HTML

Tévhitek blogja

A kendőzetlen igazság bosszantó tévhitekről, téveszmékről...

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Friss topikok

Linkblog

HTML

Tévhit #30: Az övtáska gáz

2009.11.18. 10:48 :: misbelief

Legújabb karcolatom későbbi szakaszában fogok példákat felhozni arra, hogy mi az, ami valóban gáz, az övtáska azonban - persze megfelelő körülmények között használva - nem az!

Jó néhány évvel ezelőtt a trendkövető társadalmi réteg valamiért kipécézte magának ezt a nagyon is praktikus terméket és az övtáska elleni keresztes hadjárat azóta is tart. A dolog mögött én természetesen igen befolyásos érdekkörök (kézitáska maffia) ténykedését sejtem, hiszen a tudatos és kitartó lejárató-kampány észérvekkel egyszerűen nem magyarázható. TÉVHIT, hogy övtáskát használni gáz!

Azokban a hónapokban, amikor már az átmeneti kabát sem indokolt, egy férfiember számára az övtáska a legalkalmasabb eszköz a pénztárca, az iratok, a mobiltelefon, a lakáskulcs, slusszkulcs stb. tárolására. Minden kéznél van, nagyjából tolvaj-biztos, továbbá az ember mindkét keze szabad (girosz evés ugyebár!). Megfelelő övbeállítással problémamentesen lehet vele ülni, állni, gyalogolni, biciklizni, sőt, a haladó felhasználókat még pisáláskor sem zavarja! A nadrágzsebekbe beerőszakolt telefon, kulcs stb. hátrányait ugye senkinek nem kell bemutatni? Ami pedig a kinézetet illeti: mivel az övtáskák jellemzően sportos kivitelben készülnek, nyilvánvaló, hogy nem javasolt őket szmokinghoz felvenni, de hát nem igaz ugyanez a töretlen népszerűségnek örvendő sport hátizsákokra vagy oldaltáskákra is? Akkor meg?! Jó, nem mondom, hogy csajozós, de a szottyadt seggű (Copyright by CérnaGéza), trottyos női csípőnadrág meg nekünk nem tetszik...

A fentiek hatására elbizonytalanodott olvasóimnak itt egy megkezdett lista a valóban gáz dolgokról:

  • Autóstáska: nem néz ki jobban, mint az övtáska, ellenben az egyik kezet (hónalj alá helyezés esetén az egész kart) mindig lefoglalja.
  • Nyakig begombolt ing nyakkendő nélkül: nem csak retardált külsőt kölcsönöz, de az agyi vérellátást is akadályozza (mondjuk utóbbi nyakkendővel még inkább igaz).
  • Mellkasig felhúzott nadrág: szintén debilitást sugároz és vélhetően a heréknek sem tesz jót.
     

... aki tudja, kérem folytassa!

163 komment

Címkék: divat övtáska

Tévhit #29: Giroszost nyitni jó üzlet

2009.11.16. 10:19 :: misbelief

 

Jó-jó, tudom, hogy kicsit erőltetett a cím, de ezt a témát valahogy be kellett szorítanom blogom keretei közé. Egy ilyen cikk megírása előtt egy oknyomozó újságíró valószínűleg hajléktalannak álcázva magát megfigyelné egy girosz-büfé átlagos napját nyitástól zárásig, én azonban inkább maradok a spekulációnál.

Mindig is foglalkoztatott a girosz alapját képező hús életútja, azaz, hogy hogyan kerül az a fél mázsa húsfilé arra a bizonyos forgó rúdra, illetve elég-e egy kisvállalati életciklus arra, hogy a feltűzött hústömeg legalább egyszer elfogyjon. A városban járkálva számos girosz-büfé keresztezi utamat, és napszaktól függetlenül szinte mindegyiknél fullra töltve forog a sütő, éppen csak a külső néhány centiméteres réteg van levagdosva.

Sosem láttam még csupasz giroszsütő gépet, de feltételezem, hogy egy fenyőfaszerű nyárs-rendszerről van szó, amire valaki, valamikor - becslésem szerint kétnapi megfeszített munkával - rátűzögetett 3 birkát / 20 pulykát / 100 csirkét. A gép ettől fogva éjjel-nappal folyamatosan süti a húst, a 6-8. hónapban talán már a legbelső réteg sem véres. Nyilvánvaló, hogy a hústömeg zárás után sem kerül be a hűtőszekrénybe, hacsak nem a reptereken alkalmazott bőröndfóliázó-gépet hívják segítségül, majd a kúpalakú monstrumot a polcnélküli hűtő egyik sarkába állítják. Vevőként bele sem akarok gondolni, hogy az általam jóízűen elfogyasztott húst még a büfés 10 éve elhunyt dédanyja tűzte fel.

A fentiek alapján azt gondolom, hogy a kezdeti hús-beruházás felesleges és nagyon lassan térül meg. Ha valamely olvasóm éppen girosz-büfé nyitását fontolgatja, kérem fogadja meg a következő tanácsot: a nyárs-rúd helyére esztergáltasson egy legalább 25 cm átmérőjű rozsdamentes fémhengert, majd reggelente vonja be maximum 1-1,5 cm vastag húsfilével. Girosz-büféje a laikus szemlélő számára semmiben sem fog eltérni az iparági sztenderdtől, ugyanakkor már akár 3 kiló csirkemell filével el lehet indulni! Sok sikert kívánok hozzá!

17 komment

Címkék: üzlet gyros hús vállalkozás büfé girosz

Tévhit #28: A kemény zene keménnyé tesz

2009.11.12. 07:42 :: misbelief

Egy korai munkámban próbáltam már kifejezni, mennyire szánom azokat az embereket, akik tudatosan választott külsőségek révén (öltözék, frizura stb.) kívánnak egyéniséggé válni. Mai posztom egy ezzel közeli rokonságban álló jelenséggel foglalkozik.

Sokak számára ismerős lehet az ezüstkeretes szemüveges, hosszú (esetenként zsíros) hajjal rendelkező nádszálvékony rocker karaktere, hiszen minden középiskolai osztályban van legalább egy ilyen. A további külső jellegzetességek felsorolásától megkímélem olvasóimat, a Modorosblog már biztosan rég megtette. Én elhiszem, hogy a szóban forgó srácoknak tényleg bejön a "heavy metal", ezzel nincs is gond, azonban kinézetükkel véleményem szerint mást is ki szeretnének fejezni, mégpedig azt, hogy ők bizony kemények. Szerintük egyértelmű ugyanis, hogy aki rekedten éneklő, sokszor balhékba keveredő, turnébuszban rajongólányokat kefélő szőrös fickók lemezeit hallgatja, az maga is részesévé válik a vad rock and roll életformának. Nem akarom ismételni magamat, ezért csak jelzem, hogy nagyjából ugyanezek mondhatók el a gengszter rap bő nadrágos, baseballsapkás követőiről is (sőt, ma már inkább ezt választja, aki kemény szeretne lenni).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szomorú igazság azonban az, hogy ezek az önmagukat lázadónak és keménynek tartó fiatalok lelkük mélyén ugyanúgy rettegnek a lakótelepi iskola szigorú kémiatanárától, mint Bochkor Gábor a munkanélküliségtől. Kérem ezért a kedves szülőket: még idejében beszéljék le mutáló gyermeküket a bohóckodásról, továbbá hívják fel figyelmüket, hogy egy ember mindennapjait nem a zenei ízlése kell, hogy meghatározza.

56 komment

Címkék: rapper rocker egyéniség rajongó

Tévhit #27: A múzeumokban suttogni kell

2009.11.10. 14:11 :: misbelief

Nem vitás, hogy a múzeumok a kultúra fellegvárai, segítségükkel többek között bepillantást nyerhetünk letűnt korok mindennapjaiba, hajdani művészek, közéleti személyiségek regényes életébe, megismerhetjük fontos történelmi események, szakmák, tudományok stb. tárgyi emlékeit.

A múzeumlátogatásnak megvannak a maga íratlan szabályai: a jellemzően nyikorgó parkettájú termekben csakis síri csendben, visszafogott léptekkel szabad közlekedni, hátunk mögött összekulcsolt kezekkel minden vitrin előtt legalább jelzés szintjén meg kell állni, végezetül pedig - ha nagyon muszáj - kizárólag suttogva szabad megszólani. A szabályok betartásáról a terem sarkában ülő visszeres lábú néni puszta jelenlétével, kegyelmet nem ismerő tekintetével gondoskodik. Hogy ez a szokás és ezért ennek így kell lennie? TÉÉÉVHIT!

A fentiek fényében nem csoda, hogy a lakosság zöme nem rajong a múzeumokért, annak ellenére, hogy a kiállítások sok esetben valóban érdekesek.

Furcsamód az állatkertben például nem elvárás a finomkodó viselkedés, pedig ott az üveg mögött nem megsárgult papír fecnik vagy elkorhadt tárgyak fekszenek, hanem érző lények (pl. svábbogár) élik világukat. Véleményem szerint, ha megengedjük a gyerekeknek, hogy kopogásukkal megzavarják a férjét éppen felfalni készülő imádkozó sáskát, akkor igazán nem várhatjuk el felnőtt emberektől, hogy élettelen tárgyakat megszeppenve nézzenek. Futkorászó, üvöltöző hülyegyerekeknek persze nincs helye az értékes tárgyi emlékek között, de a múzeumokban oly jellemző fagyos légkör egyáltalán nem indokolt...

81 komment

Címkék: múzeum

Tévhit #26: A Windows szar

2009.11.09. 09:29 :: misbelief

Huszonöt Negyedszáz tévhit ismertetése után blogom újabb mérföldkőhöz érkezett, a mai téma ugyanis az első olyan, amely olvasói megrendelésre készült (köszönet MegaBrutal-nak!).

A félreértések elkerülése végett szeretném jelezni, hogy kizárólag olyan olvasói javaslatokat fogadok el, amelyekkel én is egyetértek! Ezzel kapcsolatban üzenem a képviselő úrnak, hogy a kenőpénzt köszönettel megkaptam, piszkozatban van már a „Tévhit #[…]: A politikusok korruptak” című poszt, türelem!

Na de térjünk a tárgyra. Az APEH után a világ második leggyűlöltebb cége a Microsoft, amely sokak szerint emberek millióit sanyargatja szánalmas, lassú, folyamatosan lefagyó szoftvereivel. Időről időre hiába próbálkoznak karikás szemű, egyre elkeseredettebb programozóik a felhasználók kedvébe járni egyre szebb képernyővédőkkel vagy a pasziánsz grafikájának javításával, a várt hála, megbecsülés, elismerés mindig elmarad. Képzeljük csak el, milyen érzés lehet, hogy hónapokon keresztül dolgozunk valamin, szinte gyermekünknek tekintjük, majd bemegyünk egy bankfiókba vagy okmányirodába, ahol vadidegen emberek ócsárolják, netán winfosnak csúfolják szellemi termékünket. És ráadásul nem is megalapozott a véleményük, ugyanis TÉVHIT, hogy a Windows olyan rossz lenne!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gondoljunk bele, mennyivel könnyebb dolga volt a Coca-Cola-nak! Nekik elég volt egy cukros italt összekeverni, ahhoz, hogy világcég legyenek, a Microsoft azonban a nehezebb utat választotta: ők nyomtatott áramkörökbe kezdtek életet lehelni! Természetes, hogy az utóbbiban nagyobb a hibalehetőség, a legnagyobb igyekezet ellenére is. Elég ha egy válófélben lévő programozó elüt egy $ jelet a forráskódban és egyenes az út a kékhalálhoz. Ennek ismeretében azt hiszem belefér, hogy havi egyszer elveszítjük az órák óta tökéletesített Excel táblázatunkat, ez még igazán nem ok a közutálatra!

Meggyőződésem, hogy a Microsofttal szembeni ellenszenv máshol gyökerezik: az szúrja a felhasználók szemét, hogy Bill Gates úgy a világ leggazdagabb embere, hogy 10-ből 8 ember illegálisan használja a szoftvereit, azaz nem is fizetett érte!

56 komment

Címkék: microsoft windows bill gates

Tévhit #25: Az angolban a kiejtés a legfontosabb

2009.11.06. 10:35 :: misbelief

Elcsépelt közhely, hogy a mai világban elengedhetetlen a legalább középszintű angoltudás, azonban sokan nem szívesen szólalnak meg ezen a nyelven, mivel félnek, hogy rossz kiejtésük miatt nevetség tárgyává válnak embertársaik körében. Ez az aggodalom bizony egyáltalán nem alaptalan, mivel hazánkban igen közkedvelt dolog megmosolyogni, kritizálni mások angol kiejtését. Komoly TÉVHIT azonban, hogy valakinek az angoltudását elsősorban a kiejtése alapján lehet megítélni, a kettő ugyanis nem mindig jár együtt. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen nem árt, ha az ember törekszik arra, hogy minél jobban elsajátítsa az anyanyelvűek kiejtését (bár ezzel is vigyázni kell, emlékezzünk csak szegény Albert Györgyi esetére!), ugyanakkor én például sokkal jobban elismerem és irigylem, ha valaki esetleg nem a legjobb kiejtéssel, ugyanakkor gördülékenyen, választékosan, frappáns kifejezéseket használva beszél egy számára idegen nyelvet. Sokszor látni a tévében ázsiai üzletembereket vicces angol akcentussal, akik ennek ellenére százszor jobban beszélik a nyelvet, mint a magukat három angol óra után tiszteletbeli amerikainak érző személyek (lásd Speak).

Érdekes módon egyébként a többi világnyelv esetében valamiért nem kap akkora fókuszt az anyanyelvi szintű kiejtés fontossága, sőt továbbmegyek, az autentikus német vagy olasz hanghordozás leginkább csak paródiákban szokott visszaköszönni. Véleményem szerint, ha angol tanulásról van szó, érdemesebb inkább az életszerű kifejezéseket, mondatszerkezeteket gyakorolni, tökéletesíteni, mivel hacsak nem költözünk ki 20 évre angol nyelvterületre, kiejtésünk a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem fogja megközelíteni egy texasi óvodásét!

183 komment

Címkék: angol nyelv kiejtés

Tévhit #24: A mutatós óra jobb…

2009.11.03. 23:09 :: misbelief

Tisztázzuk mindjárt a legelején: iparművészeti, esztétikai szempontból az analóg (kar)órák vita nélkül a digitális kijelzős órák felett állnak - egyszerűbben fogalmazva jobban néznek ki, vagy legalábbis dizájn tekintetében többet lehet belőlük kihozni. A karóra egyben fontos divatkellék, és a mai társadalmi normák szerint a fekete gumiszíjas CASIO kvarcóra egy bizonyos kor felett már csak sportolás esetén megbocsátható. Jómagam is mutatós órát használok, nekem is jobban tetszenek, azonban van a kérdésnek egy másik vetülete!

A cipőfűzés és az olvasás-írás elsajátítása mellett a gyerekek szellemi fejlődésének egyik legfontosabb fokmérője, hogy tudják-e már olvasni a mutatós órát. Ebből egyenesen következik, hogy egy intelligens, felnőtt embernek a divattól függetlenül is analóg órát illik használnia, ezzel is mutatva érettségét. Ez azonban egy újabb TÉVHIT!

Az óra alapvető funkciója, hogy információt szolgáltasson a pontos időről. Ezt eleinte napórával próbálták megoldani, ugrunk pár évszázadot és jött a felhúzós, fogaskerekes analóg óra, néhány évtizede pedig ugyebár megjelentek a digitális órák.

Na most tegye mindenki a szívére a kezét: álmunkból felkeltve mit tudunk gyorsabban értelmezni? Azt, hogy „19:52” vagy hogy a kismutató valamivel a 8. strigula alatt áll, a percmutató pedig a 9. és a 12. strigula között kb. félúton? Vajon miért vágná rá zavarában majdnem mindenki, ha az utcán megállítanák, hogy „10 perc múlva ööö 8”, ahelyett, hogy az óra által kijelzett valós időt olvasná le?! Azért mert, ha nem is valljuk be, de a mutatós óra értelmezése egy felnőtt ember számára is nagyobb kihívás, mint a digitális számok automatikus leolvasása! Régen nem volt alternatíva, de ma van (végül is egy idő után az abakuszt is leváltotta a számológép).

Összességében azt kell mondanom, hogy a digitális órák méltatlanul lenézett termékek az értelmiség körében, noha a pontos idő megállapítására mindennél jobban alkalmasak! Köszönöm a figyelmet.

46 komment

Címkék: óra analóg digitális

Tévhit #23: Szabadság alatti feltöltődés

2009.11.01. 21:12 :: misbelief

Most csak azok figyeljenek ide, akinek nem a munkája a hobbija, vagy nem a hobbija a munkája, azaz éles határ húzódik a jól megérdemelt szabadság és a dolgos hétköznapok között. Nyilván sokan ismerik azt a jelenséget, amikor a szabadságról visszatérő kollégát „Na, kipihented magad?” típusú, nem őszinte kérdésekkel fogadják a munkatársak (főként a felettesek), finoman éreztetve, hogy most aztán ideje megbűnhődni a világjárással elvesztegetett egy-két hét miatt. A közfelfogás szerint szabadságot követően az ember kisimultan, feltöltődve, újult erővel veti bele magát a munkába, ég a vágytól, hogy már az első munkanapon megkétszerezze a termelést. Azt hiszem nem is kell mondanom, hogy ez egy TÉVHIT!

Skulo nevű törzsolvasómon kívül biztos majdnem mindenki megtapasztalta már a szabadságot követő „mit keresek már megint itt” érzést,  azaz amikor még bőven jetlag-gel küzdünk a Budapest-Tihany közötti időeltolódás miatt, de a főnök máris zavaros munkahelyi ügyekkel traktál bennünket. Több napba is beletelik ugyanis, mire az ember visszatér a valóságba és megbarátkozik a gondolattal: kisebb megszakításokkal újabb kb. 260 szürke hétköznap következik. Szó sincs feltöltődésről, feltámadt tettvágyról, függetlenül attól, hogy egyhetes olajos masszázs kúrán vettük-e részt, avagy végiggyalogoltunk a Kínai Nagy Falon.

Ezúton kérek tehát mindenkit, hogy legyünk tekintettel szabadságról visszatérő munkatársaink érzéseire, ne untassuk őket az előző hetek érdektelen munkahelyi történéseivel, ellenben segítsünk nekik fokozatosan visszailleszkedni a mindennapokba!

20 komment

Címkék: szabadság nyaralás munkahely főnök üdülés

Tévhit #22: A digitális képkeret jó ajándék

2009.10.29. 07:53 :: misbelief

Közeleg a Karácsony, azaz újra itt a dilemma, hogy kinek mit vegyünk ajándékba. Az utóbbi évek slágerterméke lett az ún. digitális képkeret, ami nem más, mint egy kisméretű, túlárazott LCD monitor, minimális többletfunkciókkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első ránézésre a dolog valóban hihetetlenül jó ötletnek tűnik! Nem kell többé azon stresszelni, hogy mi legyen az az EGY kép, amit kiteszünk a polcra, hiszen mostantól 1000 kép mehet körbe-körbe a gyerekekről és a legutóbbi nyaralásról. Hogy mi ezzel a probléma? Vegyük sorra:

  • Egyrészt kevesek jutnak el oda, hogy szakítanak 20 percet az életükből a képek gondos kiválasztására, ezért az esetek többségében csak bedugják a pendrive-ot 1800 darab béna képpel, amiből legalább 1600 ugyanazt az eseményt, személyeket stb. ábrázolja fél perces időkülönbséggel.

  • Akár szelektált képgalériáról van szó, akár vágatlan „tekercsről”, egy átlagember az üzembe helyezés után körülbelül 1 percig képes 100%-osan a diavetítésre koncentrálni, utána rájön, hogy a körbemenő képsorozatot már kívülről fújja és halálra unja.

  • A képkeret tulajdonosa ezután persze meggyőzi magát, hogy a berendezés nem is arra való, hogy programszerűen nézzük, hanem csak úgy végezze a dolgát a polcon, néha odatekintünk, szívünkbe pedig melegség költözik az éppen kivetített kép láttán. Az első napon ez még működik is, bár a lelke mélyén már akkor mindenki érzi, hogy azért napi 24 órában csak nem kéne járatni a gépet, áramszámla, globális felmelegedés meg minden. Úgyhogy eljön a másnap, amikor a készülék már nem kerül bekapcsolásra, hiszen „most éppen tévét fogunk nézni” vagy „most csak 10 percet leszek a helységben, minek kapcsoljam be” és így tovább.

  • Végezetül tehát a digitális képkeret egy porfogóvá lényegül, mígnem egy napon, az általa foglalt konnektor szükségessé válása miatt bekerül a fiókba örök álmot aludni...

39 komment

Címkék: karácsony ajándék digitális képkeret

Tévhit #21: Turistaként a helyiekre kell hallgatni

2009.10.26. 22:04 :: misbelief

Webkettes utazási portálok, blogok, utazási fórumok elcsépelt tanácsa, hogy külföldön járva - főként városlátogatások alkalmával - ne az útikönyvek, hivatalos prospektusok ajánlásai alapján válasszunk éttermet, hanem nézzük meg, hol esznek a helyiek. Szintén gyakorta olvasni, hogy felejtsük el végre a turistacsalogató helyszíneket, ismerjük meg inkább a bennszülöttek titkos tippjeit! Mindezek nagyon jól hangzanak, de sajnos ki kell ábrándítsam olvasóimat: ez az egész egy TÉVHIT.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nézzük akkor sorjában. Én egy átlagos budapesti lakos vagyok, itt születtem, itt élek néhány évtizede. Budapest világváros sok nevezetességgel, tavasztól őszig kedvelt turisztikai célpont. Tegyük fel, hogy egy zavarodott turista – követve az interneten olvasottakat – buzgón keresni kezdi a helyiek által igénybevett éttermeket. Kezdjük ott, hogy Olaszországban ez még talán működne, hiszen ott elég az 1 m2-re eső kék inges, Armani öltönyös, lenyalt hajú fickók számát megállapítani, de itthon jóval kevésbé karakteres a kép. Na de lépjünk ezen túl, és mondjuk, hogy a szóban forgó turista valahogy kiszúrta, hogy egy étterem tele van magyarokkal. Például ott ülök én is, mivel történetesen a belvárosban dolgozom. Na most, ha egy külföldi turista az alapján választana éttermet, hogy meglesi, hol ebédelünk a kollégáimmal, hát nem minden esetben járna jól. Addig rendben van a dolog, hogy a turistalehúzó helyeken (4000 Ft/Gulashsuppe) valóban nem fog minket megtalálni, azonban arról szó sincs, hogy bármelyik hétköznapi ebédelős helyemet jó szívvel ajánlanám neki. Ha ugyanis ilyen egyszerű lenne a képlet, akkor az azt jelentené, hogy a város tele van jó kajáldákkal, ami nem igaz. De hát enni valahol kell.

És akkor át is térhetünk a második kérdéskörre: ugyan már, milyen titkos tippeket tudnék én adni egy engem leszólító turistának? Semmilyet. Elég jól ismerem Budapestet, de ha valaki nekem szögezné a kérdést, hogy mit csináljon, hát nem sok okosat tudnék neki hirtelen mondani, mármint olyat, amit nem talál meg az útikönyvében vagy nem jön rá magától. Ha pedig azt kérdezné, hol egyen (jó áron, finomat, emlékezeteset, magyarosat stb.), még nagyobb bajban lennék...

Miért lenne ez másképp, amikor én vagyok turista külföldön?!

13 komment

Címkék: budapest utazás étterem helyismeret turista városlátogatás

Tévhit #20: A jogász szakma vonzó

2009.10.23. 13:04 :: misbelief

A filmrendező után egy újabb szakmáról szeretném lerántani a leplet, igaz, más szempontból.

Az utóbbi 5-10 évben – főként az előnyösebb külsejű fiatal nők körében – egyre divatosabb lett a jogi egyetem. Gyakorta hallani „modellkedéssel” (hagyjuk...) foglalkozó 18-20 év körüli picsáktól hölgyektől, hogy természetesen nem kívánnak örök életükben ebből élni, komolyabb terveik vannak, például jogot akarnak tanulni (10-ből 8). Ezzel azt szeretnék sugallni, hogy a látszat ellenére ők nem üresfejű szexuális tárgyak, másrészt valóban vonzza őket a jogász szakma. Még be sem adták a jelentkezésüket az egyetemre, de már látják magukat Chanel kosztümben, fekete vastagkeretes szemüvegben, marhabőr mappával felfutni a bíróság monumentális lépcsőjén, mindezt persze a sajtó kereszttűzében. Odabent aztán – ahogy a filmekben, sorozatokban látták – választékos nyelvezettel,  lehengerlő módon érvelnek, vitatkoznak, tiltakoznak, védőbeszédet mondanak, ügyfelük felmentése után pedig felszabadultan ölelkeznek (alatta világmegváltó zene...). A másik alternatíva, hogy egy irodaház pazar panorámájú igazgatósági tárgyalójában egy hosszú asztalnál ülnek, és éppen egy 5 milliárd dolláros szerződés aláírásán fáradoznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Remélem, nem sok fiatal lány (és persze srác) álmát teszem tönkre azzal, ha kimondom, hogy ez egy TÉVHIT. Sokan persze már ott elbuknak, hogy nem sikerül a felvételi, de aki bejut, lassan-lassan az is rájön, hogy mennyivel egyszerűbb volt kurválkodni. A jogász szakmát ugyanis még a 15 év múlva már sztárügyvédként praktizáló nagyokosok is rabszolga aktakukacként kezdik, a legtöbben viszont karrierjük végéig jobbára azok is maradnak.

Egyesek dögunalmas ingatlan adásvételi szerződések készítésével, Bt-k, Kft-k alapításával foglalkoznak, mások 30 oldalas hitelszerződéseket, illetve fióknak készülő szabályzatokat szövegeznek és tördelnek Word-ben, megint mások könyvtárnyi dossziékban ellenőrzik az aláírások hitelességét. Mindemellett a munkaidő (főleg a nemzetközi jogi irodáknál) megegyezik az ébrenléti órákkal. Megkérem tehát a jogi szakmával kacérkodó fiatalokat, hogy kétszer is gondolják meg, tényleg ér-e ennyit a "Dr." előtag.

25 komment

Címkék: ügyvéd jogász

Tévhit #19: Hosszú hétvége előtt félévnyi élelmet kell beszerezni

2009.10.21. 07:39 :: misbelief

Mivel közeleg október 23-a és szerencsére idén is hétköznapra esik, újabb hosszú hétvégének nézünk elébe. Az ország ilyenkor két részre szakad (nem, nem az ünnepi megemlékezésekre gondolok), az egyik fele útnak indul wellnessezni (erről lásd korábbi posztomat), a másik fele otthon marad. Az elutazók étkezését vélhetően a szálloda biztosítja, így jelen tényfeltáró írásom elsősorban a második csoportnak szól.

A hosszú hétvégék előtti munkanapok estéin megfigyelhető, hogy a hipermarketek parkolója a szokásosnál is jobban megtelik, bent pedig felajzott tömeg harcol az utolsó mázsa lisztért és cukorért. A bevásárlókocsik púposra tömve („alapvető élelmiszerekkel” + akciós DVD lejátszóval), a pénztáraknál kígyózik a sor, az üzlet teljes fordulatszámon pörög. Mindez azért, mert egy, esetenként két napig zárva lesznek a boltok, illetve mert plusz egy-két napig nem lehet a munkahelyi menzán ebédelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérem szépen, ez egy TÉVHIT! Mikor jön már rá ez a kegyelmet nem ismerő tömeg, hogy azon a napon, amikor a boltok zárva vannak, AMÚGY SEM mennének vásárolni, illetve, hogy plusz egy-két nap miatt nem kell egy raklap lisztet, tejet, kenyeret betárazni? Értem én, hogy háborús reflexek, meg '56 meg minden, de ez akkor is nonszensz! Hiszen, ha minden kötél szakad, az augusztus 20-a előtt zsákmányolt 50 kiló krumpliból biztos akad még a spájzban!

56 komment

Címkék: ünnep 1956 bevásárlás wellness hosszú hétvége

Tévhit #18: Kisösszegű tartozást visszakérni pitiáner dolog

2009.10.19. 20:56 :: misbelief

Biztos sokan ismerik azt a kellemetlen érzést, amikor egy egzisztenciálisan nem rászoruló, de az adott élethelyzetben készpénzhiányban szenvedő, nem a legközelebbi ismerősüknek („A fenébe, a kabátomban hagytam a tárcámat!”) kölcsönadnak 1-2 ezer forintot, és később nem „merik” visszakérni, inkább türelemmel várnak a csodára (az esetek többségében ugyanis a kisegített ismerősnek perceken belül kimegy a fejéből a dolog). Ennek a frusztráló érzésnek az az oka, hogy ma, amikor a kifelé mutatott kép sokat számít, az emberek pitiánernek, kicsinyesnek éreznék magunkat, ha a fenti összeg behajtásán fáradoznának, ugyanakkor nyomasztja őket, hogy előző nap pont ennyit nem voltak hajlandók kiadni egy tábla csokiért.

A kicsinyesség azonban egy TÉVHIT! Egy napi kenyérgondokkal nem küzdő ember minden reggel lehúzhatna a WC-n egy 200-ast, alapjaiban nem rengetné meg az életét, talán fel sem tűnne, érthető okokból azonban mégsem teszünk ilyet (kivéve a rapperek, akik elszívják). Tegye mindenki a szívére a kezét, egy bevásárlókocsiba ragadt 100-as érme pszichésen sokkal fájdalmasabb, minthogy két perccel előtte elköltöttünk 20.000 forintot kajára és egyebekre! Teljesen megalapozott tehát az érzés, hogy a pénzt vissza kell szerezni, különben a tüske örökre bennünk marad.

Győzzük meg magunkat, hogy ismerősünk a dolgot valóban elfelejtette, és neki jóval kellemetlenebb lesz, amikor a szándékos sikkasztás sunnyogás gyanúja ellebeg felette. De hogyan is csináljuk? Nos, itt van a végére néhány tipp, hogy praktikus tanácsokkal is szolgáljak:

    • Legközelebb mi ne vigyünk pénztárcát, így egy kiprovokált ellenirányú ügylettel zárható a pozíció.

    • Kérdezzük meg cselesen: „Fú, nem neked lógok egy ezressel?”, hátha ez kiugrasztja a nyulat a bokorból.

    • A kölcsönadás másnapján kérdezzük meg, nem tud-e felváltani egy ötezrest 3 db kétezresre.

    • Az éj leple alatt szívjunk le az autójából a tartozásával megegyező értékű üzemanyagot. 

Segítsünk egymásnak, további tippeket várok a kommentek között!

Ezenkívül valaki a blogger társadalomból legyen szíves írja meg, hogy hogyan kell a főoldalakra rövid bejegyzéseket tenni, úgy, hogy a teljes poszt a „tovább” gomb után jelenjen meg??

11 komment

Címkék: tartozás

Tévhit #17: Nagy autó = kis farok

2009.10.18. 23:54 :: misbelief

Jogi nyilatkozat: jelen poszt spekuláció, kizárólag a logikán alapszik, nem végeztem felmérést uszodák, fitnesz termek stb. parkolójában és öltözőjében, tekintettel arra, hogy kifejezetten taszít és ezért kerülöm az utóbbi helyeken egy szál pöcsben flangáló férfitársaim látványát. Kérem tehát a nagyautós fickókra specializálódott női olvasóimat (nem szégyen!), hogy statisztikákkal támasszák alá, avagy cáfolják meg az alábbi megállapításaimat!

Nos tehát, kiindulópontom az, hogy nagy, drága autója annak van, akinek van rá pénze, vagy lenne rá pénze, ha nem kapott volna a cégétől egyet. A maffiózókat, nagy vagyont öröklőket, lottónyerteseket leszámítva sok pénze annak van, akinek jó állása van, vezető beosztást tölt be. Akármennyire ellenszenves is ez, be kell látni: ahhoz, hogy valaki magasra jusson, bizonyos értelmi szint mellett kell egyfajta egoizmus, exhibicionizmus, hatalomvágy, önbizalom, karizma, vezetői képesség stb. Véleményem szerint az ilyen ember nem azért jár nagy autóval, hogy farokméretét kompenzálja, hanem mert 5 méteres, több tízmilliós járművével felül kíván emelkedni embertársain, illetve ki szeretné vívni csodálatukat. Farokméret tekintetében vélhetően teljesen vegyes a kép, ugyanis a fenti tulajdonságokkal vagy születik vagy nem születik az ember, a mérettel nincsenek összefüggésben, vagy HA mégis, akkor viszont azt diktálná a logika, hogy a nagyobb farok = nagyobb egó, nagyobb önbizalom, nagyobb hatalomérzet = nagyobb esély a magasra jutásra, több pénz, nagy autó. Ez pedig ugyebár ellentmond a címbeli állításnak.

Ezek után hogyan lehet mégiscsak kiszűrni a kisfarkúakat a kis-, közép- és nagyautósok közül? Az alábbi teszt elvégzésével:

Emlékeztetik-e Önt az alábbi képek az elemzett személy autójára?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a) igen – 1 pont

b) nem – 0 pont

Kiértékelés:

0 pont: az elemzett személy nagy valószínűséggel legalább átlagos mérettel rendelkezik.

1 pont: az elemzett személy nagy valószínűséggel átlag alatti méretű nemi szervvel rendelkezik. Téves elképzelése van arról, hogy mi a menő, mi jön be a nőknek, esztétikai érzéke nulla, minden pénzét egy kergetett álomra költi.

15 komment

Címkék: autó farokméret

Tévhit #16: A bankoknak kötelességük segíteni a vállalkozásokat

2009.10.14. 21:34 :: misbelief

Persze-persze, én is tudom, hogy noha egy magánbank végső soron ugyanúgy csak az árrésért, a profitért dolgozik, mint egy újságárus, azért a bankrendszernek alapvető szerepe és feladata van a nemzetgazdaság megfelelő működésében (likviditás biztosítása stb.). Na de ezt a tankönyvek biztos jobban meg tudják fogalmazni, úgyhogy hagyjuk is.

Beszéljünk inkább arról, hogy miért gondolja szinte minden nehézségekkel küzdő vállalkozó úgy, hogy a problémáikat kizárólag rajtuk kívül álló tényezők okozzák, és többek között a bankok feladata lenne visszakérdezés nélkül pénzelni őket? Ez egy TÉVHIT! Az iskolákban még tisztán szétválaszthatók a hülye, az átlagos, és a jó aggyal rendelkező tanulók (szándékosan nem a kapott jegyekről beszélek), amikor azonban a vállalkozások nehéz helyzetéről esik szó, sosem a vállalkozók képességei, felkészültsége és/vagy munkamorálja kerül megkérdőjelezésre. Vállalkozni ugyebár bárki tud, nem kell hozzá IQ tesztet írni, szóval egyáltalán nem kézenfekvő, hogy ha valakinek cége van, akkor ő tökéletes üzletember és szakember.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy banki hitelező naponta találkozik olyan vállalkozókkal, akik sértődötten távoznak, miután nem sikerült fedezet nélkül, 0%-os kamaton hitelt felvenniük világmegváló elképzeléseik finanszírozására. Ilyenkor orruk alatt dörmögve szidják a kizsákmányoló bankokat, a kormányt, Amerikát stb. Lehet azon vitatkozni, hogy a bankok feltételei, elvárásai mennyire fair-ek vagy életszerűek, és biztosan sok értelmes, szorgalmas vállalkozót is elzavarnak, ugyanakkor egyes vállalkozók néha magukba is nézhetnének:

    • Nem lehet, hogy azért nem megy a lepattant éttermem, mert tahók a pincéreim és szar a kaja?

    • Nem lehet, hogy azért nem tetszettem a bankban, mert riasztotta őket a fejemre tetovált sas vagy mert nem tudok írni?

    • Nem lehet, hogy azért nem megy a webshopom, mert csak én tudok a létezéséről?

Posztomat a Malackaraj blogról ellesett komment ösztönző trükkel zárom:

Önök jó vállalkozók?

13 komment

Címkék: bank hitel vállalkozás

Tévhit #15: Egy sikeres film leginkább a rendező érdeme

2009.10.13. 19:28 :: misbelief

Kicsit eltávolodva a szürke hétköznapok kérdéseitől, ezúttal a filmiparral kapcsolatos fenti félreértést szeretném eloszlatni (egyébként mondanivalóm vélhetően a színházra is vonatkoztatható). Mielőtt bárki kérdezné - nem, nem értek hozzá, viszont látom, amit látok! Mégpedig azt, hogy egyre több, saját szakmájában már valamit elért színész adja a fejét rendezésre. Véleményem szerint két okból teszik ezt:

  1. Elegük van a sálas, hangosbeszélővel pattogó kis mitugrász fickó fontoskodásából, kioktatásából;
  2. Ők is érzik, hogy a rendezőket művészileg talán még náluk, színészeknél is jobban elismeri a szakma.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha a rendezőé lenne a legfontosabb és legfelelősebb pozíció, nem kerülhetnének egyik napról a másikra a kamera mögé olyan - önmegvalósítással próbálkozó - színészek, akiket előző nap még egy másik rendező ugráltatott. Egy film végén körülbelül 8 percig megy a stáblista, ami szerint csak a taxi leintések koreografálásán mintegy 50 ember dolgozik. Ha az egyik nap nem menne be a rendező, a maradék 300 ember (köztük a színészek, operatőrök, a forgatókönyvíró stb.) valahogy tuti összehozná az aznapra betervezett 10 perces jelenetet. Továbbmegyek: mivel nem kéne harmincszor újrajátszatni a taxi-leintést a rendező egója, ál-maximalizmusa miatt, még talán előbb is végeznének. Nagy TÉVHIT, hogy minden, amitől egy film jó, az döntő részben a rendező egyéni, zseniális látásmódjának köszönhető. Mindezek tudatában szomorú, hogy amíg a „Legjobb Rendezőnek” járó Oscar Díj átadását milliók figyelik, addig a „Legjobb Fővilágosítónak” járó szobor átadását már csak a Filmakadémia portásai látják.

Fenti véleményem természetesen nem vonatkozik azokra az általam is megbecsült polihisztorokra, akik a rendezés mellett egyben az adott film producerei, ötletgazdái, forgatókönyvírói is, azaz a film valóban jelentős mértékben az ő szellemi termékük (pl. Woody Allen vagy akár Stallone).

(Most hogy publikálás előtt átolvastam, tulajdonképpen ez az egész szólhatna a nagyvállalati felsővezetőkről is...)

17 komment

Címkék: film mozi színház rendező

Tévhit #14: Parndorfba be kell térni vásárolni!

2009.10.13. 08:00 :: misbelief

Nehéz volt megállni, hogy első index-címlapos posztomat ne ünnepeljem meg egy jófajta üveg Bourbon whiskey elszopogatásával (néhány kommentből ugyanis az jött le nekem, hogy igényes italoktól szebbet hány az ember), de aztán erőt vettem magamon, hisz' menni kell tovább – az egyik  legnagyobb TÉVHIT, hogy a csúcson kell abbahagyni!

Mai témám a parndorfi outlet. Jó ideje tele volt már Budapest plázákkal, amikor is az élelmes, „hozzuk ki mindenből a legtöbbet” szemléletű középmenedzser-generáció rákapott erre a Hegyeshalom és Bécs között megtalálható, kis színes házakból álló üzletközpontra. Szájról szájra terjedt a hír: hülye aki nem áll meg, aki kimarad az lemarad, állat márkás cuccokat lehet ott beszerezni potom pénzért!

Nos egyszer – nem önszántamból – engem is odasodort az élet, és ha már így alakult, kész voltam megcsinálni életem legjobb vásárát. Bevallom, nem készültem budapesti árakat tartalmazó Excel táblával, gondoltam, úgyis hanyatt esek majd a hihetetlen ajánlatoktól. Amikor aztán a huszadik boltban is csalódással vettem tudomásul, hogy forintra átszámítva itt is 20 ezer felett van egy márkás farmer vagy cipő, rájöttem, hogy ez az egész egy illúzió. Nem arról van szó, talán elhiszem, hogy ugyanazon márka ugyanazon terméke esetleg 3000 forinttal olcsóbb, mint Budapest legdrágább boltjában, ugyanakkor kötve hiszem, hogy ezt bárki valaha - egy konkrét termék esetében - összehasonlította volna. Nem az van ugyanis, hogy ezek a konzumidióták meghatározott céllal térnek be, hanem csakúgy bemennek pénzt költeni, akkor is, ha semmi szükségük egy huszonötödik pólóra, hiszen "akciós" meg minden. Vannak persze fokozatok, az még megbocsátható, ha a síelni tartó társaság megáll körülnézni, azonban tudok olyanokról, akik kizárólag ezért ülnek autóba szombat délelőtt, majd több órás vezetést követően (három új ruházati termékkel a hátsó ülésen) elismerően veregetik saját vállukat, hogy mennyire átverték a világot.

Tán még nem késő, ha csak egy embert megmentek, már megérte – szóval szeretném jelezni azoknak, akik épp most vásárolják az autópálya matricát, hogy álljanak le, a legjobb üzletet akkor csinálják, ha nulla forintot költenek egy újabb hipermárkás gatyára. Ha pedig égető szükség van rá, tessék egyet nyelni, és megvenni a Westendben...

23 komment

Címkék: vásárlás akció outlet parndorf

Tévhit #13: Bebaszni komoly teljesítmény

2009.10.11. 23:26 :: misbelief

Több éves kitartó kutatás után azt hiszem megtaláltam azt a közös nevezőt, azt a láthatatlan kapcsot, ami a politikai, faji, ideológiai és egyéb ellentétek dacára hazánkat (vagy netán az egész világot?) egy boldog, családias, összekacsintó kis közösséggé teszi! Ez a közös nevező nem más, mint az alkohol.

Munkahelyemen, vagy például blogokat, fórumokat olvasgatva azt figyeltem meg, hogy piálós, bebaszós sztorikkal, sőt akár csak a jövőbeni ivás kilátásba helyezésével szinte 100%-os biztonsággal népszerűséget és elismerést lehet szerezni embertársaink körében. Tinédzser korban az első kortyok elfogyasztását, az első cigaretták elszívását a bevállalósnak, tökösnek látszódás igénye, a többieknek való megfelelés, valamint az ellenkező nem figyelmének felkeltése váltja ki. Aki le bírja nyelni a keserű sört vagy a vegyszerízű vodkát, aki vállalja a hányás és a másnaposság kockázatát, az már nem gyerek többé, hanem ivarérett felnőtt! Én azt mondom, hogy ez még oké – végül is ha ettől jobban megy a csajozás...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a vicces azonban, hogy míg egy bizonyos kor után az emberek kinövik kamaszkori hülyeségeiket (idióta öltözködés stb.), a piáláshoz való viszonyuk nem változik: 30-40 éves meglett, értelmes emberek még mindig ott tartanak, hogy ki tud többet inni, ki tud viccesebben berúgni, ki tud nagyobb sugárban hányni, és aztán ki tudja ezt minél jobban kiszínezve időről időre felemlegetni. Ez az a téma, ami mindennél jobban összehozza az embereket. Mi ezzel a cél? Ez valami olyasmi, minthogy ki tudja megenni a legerősebb chilit vagy a legbüdösebb sajtot?!

- Hö-hö, utána átmentünk taxival a Rioba, mondjuk már nem voltunk szomjasak! ;)
- Jaja, előtte bemelegítettünk Kristóféknál, volt nála a nagyapja házipájinkájából, durva volt, 60 fokos, leküldtünk vagy ötöt egyhuzamban!
- Másnap reggel sales meetingem volt, úgy kellett visszanyelnem a hányást, muhaha! :DDDDD

Miért nem beszél senki a lényegről? Arról, hogy az alkoholnak semmi más jelentősége nincs, mint a mámor, a felszabadultság előidézése, a gátlások oldása. Minden más – a szar íz, a rosszullét, a másnaposság (a függőség) – csak kellemetlen mellékhatás. A céges hétvégéket epekedve váró, naaagy piás hírében álló családapák miért nem mondják ki nyíltan: „Jobb fej akarok lenni, vicceseket akarok mondani, imponálni akarok a titkárnőnek, ezért vagyok kénytelen inni...” ?

Szóval kedves sörunikumos, tekilázós barátaim, TÉVHIT, hogy berúgni nagy teljesítmény, bárki utánatok tudja csinálni, nőjetek fel, unom a vicces sztorijaitokat és üdvözlöm a májatokat!*

* a szerző nem antialkoholista, alkalmanként és mértékkel fogyaszt kölyökpezsgőt szeszes italokat.

247 komment

Címkék: alkohol piálás berúgás

Tévhit #12: A jólszituált emberek kezet mosnak

2009.10.08. 23:36 :: misbelief

Akárhányszor publikus mellékhelységben járok, nincs alkalom, hogy ne viharozna ki mögöttem legalább egy-két ember kézmosás nélkül. Mennek ki a vakvilágba a pöcsös kezükkel mintha nem lenne holnap! Én elhiszem, hogy ettől még nem fog kipusztulni a Föld lakossága, azt is hallottam, hogy évi 1 kiló baktérium kell az immunrendszernek, ugyanakkor azt nem vagyok képes pszichésen feldolgozni, hogy tudtomon kívül esetleg egy embertársam ürüléke és/vagy különféle testnedvei kerülnek a tenyeremre!

Namost aki azt gondolja, hogy az elkövetők kizárólag az egyszerű, ostoba ösztönlények közül kerülnek ki (a lakosság zöme), az hatalmasat téved. Ez ugyanis egy TÉVHIT. A tükröknek hála, kézmosásom ideje alatt alkalmam van megfigyelni a kisurranó személyeket, és bizony nem lövök mellé, ha azt mondom, hogy a nem kézmosók legalább fele normálisnak kinéző, jólszituált, értelmesnek tűnő állampolgár. Öltönyös üzletemberek, tisztes családapák, egyetemi hallgatók, joviális öregemberek, és így tovább. Képtelen vagyok felfogni, hogy felnőtt, amúgy viszonylag ápoltnak tűnő emberek miért nem képesek legalább a látszat kedvéért a csap alá tartani a rühes kezüket.

Azt tudom tehát csak javasolni olvasóimnak, hogy amikor legközelebb kezet fognak egy levakarhatatlan Brokernet ügynökkel, kétszer is gondolják meg, lenyalják-e utána ujjukról a kiszóródott porcukrot!

28 komment

Címkék: higiénia kézmosás testnedvek

Tévhit #11: A metrón lehet zenét hallgatni

2009.10.06. 07:56 :: misbelief

Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik fogják magukat, teljes magabiztossággal leülnek a metrón, fülükben fülhallgató, és vagy könyvet olvasnak, vagy csukott szemmel beletemetkeznek saját kis világukba. Évekig csak figyeltem, tanulmányoztam őket, majd a közelmúltban rászántam magam, és én is beszereztem egy mp3 lejátszót.

Aludni sem tudtam a nagy nap előtt, reggel szinte kipattantam az ágyból, éreztem, hogy ez a nap más lesz. Elem fullra töltve, 1 giga zene felmásolva, rádióállomások beállítva! Szapora léptekkel sétáltam a metró aluljáró felé - mit sétáltam, kocogtam! –, ekkor már fülemben volt a szerkezet. Első tervem az volt, hogy rádiót fogok hallgatni, mert azok a reggeli műsorok „nagyon viccesek”. Persze nem gondoltam bele, hogy a föld mélyén robogó járműben nem jönnek be a rádióadások. Na mindegy, hallgatok akkor CD minőségű számokat, végül is ezért tettem rá őket. Épp egy megállóban álltunk, amikor megnyomtam a play gombot, és a zene annak rendje és módja szerint elindult. Mire azonban a metró elérte az utazósebességet, már semmit nem hallottam. Feljebb tekertem a hangerőt, ekkor már az élesebb hangokat ki tudtam venni, de meg nem tudtam volna mondani, hogy melyik szám megy. Aztán beértünk egy megállóba, ahol 30 másodpercig megint minden rendben volt. Szörnyű csalódottság lett rajtam úrrá, egy világ omlott össze bennem, kikapcsoltam a készüléket, összetekertem a drótot és zsebre tettem. Néztem körül, hogy valaki észrevett-e valamit a tragédiámból, de csak közönyös embereket láttam magam körül. És akkor megláttam egy csukott szemmel relaxáló fülhallgatós embert, és kedvem lett volna kérdőre vonni, hogy mit tesz úgy, mintha hallaná a zenét?! Szóval vagy én vagyok süket, vagy a metrón való zenehallgatás lehetősége a legnagyobb TÉVHIT!

Szívesen venném, ha egy metrón relaxáló személy magyarázatot adna a dologra, köszönöm!
 

43 komment

Címkék: mp3 metró zenehallgatás

Tévhit #10: A csendes emberek nyugodtak

2009.10.03. 20:32 :: misbelief

Noha a baltásgyilkosokról utólag mindig kiderül, hogy csendes, illedelmes fiatalembernek ismerték őket a szomszédok, a nagy többség a mai napig meg van győződve, hogy a halkszavú emberek egytől egyig nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Jubileumi 10. kinyilatkoztatásomban közlöm, hogy ez egy TÉVHIT!

Valóban járkálnak közöttünk emberek 35-ös nyugalmi pulzussal, akiknek minden mindegy, azonban a nyugodt (mármint annak látszó), introvertált, visszahúzódó emberek jelentős hányada valójában őrlődő, szorongó idegbeteg. Egy haverom haverja mesélte, hogy a munkahelyén őt tartják a nyugalom mintaképének, egy nagyon jó természetű embernek, aki talán még akkor sem kapná fel a vizet, ha hónapokig elfelejtenék utalni a fizetését. Nos épp ellenkezőleg, én vagyok ő az, aki már attól idegbeteg, hogy nap mint nap ugyanazon emberek közé kell mennie, arról a konstans belső feszültségről pedig már ne is beszéljünk, amit a megbeszélések, értekezletek unalmától való rettegés okoz. Elmondom tehát: sose higgyük, hogy hallgatag kollégánk harmóniában van a világgal, és jobb ha nem teszünk hirtelen mozdulatokat, ha a közelünkben van!

14 komment

Címkék: szorongás kollégák munkahely

Tévhit #9: A piaci vásárlás romantikus

2009.09.27. 21:48 :: misbelief

A komplexebb főzőműsorok elmaradhatatlan jelenete, amikor a főhős ellátogat a közeli piacra, hogy megvásárolja a friss alapanyagokat. Szagolgatja a padlizsánt, elcseveg az árusokkal, az ég kék, mindenki boldog. Ez lehet, hogy életszerű Provance-ban, de Budapest külvárosi piacain másképp mennek a dolgok. Sokan reflexből úgy tartják, hogy teszkóban és egyéb hipermarketekben zöldség-gyümölcsöt vásárolni bűn. Ki kell menni a piacra és ott megvenni a háztáji termékeket! Ez kérem egy TÉVHIT!

A három darab diónyi vöröshagymát áruló, „Tessék aranyos!”-t motyogó néniket leszámítva a piacokon suttyó, pufimellényes, fontoskodó parasztok dolgoznak. A pénztől, cigitől, takonytól stb. mocskos kezükkel fogdossák az árut, és fejben kiszámolják, hogy 538 forint lesz. Sok helyen válogatni sem lehet, a kirakott áru csak dekoráció, a zacskóba a hátulról szedett rohadt gyümölcs kerül. Ugyanez a piaci henteseknél...

Persze nem gondolom, hogy a hipermarketekben steril gumikesztyűvel dolgoznak, továbbá tudom, hogy a vevők is fogdossák az árukat, ellenben legalább lehet nyugodtan válogatni, a pontos árat a mérleg számolja, ami pedig a termékek minőségét illeti, valószínűleg a piacon is ugyanazt az ecuadori banánt árulják. Azt üzenem tehát a piacon romantikázó vásárlóknak („Hogy a tojás?”), hogy nyugodtan lazítsanak, nem gáz hipermarketben paradicsomot és paprikát venni.

19 komment

Címkék: vásárlás gyümölcs piac zöldség hipermarket

Tévhit #8: A kisgyerekekre mosolyogni kell

2009.09.20. 20:18 :: misbelief

Lehet, hogy mindig is így volt, de szerintem az utóbbi 10 évben felerősödött a gyerekkultusz. Azzal még önmagában nincs nagy baj, hogy a szülők büszkék utódaikra, a világ legszebbjének és legokosabbjának tartják őket, az viszont már problémás, hogy ugyanezt a véleményt várják el embertársaiktól is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kezdjük ott, hogy az emlősállat-kölykökkel ellentétben a kisgyerekek jelentős része nem szép és nem aranyos. Ennek ellenére manapság szinte kötelező mosolyogni, ha nem tudjuk kikerülni a szemkontaktust egy babakocsiban ücsörgő „kisdeddel”. Meg lehet figyelni (pl. metrón), ahogy a büszke szülők folyamatosan az emberek arckifejezését, reakcióját vizsgálják, szinte kierőszakolva az illő tekinteteket. Aztán ne feledkezzünk meg arról sem, amikor kisgyermekes munkatársunk behozza az irodába 0-2 éves gyermekét... Az elvárt koreográfia szerint ilyenkor mindenkinek el kell dobnia a tollat, körbe kell állni a babakocsit, elájulni, és hangos ujjongás közepette az egekbe magasztalni az esetenként hájfejű gyermeket (a bátrabbak fél perc után eloldalognak, az idősebb női kollégák általában a végletekig kitartanak).

A fentiek fényében nem csoda, hogy a mai kisgyermekes szülők a világ közepének gondolják magukat és gyermeküket, akiknek mindent szabad. Ők az elsők, akik feljelentik a hétvégi fúrókat (mondjuk azoknak is a k**va anyját...), viszont merészeljen bárki is szólni, ha a fél utca a gyerekük eszelős visításától zeng.

Ezúton tájékoztatok tehát minden kisgyermekes szülőt, hogy amikor a mobiltelefonjuk 3x3 cm-s képernyőjén megjelenített homályos baba képekkel untatják ismerőseiket, a kapott reakciók sosem őszinték.

34 komment

Címkék: család kisgyerekek

Tévhit #7: Ötévente ’osztálytalálkozni’ kell

2009.08.29. 14:28 :: misbelief

...értem én, hogy ez egy ugyanolyan berögzült hagyomány, mint az augusztus 20-i tűzijáték, azaz felesleges szájtépés megkérdőjelezni a létjogosultságát, de azért én mégis megteszem. Valaki valamikor kitalálta, hogy a középiskolában eltöltött 4 év annyira fontos, annyira meghatározó, hogy az ott kialakult kényszerközösségnek az érettségit követő minden 5. évben össze kell gyűlnie és tagjainak be kell számolnia élete alakulásáról. Ez egy TÉVHIT!

Miért pont az középiskolai évek lennének azok, amelyeket időről időre meg kell ünnepelni? Az elsőnek talán még van értelme - ki merre tanult tovább, nő-e már a szakálla stb. -, de ahogy telnek az évek, egyre jobban kiderül, hogy az a 4 év csak egy jelentéktelen epizód volt. Egy felnőtt ember életében fél évtized úgy szalad el, hogy észre sem veszi. Tanul 3-5 évet főiskolán/egyetemen, lehúz 6-7 évet egy munkahelyen, majd ugyanennyit egy másikon, és közben folyamatosan új embereket ismer meg és felejt el. Anélkül, hogy bárki tudatosan irányítaná, egyes ismeretségek, barátságok megmaradnak, sok pedig idővel megszakad.

Kérdem tehát, hogy miért feszélyezik bizonyos buzgómócsing elemek más felnőtt emberek életét azzal, hogy 5 évente osztálytalálkozóra hívják őket? Egy ilyen meghívást ugyanis nem lehet azzal elintézni, hogy ’kösz, kihagyom’ - nyomós és frappáns indokkal illik előállni. A szegény osztályfőnököknek pedig a szemébe mondhatná végre valaki, hogy kábé annyira kíváncsiak rájuk a volt diákok, mint a régi főnökeikre.

36 komment

Címkék: osztálytalálkozó

Tévhit #6: Egyéniségek vs. tucatemberek

2009.08.28. 11:31 :: misbelief

Általánosan elfogadott nézet, hogy a  '12 egy tucat' plázacicák ébrenléti idejét nagyjából a megjelenésük menedzselése tölti ki. A közvélekedés szerint ők droidok, akiknek egyetlen életcélja van: kialakítani, majd fenntartani az általuk tökéletesnek gondolt külsőt (az ajakfeltöltést melyik hülye találta ki?!). Fogadjuk el, hogy ez nagyjából így is van, azonban ne menjünk el egy nagyon fontos tény mellett:

TÉVHIT, hogy a fentiek nem mondhatók ugyanúgy el számos, önmagát jobban marketingelő szubkultúráról! A plázacicák leghangosabb megvetői közé tartoznak az alternatív-bölcsész-értelmiségi-punk-rocker fiatalok, akik a közhiedelemmel ellentétben nem sokkal kevesebb időt töltenek kinézetük gondozásával, mint hevesen kritizált kortársaik. A hasított bőrből készült kiegészítők, a megfelelő tarisznya, a lila sál, a táskára kitűzött jelvények, a polgárpukkasztó zoknik stb. kiválasztása hasonló volumenű energiát emészthet fel, és vélhetően a sminkelés időigénye is ugyanaz a fekete tónusú, illetve a kurvás smink esetében. Az ő életük döntő részét ugyanúgy a külsőségekkel való foglalkozás tölti ki, még akkor is, ha megtévesztésképpen átküzdik magukat pár fontos könyvön.

Mindezek ellenére a második halmaz tagjait a többség egyéniségeknek tekinti, pedig ők is csak egymást majmoló sablonemberek. 'Hope this helps'.

29 komment

Címkék: egyéniség átlagember

süti beállítások módosítása