunk, még tudjuk, mik az igazi értékek, milyen az igaz szeretet, az igazi karácsony, stb.

bright.side 2009.11.24. 15:56:34

Egyik cimborám azt csinálta, hogy vett egy ilyen majdnem legkisebb műfenyőt, feldíszítette, karácsony után húzott rá egy nagy nejlont, betette a beépített szekrénybe, köv. karácsonykor csak elő kellett venni. :-DDD
Amióta van csaja, és vele is él, sajnos ez a módszer nem alkalmazható...

Bozdurgán 2009.11.24. 16:05:30

@The Green Manalishi:

Szerintem egy műfenyő minősíti a gazdáját, ahogy az övtáska is.
Tök lényegtelen, hogy praktikus e, vagy hogy tökéletesen néz ki.
Jóérzésű ember ilyet nem rak a nappaliba, mert önmagában igénytelen dolog lemásolni egy élő növényt fröccsönteni, dobozba tenni,és a legigénytelebb dolog pénzt adni érte és a praktikumra hivatkozva felállítani a nappaliban.
Ez olyan, mint a koszos köröm,önmagában is jellemzi a gazdáját.
Olyan, mintha megtehetnéd,hogy egy eredeti picasso-t vásárolhatsz, de te inkább a nylon borítású fotóját veszed meg ,mert arról lejön a ráfröccsent körömpölkölt.
Minősít a birtoklása, ezért lehet tipizálni,és ezért állja meg a helyét a halrudacska is, meg a porból készült krumplipüré is.
Mert az igénytelenség már adott, csak a mérték a kérdés.

Természetesen van helye a műfenyőnek is , dekorációként, vagy időseknek, akik nem tudnak/akarnak vacakolni az igazi fenyővel, vagy azoknak akik tényleg egy délutánt vannak otthon az egész ünnepből nekik tökéletes.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.24. 16:22:43

@Bozdurgán: biztos vagyok benne, hogy ha ismernénk, találnánk valami olyat az életedben, amiért bátran fikázhatnánk.

valamelyik gasztronáci blogon olvastam, hogyan KELL a paradicsomot enni. na, ilyet írtál te is...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.11.24. 16:44:07

@Pista bá: Ha lenne olyan presszó, ahol guminőket lehet felszedni, folyton tele lenne! :-)
Ahogy az erkölcs is minden esetben az alkalom hiánya.

Bozdurgán 2009.11.24. 16:49:27

@idelle:
Írtam szépet , de nem jelent meg, a lényeg, hogy biztosan, sok hibát találnál bennem.
A gasztronáci egy szubkultúra,eleve nem normálisak de az hogy nem rakunk a nappaliba műanyagból készült növénymásolatokat legyen fenyő vagy tavaszi virágcsokor a jóízlés lérdése, és mint ilyen azért minősíti a gazdikat.

HunVanHungary? 2009.11.24. 18:47:36

persze a buzikat elfogadni nem természetellenes ,de fenyőt díszíteni az az...valami nagyon kimaradt a posztoló életéből...

The Green Manalishi (törölt) 2009.11.24. 20:24:22

@Bozdurgán: Első bekezdésedben kijelented, hogy a műfenyő (önmagában) minősíti a gazdáját. Kifejted azt is, hogy a birtoklása önmagában (azaz bármely más körülmény vizsgálata, ismerete nélkül) elég az igénytelenség megállapításához. Majd lentebb írod, hogy bizonyos esetekben van helye. ?!?

A hozzáállásod ismerős:

tetovált ember - börtöntöltelék
szakmunkás - műveletlen bunkó
hosszú hajú, bőrdzsekis - kukaborogató huligán

Ahogy a koszos köröm önmagában semmit nem jelent, úgy a műfenyő sem. A koszos köröm szégyenteljes az operában, de természetes a kerti munkánál, autószerelőműhelyben. A halrudacska vendégvárásként szinte sértés, alkalomadtán egy gyors falatozásnak megteszi. (Kíváncsi vagyok, hogy te pl. mindig mindenben extrém igényes vagy magaddal szemben? Pl. sohasem hagyja el egyetlen trágár kifejezés a szádat? Soha nem fordult elő, hogy nem borotválkoztál meg egy reggel? Van rajtad bármennyi súlyfelesleg? stb. HIszen a trágárság, borosta önmagában bunkóság, a kövérség igénytelenség nemde?)

A karácsonyban közelről sem a fa, vagy az ajándékok, illetve a zabálás lenne a lényeg. Egyébként nálunk hosszú évek óta este a műfenyő alatt ajándékok a kölköknek, utána másnap reggel utazás vidékre, hogy legközelebb csak január 2-3 körül lássam Budapestet. Ehhez minek kellene 20.000 Ft-os csodafenyő, azt nem tudom.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.24. 22:41:50

@The Green Manalishi:
Ha még egyszer figyelmesen elolvasod, a posztíró is ugyanezt a mentalitást képviseli(nem csak ebben a cikkben amúgy), csak ő a műfenyő párti szemszögből. Ráadásul rendkívül elfogultan adja ezt elő, pl. hogy mivel ő nem érzi, ezért nincs is illata az igazi fenyőnek.

Bozdurgán 2009.11.25. 08:51:44

@The Green Manalishi:

Tökéletesen egyet értünk, szerintem is megvan mindennek a helye,a koszos körömnek a kerben, a halrudacskáknak egy gyors keddi vacsoránál ,a fröccsöntött műanyag növényutánzatoknak a kirakatben, vagy a 80 éves nagymama kredencén.

Az alacsony igényszintet azt hiszem semmi sem jellemzi jobban, minthogy számodra EXRTÉM igényességi körbe tartozik,az, ha valaki nem műanyag másolatot díszít fel karácsonykor.

Gondolj bele, én egy túlsúlyos borostás, káromkodó paraszt vagyok és minden reggel kolbászosat böfögök a kiskosztümbe öltözött bankárlányok nyakába a villamoson, és még így sem jut eszembe hogy műanyag növénymásolatokkal ünnepeljek.

Én nem vagyok olyan komplex mint amilyennek elképzelsz, elég egysíkúan gondolkodom.
nincs bajom a tetováltakkal, meg a bőrdzsekisekkel, meg a szakmukikkal amíg nem sértenek közízlést.Nem járnak neonzölt hasitasiban, nem köpködnek,nem verik a feleségüket, és nem ülik körbe a fröccsöntött fenyőfát karácsonykor.

Természetesen mindenkinek joga van az otthonában azt csinálni amit akar,rakhat csipketerítőt porcelánkutyával a TV tetejére meg díszítgetheti a műanyagfenyőt , csak ne hirdesse már fennhagon, hogy ez mennyire természetvédő, meg praktikus, meg követendő, és cseppet sem igénytelen.

The Green Manalishi (törölt) 2009.11.25. 10:00:47

"Az alacsony igényszintet azt hiszem semmi sem jellemzi jobban, minthogy számodra EXRTÉM igényességi körbe tartozik,az, ha valaki nem műanyag másolatot díszít fel karácsonykor."

Nem, nem, nem! Ismétlem magam, hátha megérted: nem szerencsés és nem is helyes EGYETLEN tényező alapján (számos mást nem ismerve), egy általános érvényű kijelentést tenni. Ui. te nem úgy értelmezed, hogy x.y.-nak a karácsonyfa terén nincsenek nagy igényei (horribile dictu: igénytelen), hanem a műfenyő alapján általános érvénnyel megállapítod az alacsony igényszintet. (az pedig komplex, bennefoglaltaik megjelenés, beszéd, étkezés, hogy mit nézünk, olvasunk, stb.)
Az igényesség - még ha te egyszerűnek tartod is magad - :))), tetszik-nem tetszik, összetett dolog.
A műfenyő nem jár feltétlenül a TV-re kisterítőn elhelyezett nippel, mint ahogyan az igaz fenyő sem jelent jóízléssel, igényesen berendezett lakást automatikusan. Sokszor van olyan, hogy egy-egy önmagában igénytelennek tűnő, giccses tárgyhoz ragaszkodok valaki, sőt akár "közszemlére teszi", mert fontos és értékes emlékek kötik hozzá. A kolléga asztalán egyetlen apró porcelánmadár (ami a szeretett nagyszülőtől emlék) nem igénytelenség, a Smart hátsó ablakába gyömöszölt 57 db plüss Garfield inkább annak tűnik. A tip-top megjelenésű kolléganő kedvenc olvasmánya 30 évesen a Harry Potter és most az Alkonyat - igényes-e vagy, bazzeg?
A fenyő csak egy tárgy, egy komplex spirituális ünnep - amely tulajdonképpen az adventtel kezdődik - mellékszereplője, dísze. Önmagában a valódi vagy mű volta az ünnep minőséget, tartalmát nem határozza meg (vagy ha ez a döntő, ott nem tudom, miről szól a karácsony). (A posztot én sem tartom tökéletesnek, de tulképp. nem okszerűtlen felvetés, hogy mennyire "igényes" dolog egy élő növényt kivágni, majd rosszabb esetben műanyag giccsekkel "feldíszíteni", zenélő ledekkel cifrázni. Ja, hogy ezt a szokás már szentesítette, tehát ez a követendő út.)
Csodálkozom, mert a szókincsed, mondatszerkesztésed alapján tanult ember vagy (még ha kolbászosat is böfögsz:))), de ezt az egyszerű dolgot mintha nem akarnád megérteni.
Na písz, szép karácsonyt az igazi fád alatt, böffents jó halászlé vagy sültpulyka-szagúakat, én is eligénytelenkedem majd a műfával, oszt mindenki boldog lesz.

2009.11.25. 13:23:28

A karácsony ereje nem a karácsonyfában van.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.11.25. 13:27:55

@The Green Manalishi: Azt gondoltam egyébként, hogy a posztban szereplő kép (amely egy "bájosan szabálytalan" IGAZI fát ábrázol) önmagában is elég arra, hogy az általad jól összefogalt mondanivalómat alátámassza...

Bozdurgán 2009.11.25. 16:08:11

@The Green Manalishi: @misbelief:

Na még egy gondolat aztán térjünk át valami másra, mondjuk francia kontra német autók,és ha túlétük jöhet az apple kontra microsoft:)

Szóval, vonatkoztassunk el a karácsonytól, meg a karácsonyfától.
Legyen selyemvirág, mert ugyanaz a kategória, csak az egyik virág a másik meg egy fa.

Szerintem:
BÁRMILYEN tárgy ami egy élőlény fröccsontött másolata műanyagból ízléstelen.És ízléstelenség ezt a másolatot a szobában dísznek nevezni és kiállítani.

Az hogy valami élethű e, vagy tökéletesen szimmetrikus nem függ össze azzal, hogy ízléstelen e vagy nem.
Sőtt, szerintem minél jobban próbál a műanyag hasonlítani az igazira annál ízléstelenebb.

Szerintetek:
Végül is szimmetrikusabb egy selyemvirág, nem hervad el, ha poros lesz bedugom a csap alá, tehát állatira praktikus, lehet megtérülést számolni rá, míg az igazi csak viszi a pénzt.
Sokkal kényelmesebb, sokkal szimmeterikusabb.
Nem kell a piacon fagyoskodni, nem lesz csupa gyanta az öltönyöm mire odaspárgázom a fehér kombi astra tetejére.

Es ezekben mind mind egytől egyik igazatok van, de akármilyen praktikus is akkor is csakegy növény műanyagból készült másolatát nézitek otthon, ez önmagában katasztrófa, és negligálja minden praktikumát.

Ahogy a klasszikus mondja:
Mindegy hogy a Gundelből hozatsz a vendégeknek 8 fogásos vacsorát, és mind1, hogy a legdrágább porcelán étkészlettel terítessz, ha az asztal sarkára teszel egy egészen pici tányérra egy egészen pici szardarabot.akkor mindenki csak erre a pici darabra fog emlékezni...

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.11.25. 18:28:01

Praktikus, az tény, de valahogy az eredeti, élő fenyő az ünnephez tartozik, mint a halászlé, a burgonyasaláta, a töltött káposzta, a zserbó!

Levéltetű 2009.11.27. 10:16:43

@Bozdurgán: Gratulálok a szalmabábu érvelésedhez. Az ilyet tanítani kéne.
en.wikipedia.org/wiki/Straw_man

forumuser 2009.11.29. 20:36:36

@zulu: "Ennyi erővel jajonghatnátok a karalábé sorsa felett is."

Nem egészen, mert az étel, vagyis szükséges, a karácsonyfa pedig csak dísz, azaz nem szükséges.

forumuser 2009.11.29. 20:38:49

@Bozdurgán: "Jóérzésű ember ilyet nem rak a nappaliba, mert önmagában igénytelen dolog lemásolni egy élő növényt fröccsönteni, dobozba tenni,és a legigénytelebb dolog pénzt adni érte és a praktikumra hivatkozva felállítani a nappaliban."

És 25-én kibaszni az erkélyről az "élő" fenyőfát nem igénytelen? Tele van nálunk a lakótelep ilyenekkel. (Igen, panelban lakom, de nem vagyok panelproli.)

respecta /01 2009.11.29. 21:23:19

Mindenkinek mást jelent a karácsony. Ahogyan a hozzátartozó/vagy nem szertartások is.
Hagyjuk már meg az emberek saját döntéseként, mit állítanak. Biztosan mindenkinek oka van milyen fajtát állít. Ennyi.
Karácsonyfának csak akkor nevezzük a fenyőt, ha feldíszítettük. :-)

Javaslatom/tapasztalatom:
-megvenni a fát, előző este vizet forralni és beletenni kihűlésig. Ki fogja bírni.
- célszerű a szabadban végezni (ha belefagy az edénybe az sem gond)

Bozdurgán 2009.12.01. 12:12:26

@Levéltetű:

Elégedett lehetsz, hogy megcsillanthattad emberfölötti műveltségedet a vitakultúra alapfogalmait illetően amit egy angol nyelvű linkel tettél még hitelesebbé:)

@hivatásos lúzer:
De az is igénytelen, csak más miatt.

Levéltetű 2009.12.02. 17:19:24

@Bozdurgán: Csupán felhívtam figyelmedet, hogy triviális érvelési hibába estél. Előtted senki sem beszélt selyemvirágról, mert nem ez a téma.

Angolul érteni pedig nem ciki.

borigabi 2009.12.02. 19:50:09

@cynicalbitch: Modoros blog. Ott a helyed. :)

zödlajhár 2009.12.04. 09:17:35

@gorillka: vegyetek élő fenyőt, cserépben, aztán ültessétek el!
Nálunk már van fenyőerdő.

igazi hős 2009.12.04. 09:22:08

Nem olvastam végig, de gyökeres fenyőt csak mi veszünk? Nyilván nem panellakókra gondolok, de ahol van kert, ott egész jól elfér és 3-4 karácsonyt kiszolgál egy-egy. Így már olcsóbb mint a vágott és nem kell tülekedni dec. 20 környékén, mert hetekkel előre megveheted. Mielőtt valaki visszakérdezne: a "túl nagy" fenyőt ki lehet vinni a legközelebbi fás-erdős részre (ez nekem 200 métert jelent) és beásni.

TheSaurus 2009.12.04. 11:58:12

Nekünk évek óta műfenyőnk van, a gyerekek imádják, max. ráakasztunk egy-két megfarigcsált fenyőgallyat az illat miatt. De tényleg nem érződik sokáig.

Kiwicake 2009.12.04. 12:14:02

A postoló baromságokat ír, ez a véleményem. Naná, hogy macerás, de többek között éppen ez adja a szépségét. Nem adnám semmiért, igaz, nyavajogni sem szoktam miatta, mert örülök, hogy csinálhatom.
Ki nem állom azokat a macskajancsikat, akik például emberfeletti erőfeszítéssé torzítják a fenyőfa befaragását -- ja, hogy nincs hozzá szerszámuk, és vajazókéssel próbálják? Hát, az már az ő bajuk... Egy ezer forintos, jól megköszörült kisbaltával direkt élmény szépen megfaragni a fát. Egyszer ki kell próbálni!

Deszkás 2009.12.04. 16:43:01

@Mr. Acid: Karácsonyfaültetvény! Muhahaha! (Az fenyőfa, te szerencsétlen!)

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.12.04. 16:50:08

Ó Magasságos Tannembaum! Ennyi fölösleges szájtépést egy árva nyomorú szokás mentén.
Húsvétkor mentsük meg szegény ki nem kelt kiscsibéket, akik kaphattak volna egy esélyt ...

Nagy az Isten állatkertje, s alacsony a kertítés. A praktikus okok mentén (A műfenyő nem hullik) és a tradicionális okok mentén is el lehet indulni -egy biztos, az egész szokás tokkal vonóval úgy ahogy van nem ÖKO. Na éééés??

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.12.04. 16:56:51

@Utcamacska: Amíg az én blogomon folyik, addig nem felesleges szájtépés!!! ;)

Deszkás 2009.12.04. 16:57:05

@moto.sapiens: Csak anynit mondanék, a fenyőfadíszítés sokkal régebbre nyúlik vissza, mint a keresztény ünnep. Tudvalevő, hogy maga Jézus sem ezen a napon született, csupán szükség volt egy régi, de erős pogány ünnep keresztény ünnepé való "átkovertálására", ezért találták ki, hogy ekkor ünnepeljük meg. Ugye azt senkinek sem kell mondanom, hogy a pogány ünnep, az ekkor bekövetkező leghosszabb éjszaka elmúltát hivatott megünnepelni.

Színes Géza 2009.12.04. 21:22:38

Prosztó a műfenyő. Nem kell nyirvogni a fenyők miatt, ezeket direkt karácsonyra termesztik. Nem az erdőkből lopják össze!
Ez olyan mintha valaki a paradicsom miatt aggódna!

Levéltetű 2009.12.04. 21:31:06

Furcsa, hogy néhányan még mindig nem értik, hogy a poszt nem arról szól, hogy a műfenyő jobb mint az igazi, hanem arról, hogy ez egy alternatíva, amit talán nem kéne lenézni.

Ennyi.

Színes Géza 2009.12.04. 22:21:20

Én lenézem.

Ballagásra meg használjunk mű orgonát?

Kage 2009.12.04. 22:25:28

Tökéletesen így van. Veszel egy jó minőségű műfát 10-20 ezer forintért, pár év alatt behozza az árát, nem kell vessződni a keresgéléssel, nem lesz csupa tűlevél az autód meg a fél lakás mire felállítod, és nem utolsó sorban nem vágnak ki feleslegesen egy élő fát. A fenyőillat az egyetlen ami maradt érv, erre meg lehet venni pár kisebb ágat és máris ott az illat (ami úgyis hamar elillan).

skandar graun 2009.12.04. 22:57:48

Aki a műfenyő ízléstelenségén fanyalog, annak a karácsonyfáján - feltételezem - egyetlen műdísz sincs!
Vagyis a hagyományos alma, dió, papírból és vászonból sajátkezűleg készített díszítések vannak, boltban készen
vásárolt szaloncukor helyett saját sütésű sütemények és mézeskalácsok lógnak az ágakról, a kényelmes és praktikus izzósor helyett pedig apró gyertyák vannak a fáján, amelyekből meggyújtás után finom gyertyaillat árad!

Gyerekek, nézzünk magunkba és gondolkozzunk el már egy kicsit!!! Ez a baja ennek a szerencsétlen országnak, hogy a lakói minden baromságért egymásnak ugranak, nem tisztelve a másik nézeteit azonnal "téríteni" kezdenek. És ha a térítés nem jár sikerrel, akkor az a másik egy vaskalapos, ostoba, igénytelen, alacsonyabbrendű embercsökevény. (Ha annak tekintjük, akkor nem kell még csak elgondolkodni sem a hitvány nézetein, és hízlalhatjuk tovább a saját egónkat, hogy lám, még egy ember, akinél különbek vagyunk...)

(Még mielőtt a "Valódi fenyő" pártiak a torkomnak esnek, közlöm velük, hogy minden évben igazi fenyőfát állítunk karácsonyfának, sőt, pár évig gyökeres fenyőnk is volt!)

skandar graun 2009.12.05. 01:23:04

Mielőtt ebbe is belekötne valaki: tudom, elírtam, a "külömbek" alak a helyes :)

Levéltetű 2009.12.05. 07:49:06

@skandar graun: Hát itt is "különb" lenne a helyes, mert olyan szó nincs, hogy "külömb".

Máskülönben egyetértek.

iMan 2009.12.05. 16:52:22

A mi családunk 3-ezerért vett valósághű műfenyőt,és már 2 éve használjuk,és még legalább 10 évig fogjuk. Így kb 36ezer Ft-ot spóroltunk a jövőre nézve. A fenyőillatot pedig gyertyával idézzük elő. :)

jónévez 2009.12.05. 17:00:52

Aki ezt a baromságot osztja, miszerint a műfenyő jobb mint az igazi, annak bátran ajánlom a guminőt is.
Hülye.

respecta /01 2009.12.05. 18:08:51

@jónévez: Aki megfellebezhetetlennek tűnő határozottsággal formál véleményt olyan dologról, amiről (esetleg) fogalma sincs, nos inkább az a hülye!
(élő párti vagyok, de...)

skandar graun 2009.12.05. 21:38:41

@Levéltetű: igazságod van, mea culpa!
Mentségemre még az sem szólhat, hogy kb 200 évvel ezelőtt írták "m"-el, mert én nem akkor tanultam a nyelvtant... :)

Deszkás 2009.12.05. 23:37:19

@skandar graun: Ha már ragozunk, toldalékolunk, akkor: "m"-mel. Hiszen a -val, -vel "v"-je hova tűnik?

jónévez 2009.12.05. 23:42:29

@misbelief: Nem is a kommentekre, hanem simán az alapfelvetésre ez a válaszom. Ha nekem a hitvesem műfenyőt hozna a házba, repülne műfenyőstől. Ugyanakkora ívben repülne, mint én, ha guminőt hoznék. Ha igazit hoznék, akkor is repülnék, de ha műnőt, akkor már többszörösen lenne megalázva.
A karácsony is igazi fával az igazi, a műfával csak látszat, látszatból meg ne tartsuk meg.
De azért remélem, az én véleményemet is tiszteletben lehet tartani, nem csak azét, aki (mint felvetetted) elolvasta az összes kommentet. Mert elolvastam, de a saját gondolatom semmit sem változott, és azt gondoltam, megoszthatom veled/veletek.
Ha véleményre vagy kíváncsi, akkor légy annyira "liberális", hogy a hagyománytisztelő véleményt is elfogadod.
Mert a liberalizmus alapja nem a hagyományok mindenáron tagadása, hanem minden vélemény ismeretének vágya.

jónévez 2009.12.05. 23:50:19

@respecta /01: Vagy több fogalmam van róla, mint neked...

skandar graun 2009.12.06. 00:11:14

@Deszkás: :P Neked is igazad van :)
Talán át kellene mennünk a nyelvészeti topikba :)

respecta /01 2009.12.06. 08:39:04

@jónévez: Még igazad is lehet. A guminőt tekintve mindenképp...
Egyébiránt "a minden vélemény ismeretének vágya" tiltja a kategorikusságot, különben meghal az objektivitás. Onnan kezdve beszűkül a vágy és jön a guminő. :-)

Levéltetű 2009.12.06. 09:11:42

@jónévez: Az a kapcsolat, ami egy "igazi fenyő vs műfenyő" véleménykülönbséget sem visel el, az - hogy mást ne mondjak - nem túl nívós.

zsu28 2009.12.07. 13:27:48

Ajjaj, ez már egy kicsit félresiklott. Azt kellene belátni, meddig irthatunk ki évente több millió fát csak az emberek kicsinyes vágyainak kielégítésére. Mert a valódi karácsonyfa imádat, sajnos ezt takarja. Igen tudom, hogy ezeket a fákat direkt erre termesztik, de a termelésük rengeteg vegyszert, vizet, munkát stb. igényel, ami szintén a környezetünket terheli. Szóval félre a valóban hamar elillanó fenyőillat imádattal és gondolkozzunk végre környezettudatosan. Bár az nem igazán divatos még manapság...

jónévez 2009.12.12. 19:58:01

@respecta /01: Jajaja!
De én nem is vagyok liberális, csak némely hozzászóló állítja magát annak, miközben mindent tagad, ami hagyomány -a modernségre, stb. hivatkozva.
Én csak kíváncsi vagyok, de az alapokat nem tudom megtagadni. Nem is kívánom senkitől azt, hogy egyetértsen, de ne is én alkalmazkodjam a "modern" eszmékhez, főleg: ne én szégyelljem már magam!!!

jónévez 2009.12.12. 20:15:59

@zsu28: Én elgondolkoztam. Szerintem a te környezettudatosságodnak az árát ne én fizessem meg, te mássz vissza a fára.

Azt írod, nem divatos a környezettudatosság? Dehogynem! Aki másra nem alkalmas, képtelen mást felmutatni, az mind környezetvédőnek mutatja magát. Mert fáj, hogy mások is tudnak élni a természet adta lehetőségekkel.

Élvezed a "természetkárosítás" gyümölcseit (pl.: internetet is használsz, stb), és felszólítasz MÁSOKAT, hogy ők ne tegyék. Tiszta Amerika.

jónévez 2009.12.12. 20:32:11

@Levéltetű: Az a kapcsolat, ami nem viseli el az ízléstelenséget, az nem nívótlan.

Én kevesebbszer házasodtam (csak egyszer), mint a divatos, és én nem "csak papír"-nak tartom ezt. Ez is nívótlan?
(és nővel házasodtam, bármilyen maradi dolog is ez...)

csakanyi 2009.12.13. 12:48:09

@Picitures: És belegondolt e- valaki abba hogy milyen kevés alkalom ez egy ember életében- gyerekkorától a sírig- kb 65-70 szer..
ennyi- Becsüljük meg a karácsonyt.

Rui Blaaz 2009.12.25. 00:16:22

ég már valakinél a szeretet tüze?
freonnal oltja?

kicsibeuss (törölt) 2009.12.25. 08:16:10

@Körömcsiga: Én meg azt értem a válaszodból, hogy te meg a fabútoraidat is kidobod a kukába pár hét után. Hát te tudod.

kicsibeuss (törölt) 2009.12.25. 08:26:17

@csakanyi: lehet, hogy én vagyok a hülye, de az év ~365 napjából miért csak 3-4 napon (karácsony, szülinap, névnap, valentin nap) fejezzük ki az érzéseinket. Én ezeken a napokon max. a negatív érzéseimet tudom kifejezni, és az év többi napján próbálok úgy cselekedni, mint más ezen a 4 napon a szerettével. Nem azt állítom, hogy az ünnepek rosszak, csak az az ünnep ami hazug. Én nem fogok több szülinapot és névnapot sem tartatni, hülyeség az egész. Nem nagy dolog, rajtam kívül még több milliárd ember képes volt arra, hogy megszülessen...és akkor mi van? Az ünnepeket meghagyom azoknak, akik ettől fontosabbnak érzik magukat. Köszöntem a lehetőséget.

kicsibeuss (törölt) 2009.12.25. 08:33:39

@Franky4fingers: szerintem az is az...bármilyen hihetetlen van ember lánya, aki nem szereti a virágcsokrot...és nem a virág miatt, hanem ami mögötte van. Miért kellene boldogságot éreznem levágott virágok láttán, ami néhány nap után a szemetesben landol?

respecta /01 2009.12.25. 08:48:50

@kicsibeuss: Sivár életed lehet, már meg ne bántódj.
Nem tehetsz róla, a szocializációs közeggel volt/van komoly probléma.
Kívánom, hogy egy igazi férfi megmutassa a valót neked! Ha avatarod adetvát, van rá esélyed.

jónévez 2009.12.25. 23:18:51

@kicsibeuss: Ha csalódtál az ünnepekben (karácsony, szülinap, stb...) akkor magadban keresd a hibát, hidd el megtalálod. Az ünnepet Te azért tartod tartalmatlannak, mert te magad vagy az.
Az emberiség azért tartja meg az ünnepeit (minden közösség a maga szabályai, érzései szerint), mert az különlegesebb nap a többinél, és az érzi nyűgnek, aki kizárta magát a közösségből, ezért azokon a napokon, amikor mások jól érzik magukat, ő még jobban érzi a maga kreálta magányt.
Azt írod, hogy köszönöd a lehetőséget. Ne itt köszönd, köszönd meg a családodnak, ha netán nincs családod, akkor a barátaidnak, de ha azok sincsenek, azt már magadnak "köszönheted".

Sárgakiskacsa 2010.01.22. 23:30:57

Nem kell feltétlenül 30 ezerért venni a műfenyőt, nem csak az nézhet ki jól. Mi 7 ezerért vettünk és ez nézett ki a legjobban. Sok olyat láttunk, ami 20-25 környékén járt és rosszabb volt, mint a mi 7 ezresünk... És tényleg szép, alig látszik rajta, hogy mű. Azért pedig mindenféleképp megérte megvenni, hogy innentől kezdve nem nyírunk ki minden évben egy szerencsétlen fenyőfát.

Árvácska 2010.03.15. 15:32:40

Ez a kérdés hasonlít a virág és a művirág fogalomkörének meghatározásához. Elsősorban anyagi megfontolások alapján vesznek műfenyőt az emberek (1 valódi fenyőfa ára 5000,- Ft). Több évig, kevesebb munkával karácsonyi hangulatot lehet teremteni az egyszer megvásárolt műfenyővel. Ilyen a művirág fogalma is! Sötét helyeken nem maradnak meg sem a cserepes, sem a vágott virágok. Igen élethű művirágok vannak, melyek a tudatalattinkra hatva pozitiv légkört teremtenek, díszítenek, szinesek. Én nem tartom izléstelennek. Többnyire ez is anyagi természetű megoldás, akinek naponta van pénze vágott, vagy cserepes virágot vennie az vegyen, hisz mégis csak élethűbb. Nagyon sokan úgy vagyunk vele, hogy szeretnénk környezetünket hangulatossá, szebbé tenni egy-egy alkalomra pl. karácsonyra. Nem olcsóak a műfenyők sem. Aki járatos a dekorációs anyagokban az ezzel tisztában van. Ha igazán szeretnék karácsonyi hangulatot varázsolni mű megoldásokkal lehet hogy drágább, s mondhatom nyugodtan, sokkal szebb is lehet (tökéletes, formás stb.) Ezek a díszítő elemek, dekorációk csak a hangulat előteremtésének a segédeszközei. Az igazi hangulatot azt mi egymás között, emberi kapcsolatainkkal nem feltétlen sok pénzzel szintén megteremtjük. Szerintem mindegy, hogy eredeti fenyővel, vagy műfenyővel dekoráljuk a lakást, a lényeg mit tartogatunk a szívünkben egymásnak, a másik családtagnak, ha már megteremtettük a külcsint.
süti beállítások módosítása