Nem kerestem rá, de biztos vagyok benne, hogy különféle szakportálokon, blogokon számos cikk jelenik meg nap mint nap az uralkodó trendekről, a fejlődési irányokról, az új technológiákról, az internet jövőjéről. Mindeközben világszerte több ezer, 200-as IQ-val rendelkező egyetemista valószínűleg most is ott görnyed a gépe előtt, és mindegyikük egy olyan titkos weboldalon dolgozik, ami reményei szerint fél év múlva hatalmasat robbantva alapjaiban formálja át az internetezési szokásokat. Ha jól sejtem, legtöbbjük jelenleg ott tart, hogy már kiválasztotta a jól csengő nevet (pl. Punzee.com*), illetve az arculat alapját képező rikító színt. Ezek után már csak egy "újszerű", közösségeken, kapcsolatokon, tartalom-megosztáson, kommentáláson alapuló átláthatatlan rendszert kell fejlesztenie, és ha szerencséje van, másnap már a Wall Street-en találja magát!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

Nos, valahogy így születhetett a tumblr is, amit én csak a napokban ismertem meg. Az úgy kezdődött, hogy hivatásos bloggerkért kötelességemnek érzem, hogy folyamatosan rajta tartsam ujjamat a blogvilág ütőerén, ezért megpróbáltam képbe kerülni a villáminterjú vs. miniriport blogháborúval kapcsolatban is (ha jól gondolom, utóbbi veszített, mivel már nem létezik). Információgyűjtésem során kötöttem ki Bede Márton tumblr oldalán, de ami ezután következett az felért egy hallucinogén gomba hatásával... Akárhova kattintottam, újabb és újabb színes oldalak jöttek fel, zavaros hozzászólásokkal, kaotikus linkrengeteggel, és ami a legfrusztrálóbb, hogy egy idő után ugyanazokat a mondatokat, kommenteket láttam viszont mindenhol! Úgy éreztem magam, mint az öregek, akik mindent tudó DVD lejátszót kapnak karácsonyra jól kereső gyermekeiktől. Zúgó fejjel zártam be az ablakot, és azon kezdtem gondolkodni, hogy egy időre elvonulok a hegyi házamba és mostantól a sznob írókhoz hasonlóan kardigánban, mechanikus írógéppel folytatom cikksorozatomat!