Ismét itt vagyok, saját felelősségemre távoztam abból a svájci idegszanatóriumból, ahová egy lesújtó kritika miatt kerültem be.

Néhány korábbi posztom (pl. ez vagy ez) alapján sokan hihetnék, hogy nincsenek barátaim, ez azonban nem igaz. Olyannyira nem, hogy eddigi életem során sajnos jó párszor kénytelen voltam segédkezni azon barátaim költözésénél, akik egy sokmilliós lakás megvásárlását követően sajnálták a pénzt egy költöztetésre szakosodott vállalkozó bevonására.

Hirtelen nem ugrik be, hogy volt-e már ilyen, de egy klisékre épülő sör- vagy lakáshitel-reklámban nagyon jópofának tűnhet, amikor egy napfényes hétvégi napon a jókedvű baráti társaság új lakásba költözteti egyiküket. Az elképzelt reklámfilm forgatás alatt természetesen üres hullámpapír dobozokkal, illetve hungarocell bútorokkal dolgoznak a szereplők, és a forgatókönyv szerint önfeledten kacagnak, amikor egy párna kiszakad és az új lakást beteríti a hófehér madártoll!

Nos ezúton jelezném azoknak, akik esetleg első költözésük előtt állnak, hogy ez az esemény cseppet sem idilli, főként a rakodómunkásnak és fuvarozónak felfogadott barátok számára nem. A legkellemetlenebb, hogy egy ilyesfajta segítségkérésre nehéz nemet mondani, hiszen mint tudjuk, az igaz barát a bajban is ott van, ha kell. Ha tehát nincs egy tengerentúlra szóló repülőjegyünk a költözés napjára, akkor komoly dilemma előtt állunk. A vonatkozó napunkat elcseszve és gerincünk épségét kockáztatva kénytelen-kelletlen igent mondhatunk, vagy reménykedhetünk, hogy a társaság másik öt tagja mind igent mond, és mondvacsinált egyéb elfoglaltságunk miatt hiányunk nem lesz emlékezetes.

Utóbbi esetben semmiképpen ne érezzük úgy, hogy barátunkat cserbenhagytuk - gondoljunk arra, hogy neki sem okoz lelkiismeret furdalást, hogy a mosógépet vagy a hűtőszekrényt hónuk alá kapó kopasz izomkolosszusok felbérlése helyett a 30-as karú haverjait, valamint azok nem teherszállításra kitalált Opel Astráját dolgoztatja!