Azt hiszem, nem kell sok szót vesztegetnem annak a jelenségnek a bemutatására, miszerint a bulvármédia által felkapott, sztárolt és unásig nyomatott ún. celebek évek óta a hétköznapi emberek céltábláját képezik, közutálatnak örvendnek. Ha beleolvasunk különböző internetes fórumokba, blogokba, megállapíthatjuk, hogy az esetek jelentős hányadában nem puszta megvetésről van szó - a kommentelők többségét fűtik az indulatok és a gyűlölet. Megkockáztatom, hogy vannak emberek, akik ismeretlenül is jobban utálják Hajdú Pétert vagy Molnár Anikót, mint a saját utcájukban lakó - a társadalom számára valóban káros - tetovált kopasz tahót.

Természetesen lehet azt rosszallni, hogy a szóban forgó, ha kell, ha nem csapból is folyó sztárok zöme nem közvetít értéket, rossz példaképet jelent a fiataloknak, azonban meg kell érteni az ő helyzetüket is! Sokáig én sem értettem, mi hajtja ezeket az embereket, de aztán a saját bőrömön megtapasztalhattam:

A blogom 4 hónappal ezelőtti indulását követő első hetekben gyakorlatilag én voltam az egyetlen olvasóm, mígnem aztán egy szürke októberi hétfőn rám mosolygott a szerencse és bebaszós posztommal legnagyobb meglepetésemre index-címlapra kerültem. Mivel sokakkal ellentétben én férfiasan bevallom, hogy nem magamnak és a fióknak írogatok, az aznapi több ezer olvasót és több mint 200 kommentet hatalmas sikernek könyveltem el. Természetesen meg voltam győződve, hogy ez sosem fog megismétlődni, de 1,5 hétre rá hosszú hétvégés posztomat ismét a címlapon találtam! Ezt követően felgyorsultak az események - a következő hetekben szinte bármit írtam (egész szarokat is), az hosszabb-rövidebb időre címlapra került, tódultak a látogatók és a hozzászólások. Műfenyős posztommal saját rekordot döntöttem. Bevallom őszintén, ekkorra már elszálltam magamtól: elhagytam a családomat, a legmenőbb partik állandó résztvevőjévé váltam, szórtam a pénzt nőkre, alkoholra, drogokra. Élveztem a hirtelen jött népszerűséget, egyáltalán nem volt terhes, amikor az utcán leszólítottak, hogy mondjak egy TÉVHITet! (Amúgy több igazoltatásnál is ez mentett meg)

A garantált-címlapos blogok elit klubjába tartoztam, Modor Tibiék pezsgőt küldtek az asztalomhoz, de aztán december elején egyszer csak elszakadt valami... Utolsó négy posztomnak híre-hamva nem volt a címlapon, látogatottságom visszaesett (napi 600 ezerre), egyik szponzorom visszavette a matricázott Smart-ot, már csak leghűségesebb olvasóim tartanak ki mellettem! Biztos kiégtem vagy valami. Azóta bármit írok, remegő kézzel publikálom, remélve, hogy "talán ez, talán most megtöri a jeget!".

Na, hát valahogy így lehet ezzel például Molnár Anikó is, hiszen aki már egyszer ráérzett a sztárság ízére, az utána egyszerűen nem tud hétköznapi életet élni. Miért fáj az nekünk, hogy hetente kétszer bejelentkezik a Blikknél és a Fókusznál valami „érdekes” sztorival, ahelyett, hogy egy szoláriumszalonban robotolna?! Meggyőződésem, hogy nem is elsősorban a pénz miatt csinálja, nem a munkaundor mozgatja, egyszerűen csak a köztudatban akar maradni, minden áron! Ami engem illet, legalább 20 e-mailt írtam már a Hal a Tortán szerkesztőségének, de egyelőre válaszra sem méltatnak... :(