Előrebocsátom, hogy a posztban azokról lesz szó, akik nem vállalkozóként, (rész)tulajdonosként, hanem klasszikus alkalmazottként felsővezetnek. Tisztában vagyok vele, hogy a nagyvállalatok működésének visszásságaival filmek, filmsorozatok, képregények, blogok stb. tucatjai foglalkoznak, de még mindig sokan vannak, akik a csúcsmenedzsereket óriási feszültség alatt élő, munkamániás szakembereknek tartják.
A stressz természetesen jelen van az életükben, csakhogy ennek oka egészen máshol keresendő. Joggal gondolhatnánk, hogy egy felsővezető legnagyobb félelme, hogy komoly tapasztalata, felkészültsége ellenére rossz stratégiai, üzletpolitikai döntéseket hoz, amelyekkel romba dönti a vállalatot és alkalmazottak százai kerülnek az utcára. Ez ugyebár óriási felelősség! Az igazság azonban az, hogy egy busás fizetésért és prémiumért bejáró felsővezetőt egyetlen, általa nehezen befolyásolható dolog tart rettegésben: nehogy valaki, aki alatta van és érdemi, kézzelfogható munkát végez nagyot hibázzon, késedelembe essen, ezzel közvetve veszélybe sodorva az ő pozícióját, szakmai renoméját.
Nap mint nap az okoz nekik szorongást, nehogy por kerüljön a gépezetbe, nehogy bármilyen negatív esemény miatt rájuk terelődjön a figyelem. Ebből kifolyólag munkaidejük 87%-át az alkalmazottak dolgoztatása, számonkérése, beszámoltatása tölti ki különféle megbeszélések, értekezletek formájában. Naptárjuk mindig tele van, kommunikációs stílusukra jellemző a türelmetlenség, a gondterheltség, az ál-elégedetlenség, a célratörő, indulatos beszéd. A naivabb beosztottak hajlamosak azt gondolni: a nagyfőnöknek mindig rossz napja és rengeteg dolga van, ne akarjunk a helyében lenni!
Bár 3 hetes szabadságuk alatt hiányuk senkinek nem tűnik fel, semmiképpen nem állítanám, hogy a felsővezetők feleslegesek, hiszen kapcsolatrendszerük, tapasztalatuk, el nem vitatható éleslátásuk azért hozzájárulhat egy cég sikerességéhez. Az azonban komoly TÉVHIT, hogy a szívinfarktus leginkább őket fenyegeti! Nekik ugyanis van választásuk és nagyot hibázni sem tudnak. Büszkék rá, hogy a részletekkel nem foglalkoznak, a nem kedvükre való feladatokat egy tollvonással ledelegálják, írni-olvasni-számolni bevallottan nem szeretnek. Kedvenc Outlook funkciójuk a „Továbbítás” gomb, elfoglaltságuk mértékét szeretik a szándékosan olvasatlanul hagyott levelek számával érzékeltetni. Munkaidejüket felesleges házon kívüli találkozókkal, hosszú „üzleti ebédekkel” teszik még rugalmasabbá.
Hacsak nem vállalnak túl nagyot egy monacói jacht megvásárlásával, anyagi gondokkal nem küzdenek, állásuk esetleges elvesztése már rég nem egzisztenciális, hanem csak presztízs kérdés. Hétköznapi problémáik nincsenek, ügyes-bajos elintéznivalóikban titkárnőjükre támaszkodnak. A babérok learatásában szívesen közreműködnek, kudarc esetén pedig rajtuk kívülálló körülményekre hivatkozva, de a balhét hősiesen elvíve emelt fővel távoznak.
VAN ingyen ebéd.
